Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása
322 IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása A nap kibú alóluk, meglátni a csodát, A hős király kezének ügyében a kapát. Mátyás király megedzett s dologszokott vala, Az úrinép puhán nőtt, és otthon lomhula; Mátyás király ügyes volt és könnyű termetű, Az urinép nehézkes, tömör tekintetű. Mondjam tovább, ne mondjam a tréfa folyamát, Mint üli a veríték az úrnép homlokát? Mondjam tovább, ne mondjam: a gyors király mögől, Miképen jobbra balra az úri nép kidől? »Uram király - kiállnak - pogány dolgot mivelsz, Kegyelmetes tréfáddal még mind rakásra ölsz - A kardot elviseljük, kapáljon a ki tud!« Es a panasz keserve Mátyás fölébe jut. De mint a könnyű sólyom fölöttök a király A megkapált barázdán nem fáradottan áll, Arczára méltóság ül, szigor van homlokán S a lelkendö urakhoz ily szó jön ajakán: »Am hagyjuk a szokatlan dolog kísérletét, De megjegyeznetek kell nehéz verejtekét: A jóid, urak, kemény rög, s ki azt megmiveli, Véres verejtekének gyöngyével öntözi. Azért, ha máskor isztok, nem kell felednetek Az áldomásba szőni: hogy éljen népetek!« Szólott - s az úri nép megjegyzé az oktatást, - Mátyás király Gömörben Így tarta áldomást. (Garay 1886, 191-192) *** En is má hetvenhárom éves vagyok, de én is a nagyszülőktől hallottam és a szüleimtől. És másoktól, öregektől. Saját magam, amiről akarok említést tenni, az a bizonyos szöllő. Áztat ösmerem ma is, és még ez a szöllő életben van, ahol Mátyás király járt valamikor, de azt nem tudom, hogy hányát írtak akkor, amikor itt járt. Talán nem is tudták még az öregek se mondani előttem. Az őseim. De az a helyiség itt Gömör vármegyében, Sajógömör területén van. Egész biztos, hogy uraságé lehetett, mer másé nem lehetett, csak uraságé. Az egy hegyódalba van. Mer a régi emberek hegyódalba szerették a szőllőt ültetnyi régen, ha csak egy mód vót rájja, vagy vót ollyan terület. Mer a hegyódalba sokkal jobb szöllő termett mint a lapos területen, a síkságon. Hát ezen a sajógömöri szöllös területen megjelent Mátyás király, aki Magyarország királya volt régen. Én azt sem tudom, hogy hányat írtak akkor, amikor király vót, mer talán ezt se hallottam az őseimtől. Nem tudok róla. De ott járt Sajógömörön, ebbe a szőllőbe. És mulató is van ottan a szőllőbe, nyári mulató, és abba ott összegyűltek az urak és kezdtek mulatnyi, borozni. Természetesen nyár vót, meleg vót, amikor a szőllőkapálás ideje van. Hát addig mulattak az urak a hűvösön. És amikor má jól felsütött a nap, meleg vót, Mátyás király fölkérte a társait, az urakat:- No, elég volt a mulatásbó kedves urak, most má elgyönnek azok ide a helyünkre mulatni, akik idáig kapáták a szőllőt. És menni kellett minden úrnak Mátyás királlyal kapálni a szőllőt, és Mátyás király elküldte a mulatóba a munkásokat, akik eddig az ideig kapáltak reggeltől. Régen a hegyódalba a kapállás úgy történt, hogy fejjel lefele haladtak, nem lentről fölfelé. Talán ez valaki előtt, vagy a maiak előtt viccnek történik, de ez nagyon is meg vót akkor alkotva, ez a kapállás, hogy a szöllőtőke - ha mindig befele húzzák a fődet, mindig kifele haladnak a kapállással a hegynek - akkor 3-4-5 év múlva fél méter magasok a tőkék. Akkor a jolső gyökerek kiszáradnak és a töke hamarossan elszárad, a vesszők sokkal alacsonyabbak lesznek egy-egy nyáron, és a termés sokkal kevesebb és cukortartalmilag sokkal kissebb százalékú lessz. Úgyhogy ezzel a kapállásokkal el lehetett rontani nagy tábla szőllőt, hegyoldalba; úgyhogy terméketlenné váltak és kiszáradtak. Hanem, ha hegyrő költött lefele haladni és a kapával (a szöllökbe nagy kapa kellett, nem olyan mint a kukorica vagy krumpli kapállásho) a földet mindig kifele húzni, mindig kifele rakni a szöllő tövéhő, hogy az be legyen fődéivé. De bizony nem soká húzhatták az urak kifele a fődet, mer mindenki kifáradt olyan meleg vót, izzadt, meg nem bírt, kidőlöngözött, ki erre, ki arra. Mátyás maradt csak magába a kapával, a többi urak kidölöngöztek. Mátyás király aztán szép barátiassan összeszidta az urakat, hogy hát kedves uraim, ha