Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása
324 IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása Egyszer egy fiatal csillés, akit a bányamanók nagyon szerettek, mert igazságos volt, éjjeli munkaszakban a bányában elaludt. Észrevették ezt a bányamanók, akik az ő rendes Útjukat tették meg a bányában, hamar gyűlést tartottak s csendes hangon, hogy kedveltjük álmát ne zavarják, megbeszélték tervüket s rögtön munkához is láttak: kis talicskájukban az egész készletet, amit a csillésnek kellett volna elhordania, elhordták s igy elvégezték fiatal barátjuk nehéz munkáját. Nehéz munka volt ez, ott is hagytak az érczböl egy kis részt, mert a csillés egyik lába a járó padlón feküdt s ezért az egyik manónak mindig el kellett a csillés lábát a padlóról emelni, hogy a többi manó a talicskákkal elmehessen. Mikor a jó ember jolébredt, nagyon csodálkozott a változáson és sejtve azt, hogy a jó manók dolgoztak helyette, térdre borult és imára kulcsolt kezekkel hálát rebegett Istennek, amiért a jó szellemeket küldte hozzája s megfogadta, hogy ezentúl is igaz ember marad, a jóság útjáról el nem tér. (Selmecbánya: Vörös szerk. 1909) *** Hát a permonyíkokat úgy tartották azelőtt az emberek, hogy ijesztgeti a bányászokat és lámpásokkal járnak, csep emberek és megjelennek a bányákba, megjelentek a mezőkön és akkor az emberek azt mondják, hogy most már nagy veszedelem lesz, mert látták a permonyíkokat. És a bányákban is vigyáznak, mert nagy szerencsétlenségek lesznek, mert hogy permonyíkok arra jártak, arra lesz a vaskőbe, hogy nagy szerencsétlenségek tesznek. Karácsony előtt jártak így ádventbe, mert karácsony előtt van ádvent és akkor úgy tartják, hogy adventba nagy veszedelmek vannak, mindenfele a munkások közt a bányákba is, meg a favágóknál, mindenfele. És ha láták a permonyíkokat, akkor mingyá mondták, hogy már veszedelmek lesznek, mert a permonyíkok már mutatkoznak. Ezek voltak a permonyík hiedelmek. És elől féltek is az emberek és hitték is az öregek. (Rudná: Manga János gyűjt. 1950 körül. Közli: L. Juhász 2002b, 136) *** Bányák ajának is hívják azokat a mezőket, ahol még régen dolgoztak az emberek a bányába, de a bánya ot beszakat. Hát én nem tudom, hogy hogy s mint vót ot ez az eset. De otan, amikor októberi litániákra mentünk a templomba, mindig fél hétkor, vagy hét óra fele gyötünk ki. Ép odalátunk, ot már csak úgy száltak azok a permonyíkok, már a nép se mert ara járni, mer a nép ara szakot Rozsnyóra járni. Ara közeleb vót, nem keletet legyöni az útra. Rövideb is vót, meg hűvöseb vót nyárba. Megállunk, oszt ahogy kigyötünk a templomból, úgy néztük, hogy repülnek azok a lámpák. 5-6 lámpa mindig ot keringet. Oszt mindig azt monták, hogy szegények nem gyóntak, nem áldoztak, nem tudnak nyugotan piheni, azér járnak mindig ki. Mindig olyan 5-6 lámpát látunk. (Krasznahorkaváralja: L. Juhász 2002b, 133) Ujváry Zoltán gyűjtéseinek köszönhetően a térségből jól ismerjük az adoma-anekdota műfaját. Több, egyre gyarapodó kiadást megélt gyűjteményében a különféle rövid, tréfás népi elbeszéléséket szedte csokorba a történeti Gömör megye területéről (Ujváry 1986a; Ujváry 1988b). A papokhoz, katonákhoz, cigányokhoz, történelmi személyiségekhez, valamint bizonyos élethelyzetekhez kötődő történetek, tréfás sírversek, falucsúfolók természetesen nemcsak Gömörre jellemzőek (maga Ujváry is közli jegyzetekben az adott történetek irodalmi vonatkozásait, más területeken való előfordulási adatait), de ilyen gazdag gyűjteménnyel az északi magyar nyelvterület más tájékáról nem rendelkezünk. Ferenc Jóska meg a vándor drótos Ez tényleg megtörtént. Krasznahorkától kifelé Uhornának vadászott egyszer Ferenc Jóska. Az idő már lejárt, a kísérete az erdöszélen üldögélt, ő pedig sétálgatott az országúton. Várták, hogy jöjjön értük a fogat. Ahogy ott sétálgat Ferenc Jóska, megy Krasznahorka felöl egy vándor drótos. Odaköszön Ferenc Jóskának jó hangosan :
