Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása
258 IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása nemesek Tajnán. Adatok egy felvidéki falu és egy társadalmi réteg történeti monográfiájához című, először 1942-ben megjelent munkájában levéltári adatokra támaszkodva mutatja be a szóban forgó nemesi család történetét. Ebből kiderül, hogy a tárgyalt kisnemesi család tagjai korai írásos folbukkanásuk idején, a 13-14. században szabad várjobbágyok voltak, amiből adódóan teljesen paraszti körülmények között maguk művelték földjüket. Még ebben az időben, nem egészen világos körülmények között nemesi kiváltságokat is szereztek, ami azonban életmódjukon, vagyoni helyzetükön évszázadokon keresztül szinte semmit nem változtatott. Ha tekintetbe vesszük egyfelől a Tajnayak birtoklásának módját, másfelől pedig földjük nagyságát, megállapíthatjuk, hogy életszínvonaluk nem különbözhetett nagy mértékben a jobbágyokétól. Nemes- Tajnán ez idő tájt [a 16. században. L.J. megj.] hét nemes családról tudunk; ezek alkotják ott az állandó lakosságot. A szántók kivételével ez a hét család közösen használja a birtokot, szántóból pedig mindegyiküknek 30-70 hold áll rendelkezésére; annyi, amennyi éppen elég a háztartás szükségleteinek fedezésére. Mindez pontosan így van a jobbágyoknál is. A különbség csak az, hogy nem kell »részt«, cenzust és ajándékot - mai fogalmaink szerint »adót« vagy »bért« - fizetniük az uraságnak, mert az »uraság«: ők maguk; nem fizetnek a nemesek adót a megyének, illetve a megyén keresztül a királynak sem. Egyébként azonban egyszerű földművelő életmódot kellett folytatniok. Egészen téves és hamis volna az olyan elképzelés, amely ezeket a nemeseket valamilyen más osztály fölött uraskodó, politikaitársadalmi-gazdasági rétegnek, bőségben tobzódó és alsóbb osztályokon zsarnokoskodó léhűtőknek tekintené. Alattuk nincs más réteg, vagy más társadalmi osztály, Tajnán ők képviselik azt, amit ma divatos szóval »népi rétegnek« szoktunk mondani. (Révay 1999, 167-168) Gyökeresen megváltozott a helyzet a török kiűzése utáni időkben. A Tajnayak feladták a korábbi patriarkális kisnemesi életformájukat, „amelyben azelőtt nemesek és jobbágyok szinte észrevehető különbség nélkül élték egymás mellett a maguk egyszerű földműves életét”. Időközben meggyarapodott birtokukat már jobbágyokkal, cselédekkel műveltették, akiktől immár nagy társadalmi és gazdasági különbség választotta el őket. A Révay József által bemutatott korabeli jegyzőkönyvek tanúvallomásai már azt érzékeltetik, hogy a Tajnayak birtokukon uraskodó, jobbágyaikat nyúzó, kegyetlen földesurakká váltak. A Tajnay család fiágon történő 19. század közepi kihalásával a birtok örökösödés útján a Révay családra szállt. „A Révayak bárói címével és tradícióival kiteljesedik minden külső és belső kellék ahhoz, hogy Tajna: ősi, feudális latifundium székhelyének tűnjék”, s ily módon alig kellett száz esztendőnek eltelnie ahhoz, hogy egy kisbirtokos, kisnemesi jogállású család energikus fiatal nemzedéke országos viszonylatban is az élre küzdje magát (mind gazdasági, mind társadalmi tekintetben) és elfelejtődjék, hogy nemrég még ők is az egyszerű kisnemesek földművelő, paraszti életmódját élték (Révay 1999, 266-276). A 20. század első felében fontos szerepet töltöttek be a különböző egyesületek, gazdasági testületek. Szinte minden nagyobb településen volt tüzoltó-egyesület, s ezek a közösségi élet szervezéséből is kivették a részüket (lásd pl. Boross 1928). Csak megemlítem, hiszen egy korábbi alfejezetben már volt róluk szó, a kürti távírdászokat (Pénzes 2000. Vö. Szapu 1993, 91-98), vagy a Tardoskeddi Vasutasok Zászló Egyesületéi. (Buda 2005). A hagyományőrzőbb (elmaradottabb) településeken a mesterembereknek, kézműveseknek viszont kisebb volt a becsületük. Martoson a 20. század elején még nagyon lenézték az iparosokat. Az első martosiak a 19. század legvégén mentek el iparosságot (csizmadia, szabó, kádár stb.) tanulni Komáromba. Korábban csak morva meg szlovák iparosok voltak a faluban. Arra is tudunk martosi példát, hogy egy mesterember öreg korára fölhagyott az iparossággal, mert a gyerekei szégyenkeztek miatta, mert kicsúfolták (Fél 1943, EA-1532).
