Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása
Vág és Garam köze 253 csizmadiák körében Oszusko József 77 éves csizmadiamester elmondása alapján 1949-ben. Az Európa-szerte ismert ítélkező játékok változatáról van szó, aminek keretében tréfás bírósági eljárás során a csizmadialegények egy kakast állítanak a törvényszék elé (vö. Liszka 1992b, 115). A bál után a várpiacra vittek egy nagy kakast a csizmadiák, nagy ceremóniával, kiabálással: Hahó, hahó! Itt a zsivány hajnali csavargó, elfogtuk végre a nyughatatlant! Volt bíró is köztük, örök kísérték a megkötözött lábú kakast, melyet fejjel lefele, rúdon két legény vitt. A piac közepén a városháza előtt a bíró felolvasta a tréfás halálos ítéletet, persze komolyan. Fölsorakoztatta a kakas bűneit: többnejűség, botránkoztatja a jámbor népet, aztán a hajnali kukorékolások, amely fölveri édes álmukból a csizmadialegényeket és inasokat. Ezért halál a fejére - eltörte a pálcát. Istennél a kegyelem. Rá tették a fejét a tőkére és baltával levágták. Utána lányos mesterhez vonultak, aki a kakast is adta. Ott ittak, ettek és megvárták a kakaspecsenyét, friss siskát, persze táncolva, mulatva, s így egész kis bál lett a kakasvágásból. (Érsekújvár: Thain János gyűjt. 1949. Közölve: Liszka 1985b) A húsvéti korbácsolás szokása a térség nyugati felében (Érsekújvár és környéke) dívott, és szervesen kapcsolódik a mátyusföldi területekhez, illetve a szomszédos szlovák falvak szokásrendszeréhez (vö. Lukács 1981; Lukács 1994b). Érsekújvár utcáin a húsvét előtti hetekben még ma is látni barka- és korbácsárus asszonyokat. Zsitvabesenyőn húsvéthétfőn {öntöző hétfő) a legények sorra járták a lányos házakat, és a 20. század első felében még kútvízzel, később már inkább kölnivízzel megöntözték őket. A lányos házaknál piros tojást kaptak és megvendégelték őket. Másnap (supralló kedd) viszont a lányok járták végig a falut egy díszes nyelű korbáccsal, a suprával (amelyet a nagyhét folyamán font fűzfavesszőből az apjuk, idősebb fivérük vagy kedvesük) és a legényeket megsuprálták. A korbácsolásért tojást, cukorkát, pénzt kaptak, nagyjából annyit, mint amennyit ők adtak az öntöző legényeknek (Gudmonné 1990). A nagyobb gazdaságokba gabonaaratás idején általában (szlovák) részes aratók érkeztek még a 20. század első felében is. Ők is, de a helybeliek is az aratás eredményes befejezését egy, a gazdának átadott aratókoszorúval tették emlékezetessé: A szlovák részesaratók a gabonatakarásoknál igen hatalmas kisegítők. Annak idejében az otthon nélkülözhetetlen családtagok oly vígan indulnak ki hazulról, a több anyagi élvezetekkel bíró alsóbb vidékekre, mint ama lelkesült harczftak, kik győzelmi babér után vágynak. Megindulásuk többnyire előre megkötött szerződések alapján történik, rendes megindulási idejük Péter Pál napja. Ez időtájban hemzseg soraiktól az országút, dalaiktól visszhangzik Zsitvamelléke. Nem egyszer hegedű, s dudaszó mellett nyitnak be a magyar helységekbe. Munkához fogva, az aratást először megszemlélni kijött gazdát gabonakötéllel gyöngéden átkötik, mely tiszteletnyilvánításért borravalót várnak... Nemcsak nappal, hanem holdvilágos éjjeleken is dolgoznak. Bevégezvén nehéz feladatukat, azt szokás szerint ünnepélylyel zárják be. Összeszedvén a határ minden vadvirágait, azokból, s gabonából koszorút kötnek, egy búza alapkörfonatra két jól föleresztett, s fönn egymást keresztbe metsző ívfonatot kötnek, ezen koronaalakú fejéket a hideg víztől legkevésbbé iszonyodó férfi fejére teszik, aztán körmenetszerű ünnepélylyel a felkoszorúzott férfi vezetése alatt az (»Uzs nam Boh pomáhal.« »Az Isten megsegített immár«) Istent dicsőítő, s gazdát dicsérő, sokfélekép változó alkalmi dalt az utczákon át egész a gazda udvaráig dalolva, a határból hazafelé indulnak. Nem kell hozzá túlbuzgó vallásos érzelem, hogy az ily jeleneten belsőleg meginduljunk. A tűrni tudó dolgos nép minden munkáját Istennel kezdi, vele végzi be, s hite fenntartotta, fenn fogja tartani minden nehéz körülmények között. A falubelik kíváncsi összecsődülése mellett örömriadva érkezőket az előrefigyelmeztetett gazda fogadja, a koszorús vitézt meg a házi szolgáló ex officio készen tartott kanna vízzel nyakon önti, mi azt akarja jelenteni, hogy a búzának az eső ne hiá
