Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása
216 IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása mányából sokkal többet nem lehet kihámozni a későbbi időszak építkezéseivel kapcsolatban. Az 1950-60-as években, ahogy Szlovákiaszerte mindenütt, itt is megjelentek a téglából (olykor salakkockából, kváderból) épült kockaházak, noha például (ahogy arról fentebb már volt szó) Köbölkúton még a hatvanas évek elején is készültek vert falú kockaházak. Ezek a típusházak egyébként szerkezetükben megőrizték részben a hagyományos parasztházak belső funkcióit. Az élet a konyhában zajlott, miközben az ebédlőnek nevezett helyiség csupán a reprezentációt szolgálta (ahogy régebben a tisztaszoba). Kizárólag nagyobb ünnepeken (húsvét, búcsú, karácsony) terítettek itt, illetve vendégek számára szolgált alvóhelyül (lásd továbbá: Gaál 1988; Szapu 1993, 63-80). Egy, az ötvenes évek elején épült kockaház belső elosztása: 1. előszoba; 2. folyosó; 3. konyha; 4. éléskamra (spejz); 5. fürdőszoba, WC; 6. gyerekszoba; 7. háló; 8. ebédlő (Köbölkút, ifj. Liszka József rajza) Külön kell szólni a térség fontos gazdasági építményeiről, a szőlőhegyi présházakról, pincékről.91 A térségben csaknem mindenütt előfordulnak a présház nélküli lyukpincék (tömegesebben: Muzsla, Ebed). A vidékre általánosan jellemző présházas lyukpince típusnál a présház közepéből vezet lefelé lépcső az alsópincébe, miközben a pincelejárat {gádor) és a présház hátsó fala között egy téglafallal elkülönített helyiség szolgál pihenésre, borozgatásra. E típusnál figyelemre méltó, hogy a présház, viszonylag nagy méretei ellenére, a középen tátongó lejárati nyílás s az (általában utólag kialakított) pihenőhelyiség miatt a szőlő feldolgozására már alig nyújt teret. Amivel tulajdonképpen eredeti funkciója csorbul.92 Az alábbiakban a térség szőlőhegyi építményeinek két típusát Kisújfalu és Szőgyén példáján részletesebben is bemutatom. Kisújfalun a szőlőhegyen minden jobb gazdának volt pincéje. Ezek általában elszórtan, kisebb-nagyobb csoportokban, gyümölcsfákkal beültetett füves területeken (lábakon) helyezkedtek el, általában - de nem szükségszerűen - a szőlőparcella végében. Maguk a szőlőhegyi építmények a présházas lyukpincék egy sajátos helyi típusát alkotják. Feltételezhető, hogy a 19. században még gyakoriak lehettek az előépület, présház nélküli lyukpincék, de ezek nagyobbik része hozzáépítéssel legalább a 20. század közepére átalakult. A 19. század elejére pontosan datálható középorsós faprések viszonylag nagy előfordulási aránya azonban azt bizonyítja, hogy már ekkor is inkább a présházas lyukpincék lehettek túlsúlyban. 91. A térségben általában pincé nek nevezik a szőlőfcldolgozásra-raktározásra szolgáló egész épületkomplexumot, tehát a tulajdonképpeni pincét és présházat együtt. Szőgyénbcn az idősebbek az 1980-as években présház értelemben használták még a hajlok kifejezést is. 92. A szőlőhegyi építmények e két csoportja, tehát a lyukpince és a présházas lyukpince között az az alapvető különbség, hogy amíg az előbbi kizárólag a bor tárolására szolgált (a szőlő feldolgozása a szabadban történt), a másik a gyakran hatalmas méretű faprés elhelyezését lehetővé tevő épület, a présház révén a szőlő feldolgozásának is helyet adott.
