Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása
328 IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása segítségével alkothatunk képet a térség egykori és mai népi hitvilágáról (P. Bodnár-Pusko 2002; Csáky 1976; Csáky 1999; Csáky 2000b; Csáky 2001; Csáky 2008; Diószegi 1968; L. Juhász 2002a; L. Juhász 2007a; Liszka 1990b; Liszka 1994j; Liszka 1999a stb.). *** A palóc néphitre (persze tájegységenként és a vallási hovatartozástól függően különböző mértékben) a konzervativizmus a jellemző. Egy sor archaikus képzet érhető e térségben tetten, ami nagyobbrészt azonban nem a vidék népe etnikus specifikuma, hanem egyszerűen fejlődésbeli fáziseltolódás eredményének tudható be. Vannak azonban olyan jelenségek, amelyeket a kutatás általában palóc jellegzetességként tart számon. Ilyen az égitestet (holdat) evő mitikus lény alakja, a markoláb és a pajod. Diószegi Vilmosnak a markoláb elterjedése (amely a Palócföld központi magjára jellemző) nyomon követésével egy dél felé, az Alföld irányába történő palóc kirajzást is sikerült a szóban forgó hiedelemlény ismertségével adatolni (Diószegi 1968. Vö. Katona 1890, Csáky 2001, 31-33). Egy másik, a Palócföldön ismert mitikus lény, amely bizonyos nézetek szerint szintén az égitestek fogyását idézi elő, tehát „eszi a holdat vagy a napot”, a pajod. Ennek ismerete inkább a nyugati palóc területen, az Ipoly térségében érhető tetten (vö. Csáky 2000b; Csáky 2001, 33-34). A hold azér ' fogy el, mer ' azt nem földi ember rendezi. Ha mink katolikusok vagyunk, akkor az Isten. Úgy mondták valamikor, hogy a pajod eszi. A pajod eszi a napot is. Hát hogy az igaz-e? De hát akkor csak nyócéves vótam, mikor hallottam. És néztük a napfogyatkozást is az iskolába ' lábasba '. Víz vót benne, és a vízbe ’ lehetett a napot látnyi. Kormos üveg is vót. (Lontó: Csáky 2001, 34) További karakterisztikus hiedelemalak a szöveges folklór tárgyalása során már említett bányarém vagy permonyík, amely viszont csak a térség bányászattal (is) foglalkozó területein ismert. A permonyikhoz hasonló hiedelemalakok megvannak a szomszédos szlovákok és németek bányászattal foglalkozó rétegei hiedelemanyagában is (vö. L. Juhász 2004a). Régebben beszélték, hogy törpék szoktak a bányába járni. Ezeket pertymonikoknak hívták. A bányászok érezték, hogy hol lehettek, de senki sem mondta, hogy látták őket. A pertymonikok tudták, hogy hol van a szakadás és figyelmeztették a bányászokat. (Rudna: L. Juhász 2002a, 134) A kutatás szláv hatásnak tekinti a nora nevű hiedelemlény ismeretét a palócok körében. A hiedelem szerint a nora olyan kisgyennek szelleme, aki kereszteletlenül vagy (más elképzelések szerint) még szopós korában halt meg. Ezért jár vissza, éjszakánként, különféle alakokban és szopja áldozatainak mellét. A rendszeresen kiszívott tej- vagy vérveszteség hatására az áldozat mellei megduzzadnak, gyulladásba jönnek, egyre soványodik. Különféle mágikus praktikákkal (fokhagyma, szenteltvíz, emberi ürülék stb. felhasználásával) léptek fel ellene. A magyar nyelvterületen mindössze a Sajó-Tisza közén sikerült adatolni. Az európai vámpírképzet szláv közvetítéssel való megjelenésével van dolgunk (vö. Wollmann 1920— 1923). Esetünkben egyértelműen az érintkező szlovák és ruszin lakosságtól való átvételről van szó, hiszen egyebütt a magyar nyelvterületen ismeretlen. A nora ismerete a palóc nyelvterületen nagyjából annak keleti felére, a tornaabaúji térségre jellemző (Barna 1981). Az szopta meg az embernek a mellét, a nora. Megmondom én is, ahogy vót. Aludtam az istállóba a lovak mellett. És megnőtt a mellyem. Hazamegyek, s azt mondja az anyám:- Téged a nora szopott - aszongya.- Hát mért?- Megnőtt a mellyed teljesen, mint egy lánynak. (Szepsi: Magyar 2001, 538)
