Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása
Mátyusföld 201 után Magyarországról ide települt evangélikus szlovákok is kiveszik a részüket belőle. Az 1990-es és az 1991-es farsang alkalmával négy tőkehúzó csoport járta a falu megfelelő részeit: az elsőt a Szilvás nevű falurész fiatalsága alkotta, a másodikat a Szocialista Ifjúsági Szövetség volt helyi csoportjának tagjai, míg a harmadikat a katonaviselt fiatal férfiak, a negyediket pedig nyugdíjas szövetkezeti tagok alkották. 2001-ben viszont már hat csoport járta a falut. Öltözetük lényegében a fentebb leírottaknak felelt meg. Két csoportot sikerült egy darabig végigkísérni. Az egyik tagjai csörgős botjaikkal és vijjogásukkal hatalmas zajt csaptak, de nem szólaltak meg. A másik csoportban részt vevő legények (hasonlóan felöltözködve, csörgős botokkal felszerelkezve) ellenben énekelve (!) vonultak az utcán. A háziakkal (akiktől bort, farsangi fánkot kaptak) szóba álltak, a háziasszonyt megtáncoltatták. Ami a feltűnő például a tejfalui dörejárássai és a helembai maskarázással való összehasonlításban, az az, hogy a vágfarkasdi tőkehúzókai nem kíséri a falubeliek és a máshonnan érkezettek népes, kíváncsiskodó csoportja. Farsangi tőkehúzás. Vágfarkasd (Liszka József felv. 2001) Hasonlóan zajlott a hegysűri és taksonyfalvai tyúkverő is. Az előbbinek 1960-as évek végi lefolyásáról Mórocz Károly közöl néhány adatot (Mórocz 1972). Ismeretes a térségben a farsangi köszöntőknek az a formája is (pl. Tallós), amikor ünneplőbe öltözött (nem maszkos!) legények köszöntő versikékkel járják a házakat adománygyűjtés céljából (vö. Liszka 1992b, 99-114). A középkori, egyházi eredetű húsvéti korbácsolás szokása Cseh- és Morvaországban, Sziléziában, Lengyelország egy részén, az ausztriai Morvamezőn, továbbá a keleti német területeken, valamint Litvániában és Karéliában ismert. A mai Nyugat-Szlovákia területén a szlováksággal szomszédos magyarok is gyakorolták, elsősorban a Mátyusföldön, a Vág mentén és a Zoborvidéken. 18. századi szlovák telepesekkel eljutott a mai Dunántúl területére is (Lukács 1994b). Lukács László közleményéből tudjuk, hogy a szokás mátyusföldi ismerete délen nem éri el a Kis-Duna vonalát (Pozsonyeperjesen és Nádszegen ismeretlen). Diószegen, Galánta és Vágsellye környékén viszont gyakorolják mind a magyarok, mind a szlovákok. Alsó- és Felső-Szeliben is ismert. Itt a húsvéti korbács neve subra. A második világháború után ide telepített tótkomlósi és pitvarosi szlovákok az itteni magyaroktól vették át a szokást (Lukács 1981, 383-384). A térségben is nagyjából András napjával (november 30.) kezdődtek a disznóölések. Ezekhez sok helyütt dramatikus szokások is párosultak. Az alábbi, Negyeden 1941-ben rögzített szokás, a maskarázás, voltaképpen betlehemes-paródia: Az itt következő »kis színdarabot« két ember játssza. Egy öregebb és egy fiatalabb. Főleg disznótorokon maskaráznak. A maskarázók ügyesen kikészítik egymást, elváltoztatják arcukat, szakállt ragasztanak stb. Ezután fognak egy-két jó nagy terjedelmű fazekat és megindulnak a disznótoros ház felé. Ekkor aztán illedelmesen bejön a szobába a fiatal és így mondja:
