Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása
Palócföld 329 Noha nem kizárólag erre a területre jellemző, mégis fontos tényezője a palóc néphitnek a boszorkányok agancs fejviselete (ezt az látja csupán, aki karácsonykor az éjféli misén a lucaszékre áll a templomban). Különösen a Medvesalján élnek élénken a mai napig a boszorkánysággal kapcsolatos képzetek. A következő történet Csintalan Katalin egyetemi szakdolgozatából van,'18 adatközlője egy 1961- es születésű nő: Hát én úgy tudom, hogy Luca-napkor kell elkezdeni, és karácsony böjtyéjig minden nap egy szöget kell beleütni. Mikor elkészült, akkor el kell vinni az éjféli misére, hátú ráüni oszt figyelni. Aki észt a lucaszéket elkészítette, az meglátta, hogy a faluban kik a boszorkányok. És szarvuk volt, mert úgy jöttek be, hogy az ajtón oldalra kellett fordulniuk, mert a szarvuktól nem tudtak bejönni. De akkor má annak az illetőnek, aki észt megcsinálta, akkor el kellett készíteni magához jó sok mákot, szenteltvizet, és nem volt szabad megvárni az éjféli misének a végét, már akkor hamarabb el kellett neki szaladni, oszt akkor észt a szenteltvizet kellett locsolni, meg szétszórni a mákot, hogy a boszorkányok ne érjék utó. Mert ők észt a mákot szették, a szenteltvíz meg égette őket. Utyhogy ha keveset vitt magával az illető abból a mákból, vagy borsóból - ászt is hallottam, hogy borsót is lehetett szétszórni - de legelőnyösebb volt a mák, mert hogy ez apró, így azzal több idő eltelt nekik. Viszont akit utolértek, ha nem volt elegendő az, amit szétszórjon, ászt istenigazából nagyon megverték. Utyhogy pár napba került a felépülése, a gyógyulása, mert nagyon-nagyon összetörték a csontjait. Aki pedig sikeresen hazaért, akkor gyorsan bezárta az ajtót, és akkor meg kellett fordítani a seprőt, a cirokjával felfelé. Oszt akkor ők má nem tultak bemenni a házba. (Várgede: Csintalan Katalin gyűjt. 2008) Figyelemre méltó szívóssággal tartják magukat bizonyos mágikus hiedelmek (igézés, szemmel verés gyógyítása szenes vízzel, tehén megrontá 118 sa, boszorkánynyomás, szerelmi varázslás stb.), olyannyira, hogy a Rozsnyóhoz közeli Rudnán még 2000 végén is tetten érhető volt az ezekben a képzetekben való feltétlen hit: Benünket is megrontotak a tehenei. Én edig nem hitem ebe, meg én valásos is vagyok. De a rontás, az egy borzasztó. Én csak a tehenen látam. Tutuk, hogy ki rontota meg. Tejet hordot tőlünk évek hoszú során egy aszony, oszt azt monta egy regei: »M..., nem gyüvök már, menyek másüve a faluba tej ér.« Ha megyen, hát megyen, gondoltuk, nem baj, meg így is elfogyot a tej, a kolóniások majd lenyúztak minket a tejér, úgy kelet mindenüvé. Ez megvót. Elég az hozá, két nap múlva azt mongya az apósom: »Ez a tehen beteg valahogy. Nem eszik jól, már a vizel is csak olyan finyásan isza, csak nem csemeredet meg ez a tehen?« Adig igen jól adót tejet. Mondjuk, ki tugya, mi lehet. Agyunk neki szódabikarbónáit, mer így szoktunk neki adni, ha baja vót. De a tehen csak szomorú vót, kezdet a szőre viszafele álni. A tej kezdet apadni. Azt mongya anyuska: ez a tehen majdnem egy liter tejel kevesebet adót. Mindig így regei kiöntöte a tejet a három literes kandliba, oszt én vitem mindig a csarnokba a tejet. Kiöntöte nekem a leszűrt tejet a kandliba. Én elviszem a csarnokba. K.... /.... néni vót még a csarnokba a csarnokosné. Én levetem a fedőt, ő elveszi a kandlit, belenéz, mongya: »M...., ez a tej alut.« »Alut a tej? Hát hogy lehet?« - mondom. Még szerencse, hogy nem öntöte a töbi közé. Mondom, /.... néni, most regei fejte az anyósom a tejet, oszt öntöte be a szemem látóra ebe a kandliba. O is mongya, hogy érzem, hogy egész meleg a kandli. Hát ez hogy lehet. Hazagyüvök, oszt sírva montam az anyósomnak, hogy mi történt. Megnézi az anyósom az ithoni tejet is, le vót terítve, megnézi, hát az is alut. Szentséges úristen! Gyün be apaka is, nézük a tejet, hát a tej már véres, a tejben bab van, csirák, borsók keletkeznek bene, cérnák... Mongya apaka, meg anyuska is, hogy ez a tehen meg van rontva. Mer anak idején, amikor ő idegyüt, az ő tehenyük is meg vót rontva, oszt Gyöngyös bácsi vót Berzétén, oszt ő ata a füveket, oszt a tehen jóban let. Elég az hozá, hogy a tehen meg van rontva. Mondom, 118. A közléshez való hozzájárulásért ezúton is köszönetét mondok a gyűjtőnek, Csintalan Katalinnak.
