Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása
210 IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása Mátyusföldhöz (Érsekújvár és vidéke), másrészt rengeteg palócos jegyet is felmutat. Különösen a Garam alsó folyása mentén elterülő kisebb táji csoportja, a Bényt, Kéméndet, Kisgyarmatot, Garampáldot, Kőhídgyarmatot és Bartot magába foglaló kurtaszoknyás hatfalu, amely egyrészt sajátos viseletével, valamint erős mi-tudatával tűnik ki környezetéből. Népi kultúráját viszonylag korán leírták, és a két világháború közti időszaktól folyamatosan erős népművészeti mozgalom tapasztalható a térségben (Gyöngyösbokréta). Mindezek mára természetesen mesterségesen is erősítették e falvak lakóinak kurtaszoknyás öntudatát. 4.3.1. Anyagi kultúra 4.3.1.1. Település és építkezés Mivel a vizsgált területeknek mintegy metszetét tölti ki az Érsekújvári járás, az Érsekújvári Járási Múzeum által az 1980-as évek közepe táján végzett település-néprajzi, népi építészeti kutatások eredményei alapján a kérdéskörről aránylag kiegyensúlyozott kép adható (vö. Gudmon—Liszka 1992; Gudmonnné 1993; Liszka 1983; Liszka 1992d stb.). Persze az ezt megelőző időszakból is rendelkezünk értékelhető adatokkal. A korábbiak közül meg kell említeni Novák József Lajosnak a bényi népéletről szóló leírását (Novák 1913), valamint Thain János inkább népművészeti szempontú dokumentációs tevékenységét (lásd további irodalommal: Thain-Tichy 1991), továbbá Buday Endre kutatásai eredményeit (Buday 1978c). A hetvenes évek elején a palóckutatás keretei között egy (közös magyar—szlovák) Alsó-Garam menti terepmunkára is sor került. Ennek szintén voltak a település és a népi építészet vonatkozásában eredményei (Balassa M. I. 1990; Dám 1990. Lásd továbbá: Balassa M. I. 1994; Szapu 1993). Itt jegyzem meg, hogy Fél Editnek a martosi és marcelházi, alapvetően társadalom-néprajzi szemléletű kutatásaiból több jelenségcsoport bemutatása során is sokat profitálhattam. Erre nem hivatkozom majd minden egyes alkalommal, de a legtöbb jelenség összegző bemutatása során hasznosíthattam őket (Fél 1944a; Fél 1944b. Ezeknek jobbára az új kiadását használtam: Fél 2001, 27-108). *** Településszerkezetileg a térségre elsősorban a nagy határú, halmazos falvak a jellemzőek (Komáromszentpéter, Udvard, Tardoskedd, Nyitranagykér, Muzsla). A kétbeltelkesség nyomai is megfigyelhetőek (Érsekújvár, Kamocsa, Köbölkút, Szímő), bár ezek részletes néprajzi feltárása még nem történt meg. Komárom körzetében a tanyásodási folyamat is nyomon követhető, sőt annak a Mátyusfold esetében részletesebben bemutatott alsóhatári változata is előfordul. A csallóközi Keszegfalva határának egy része ugyanis átnyúlt a Vág- Duna bal partjára, ahol a 20. század elejére állandó tanyák jöttek létre. Ezek a Kava és Martos között csoportosuló lakóegységek 1969-ben Vágfüzes néven önálló településsé szerveződtek. A térségben a völgyi, szalagtelkes települések sem ritkák, elsősorban természetesen az északi, dombosabb részen (Für, Kolta, Sárkányfalva). Kürt és Marcelháza esetében egy szabályos orsós településforma figyelhető meg. Több településen meglehetősen korán kialakult szabályos utcás falukép a jellemző (Bart). Hangsúlyozni kell persze, hogy ezek a településszerkezeti formák a 20. századra már szinte sehol sem jelentkeznek tisztán. Szinte mindegyik településtípushoz kapcsolódik egy halmazos beépítettségü falurész, amit általában a község szegényei laknak (Tabán: Köbölkút, Bátorkeszi; Hegy. Köbölkút; Kangyi: Kürt; Gurgyal: Ebed, Kéménd, Marcelháza), illetve egy újabb, szabályosan kimért negyed (Köbölkút, Marcelháza, Tardoskedd, Udvard). A Nyitra és Zsitva folyók közé, azok árterébe szorult Martosnak karakterisztikus településszerkezeti képe alakult ki (illetve őrződött meg), mivel a kisebb-nagyobb házcsoportokat a víz nem járta kiemelkedésekre, homokhátakra építették (a község temetője is mintegy három kilométerre a falutól, egy dombháton található).
