Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása
266 IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása Rendesen ebben a sorrendben történt naponta a kihajtás is: először hajnali négy tájban a juhász vonult végig az utcán hangos füttyszóval és juhokat! kiáltással, majd egy órával később a kondás szedte össze a csűrhet nagy tülkölés közepette, s végül a tehénpásztor ostorpattogtatással jelezte a szarvasmarha kihajtási idejét. A lovakat, ha igaerejükre éppen nem volt szükség, szolgagyerekek őrizték a legelőn. Szántóföldi földművelés A zoborvidéki falvakban a 6-10 holddal rendelkező gazda már jómódúnak számított. Sok esetben a határt pihentetés nélkül művelték, illetve kétnyomásos gazdálkodást folytattak: a határ egyik felét bevetették, miközben a másikat pihentették. Ebben a vetésforgóban az irtásföldek, valamint a káposztás- és kenderföldek nem vettek részt. Ez utóbbiakat bizonyos időszakonként nyilashúzással újraosztották. Ezen a viszonylag kis területen meg tudták ugyan termelni az eleségnek valót, de általában valamilyen kiegészítő foglalkozás után kellett nézniük. Volt már róla szó, s most csak ismételten hangsúlyozni szeretném, hogy a földművelés rendszere elsősorban dél felé mutat kapcsolatokat, bár a térség északi falvai már sok esetben átmenetet jelentenek. A Zoborvidék déli településein például egyértelműen a nyomtatással történő szemnyerés volt általános, míg az északi falvakban ez már nem volt annyira kizárólagos. Ismerték ugyan a nyomtatást, de úgy tűnik, hogy a domináns szemnyerési mód mégiscsak inkább a cséplés volt. Míg északon vagy a szérűn, vagy a pajtában nyomtattak, délen egyértelműen a szabadszérűt használták nyomtatásra. Az északi falvakban Morvay Juditnak hatalmas kétkapus ún. leppentős pajtákat sikerült megfigyelnie az 1950-es évek második felében, míg délen ezek jórészt hiányoztak. Itt a gabona tárolására a szérűn szemházakat építettek, illetve vermeket ástak. Utóbbiak formailag megegyeznek a Kisalfoldön széliében használt, körte formájú típussal. A térségben a vermeket általában Trencsénből érkezett kutászok ásták. Zsérén a templom körüli magaslaton voltak a szalmafonatokkal bélelt gabonásvermek (Morvay 1957, 123). Barslédecen a pajta mögött ásták a gabonásvermeket. Belsejüket fűzfa abroncsokkal a falhoz szorított szalmával bélelték. Ugyanitt olykor a ház konyhájában is ástak egy-egy vermet (Füzes 1984, 103). Alsóbodokon a lakóházak elé mélyítették a gabonásvermeket és zsúpszalmával bélelték őket (Fehér 1997a, 134). Gímesen viszont nem ismerték a gabonásvermeket. Herczeg István (sz. 1910) elmondása szerint a gabonát hatalmas, vesszőből fonott, belülről sárral kitapasztott és lemeszelt kasokban (hambár) tartották a kamorában. Külön hombárba helyezték a búzát, az árpát és a rozsot. Más vélemény szerint ezeknek a tárolóedényeknek jószágos kas volt a neve. A hombár viszont egy későbbi találmány, amikor a kamra egy részét zsilipeléses technikával deszkával elkerítették, s ez az elkerített, belül három részre osztott rekeszsor szolgált a gabona tárolására. Gabonaaratás. Zsére (Arany A. László felv. 1941. FKI: 14026)
