Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása
200 IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása Január másodikon a parasztház gazdasszonya figyelőben áll. Azt lesi, hogy ki leszen az az idegen ember, aki elsőnek lép be a házba. Hogyha koldus az első idegen, aki a házba belép, akkor bizony elveszíti a reménységét, akkor hiába minden. Akkor a lányos parasztanya már biztos benne, hogy a lánya abban az esztendőben nem fog férjhez menni. Mert a koldus akarva nem akarva: de kiimádkozza egy esztendőre a lány hajadonságát a földöntúli, emberi sorsokat dirigáló hatalmaktól. Még rosszabbat jelent, hogyha koldusasszony vagy más asszony leszen a ház első látogató vendége január másodikán, az esztendő második napján. Az asszonynépség bőséges szájat és csúnya pletykát jelent, amelyik arra is képes, hogy alaptalan, hazug hírmondással a kétségbeesés keserűségébe és a halálba kergesse a nyelvére kerülő ártatlan leányzót. De hogyha ezen a napon a szomszédház férfiembere jön be első vendégnek, az jótjelent. Az aztjelenti, hogy a lány abban az esztendőben férjhez fog menni. De még azt is jelenti, hogy a ház az esztendő hosszán bőviben lesz a pénznek. Azért ilyenkor a férfiember az olyan házban is szívesen látott vendég, amelyikben nincsen is hajadon leány. Ilyen fontos nap a babonában a január második napja. Azért a másodika, mert a megkövesedett szokás azt diktálja, hogy újesztendő napján senki emberfia ne menjen el idegen házba, nehogy az egész év hosszán idegen emberek között kelljen élnie, távol a hozzátartozóitól, a családi fészektől. A január elseje az otthonülés napja. (Sellyéi 1957, 425) A farsang végéhez a Mátyusföld néhány településén is kapcsolódik adománygyűjtéssel egybekötött, maszkos alakoskodó felvonulás, amelyet tyúkverőnek, illetve tőkehúzásnak mondanak. Hegysúr (Mórocz 1972), Kajal, Vága és Zsigárd községekre vonatkozóan vannak adataink a farsangi alakoskodó szokások második világháború előtti gyakorlására (Danterová 1997, 34). Néhány helyen (pl. Taksonyfalva) ezek a szokások még az 1980-as években is éltek, illetve felélesztették őket. Tudomásom szerint viszont Vágfarkasd az egyetlen olyan település a térségben, ahol a szokást kisebb-nagyobb megszakításokkal a mai napig gyakorolják és viszonylag aprólékos leírással is rendelkezünk róla. A vágfarkasdi tőkehúzás első hiteles, az 1970-es állapotokat rögzítő dokumentációja Mórocz Károlynak köszönhető (Mórocz 1972; Mórocz 1978), majd Danter Izabella végzett terepkutatásokat a faluban és rögzítette a farsang lefolyását 1990-ben és 1991-ben (Danterová 1993). A vágfarkasdi tőkehúzást az alábbiakban az ő közleményeik alapján, valamint saját, 2001 hamvazószerdáján tett megfigyeléseim alapján foglalom össze. A szokásra a farsang legvégén (farsangfarkán), hamvazószerdán kerül sor. Mórocz Károly négy fázisra bontotta a szokást, s ezt a felosztást Danter Izabella is átvette: a) az előkészületek b) az öltözködés c) a tulajdonképpeni tőkehúzás d) a pocita A farsangot megelőző napokban, hetekben a falu fiatalsága már készül a tőkehúzásra: előkeresik a maszkok készítéséhez szükséges régi holmit, ruhaneműt, két darab, ásónyél vastagságú, csaknem két méter hosszú dorongot is kerítenek, amelyek végére láncot erősítenek, valamint kiválasztják a megfelelő tőkét is. A tőkehúzás napján titokban surrannak be abba a házba, ahol felöltöznek, kicicomázzák magukat. Miután felöltözködtek, elindulnak a faluban. Elöl megy az első dorongos, őt követi a menyasszony és a vőlegény, valamint a harmonikás (az 1930-as 40-es években még dudás jóit a csoporttal), az írnok, a tyúkkosaras, majd a tőkehúzó és a hátsó dorongos zárja a sort. Halvány adatok arra mutatnak, hogy korábban szalmatörök is volt a csoportban. Az utcán mókázva nagy zajt csapva haladnak, és minden udvarba bemennek, amelyet nyitva találnak. A gazdasszonytól néhány tojást, esetleg kolbászt, olykor pénzt is kapnak. Az írnok az adományokat gondosan fölírja egy füzetbe. A tőkehúzás végén az összegyűjtött eleséget egy mulatság (pocita) keretei között fogyasztják el. A szokást a faluban több csoport is gyakorolja napjainkig, s a település római katolikus és református fiataljai egyaránt részt vesznek benne. Sőt a második világháború
