Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
II. Kutatástörténet
32 II. Kutatástörténet magyar és szlovák viszonylatban is teljesen egymás mellett haladva (gyakran még a szerzők is azonosak voltak) indult, a folklorisztikai kutatások már az indulásánál is (részben) külön utakat jártak (noha egy eredőből), s ezek a külön utak jószerével a mai napig nem vagy csak érintőlegesen találkoztak. Csaplovics János volt az első, aki néprajztervezetével az elméleti-módszertani kérdésekhez is kiindulási alapokat keresett. Fél évszázaddal később Hunfalvy Pál tett kísérletet a magyar néprajz elméletének a kibontására, majd nem sokkal utána Katona Lajos tisztázott néhány fontos - alapjában véve máig érvényes - terminológiai-módszertani kérdést (Katona 1890a). Közben a magyar néprajz a kezdeti nemzetmentő célzatú lelkes mükedvelésből központi intézményekkel, szervezetekkel, publikációs fórumokkal rendelkező szaktudománynyá vált (miközben a nemzetmentő vonulat gyakorlatilag a 21. században is erőteljesen jelen van). A szaktudománnyá válás már olyan nagyobb, összefoglaló munkák létrejöttét segítette, mint a 20. század elején megjelent hatalmas népművészeti vállalkozás Malonyay Dezső irányításával (ennek tájainkat is érintő kötete: Malonyay 1922. Lásd még: Liszka 1989c). A két világháború között látott napvilágot a négykötetes Magyarság néprajza, de megszületéséhez már ekkorra megteremtődtek a szaktudományos feltételek. Tudományszakunk felnőtté válásának ez a folyamata a magyar politikai és kulturális életnek a múlt század végi Budapest-központúvá válásával épp egy időre esett. így aztán a főváros magába szívó hatására, éppen annak közelsége folytán a 19. század végétől ezeken a területeken már nem alakulhatott ki komolyabb műhelye a néprajzi tudományosságnak. A mai szlovákiai magyar tájakon is, meglehetősen provinciális szinten, csupán néhány műkedvelő dolgozott (az általuk megmentett és közzétett konkrét néprajzi adatok természetesen pótolhatatlanok és kiaknázandók!). Részben ezek az előzmények határozták meg a szlovákiai magyar néprajzi tudományosság kibontakozását és későbbi alakulását. 3.1918 UTÁNI NÉPRAJZI KUTATÁSTÖRTÉNET 3.1. A szlovákiai magyar néprajzi élet kibontakozásának társadalmikulturális feltételei Amennyiben a szlovákiai magyarok Trianon után kialakult szellemi életéről kívánunk szólni, megjegyzendő, hogy a korábbi hivatalnok középréteg egy részének önkéntes Magyarországra települése, az állampolgárság rendezése körüli hosszadalmas huzavonák, valamint az ezekkel kapcsolatos nagyarányú kiutasítások következményeképpen viszonylag rövid idő alatt jelentős kultúrahordozó tömegek váltak le a magyarságról. Ezek az új körülmények aztán ismét fölvetették - igaz, más színben, mint a reformkorban vagy a századfordulón - a magyar nemzeti kérdéseket, amire az értelmiségnek, illetve a magyar politikai vezető rétegnek valamilyen módon reagálnia kellett. A Trianon előtti nemzedék szélsőséges, az új állami fennhatóságot elutasító álláspontjával szemben, mint a későbbiekben látni fogjuk, az ifjúság otthonteremtő szándékú, józan hozzáállása lett előremutató. A színvonalas magyar szellemi élet kibontakozását nagyban megnehezítette az iskolarendszer rendezetlensége, valamint a különféle közművelődési intézmények, szervezetek működésének rövidebb-hosszabb időre való felfüggesztése is. „A felnövekvő magyar nemzedék tudományos útmutatás nélkül áll. Ha magyarországi egyetemre iratkozik be, nem mehet többé vissza [...] A felvidéki tudományos irodalom a napilapok hasábjaira szorult, és irodalmi kritikákon és rövidebb tanulmányokon kívül nem termelt ki egyebet...” (Farkas 1927, 43—44). A korszak más publicistái, gondolkodói is hasonlóan látták a szlovákiai magyar tudományosság kibontakozása nehézségeinek okait. Kiút azonban nem kínálkozik a zsákutcából. „Tudományos életünk nincs - írja az egyik publicista, majd hozzáteszi -, tizenöt éve élünk
