Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása
Mátyusföld 191 te. Már Kiss Áron gyűjteményében találunk néhány, a térségben feljegyzett szöveget, játékleírást, ám ezek (értelemszerűen) csak morzsák lehetnek egy, az egész magyar nyelvterületre kiterjedő gyűjtés során (1891). Bakos József, akinek értelmezésében a Mátyusföld kelet felé gyakorlatilag a Garam vonaláig terjed, bőségesen közöl adatokat a jelen összefoglalásban Mátyusfoldként kezelt szűkebb térségből is. Az 1940-es években az érsekújvári gimnáziumot látogató mátyusföldi diákokkal gyüjtetett, s ő maga is szorgos terepkutatásokat végzett. Egy-egy mondóka, kiszámoló, játékleírás több variánsát is feljegyezte, sőt szlovák párhuzamaikat is igyekezett feltárni (Bakos 1953). Talán még nála is alaposabb volt Gágyor József, aki könyve bevezetőjében, hasonló gyűjtemények esetében szokatlan módon, kijelenti, hogy munkájában „viszonylagos teljességre” törekedett (Gágyor 1982,1: 9). Gyakorlatilag az összes fontosabb, a magyar gyerekek által játszott játéknak számtalan variánsát sikerült feljegyeznie és közreadnia. A gyűjtemény erőssége, hogy nemcsak a régies, archaikusnak tűnő szövegeket, játékokat gyűjtötte fel, hanem az akkor (nagyjából a hetvenes-nyolcvanas években) modernnek tűnő, az iskolában játszott, sokszor a televízióból ellesett, ám a hagyományos játéktudásba és -módba (utánzás!) szervesen beépített jelenségeket is. Ezzel a gyermekjátékokat élő organizmusként prezentálja az olvasó felé, s egy szervesen egymásra épülő hagyományt érzékeltet (Gágyor 1982; Gágyor 1999). Fesztiválok Lányok szokták játszani. Kijelölnek egy 3-5 tagú »zsűrit«; tagjai általában azok, akik nem tudnak jól énekelni. A többiek, az »énekesek« a zsűrivel szemközt helyezkednek el. Egyenként lépnek elő és énekelnek. Mielőtt énekelnének, valamelyik zsűritag megkérdezi:- Popluhár (v. más, az énekes vezetékneve), milyen énekes lesző? A felelet tetszés szerinti, a legtöbbször valamelyik közismert táncdalénekesnőt vagy táncdalénekest neveznek meg, például:-Harangozó Teri. A játékos ezután a megnevezett énekes dalai közül énekel el valamit, esetleg más dalt, de az említett énekest utánozva. Közben a zsűritagok pontozzák a szereplők teljesítményét. Egy-egy énekes valamely zsűritagtól legfeljebb 120 pontot kaphat. A pontokat összeadják, és tudatják a versenyzőkkel, akik mind az énekest, mind a zsűrit megtapsolják. Azonos pontszámnál az illető játékosok az elsőbbséget újabb énekkel döntik el. Ezután a zsűri kihirdeti a verseny végeredményét. Az első három helyezettnek elő kell lépnie. A gratuláció mellett a zsűritől még ajándékot is kapnak: egy-egy marék »mezőt« (füvet), »csóványt« (csalánt), faleveleket stb. Gyakran még távirat is érkezik a számukra, melyben az »otthoniak« sok sikert és egészséget kívánnak nekik. (Nemeskosút: Gágyor 1982,1: 374-375) Ez a hagyomány viszont nagyjából a rendszerváltás környékétől, az internetes kultúra terjedésétől megtörni, de legalábbis gyökeresen átalakulni látszik. A gyerekek a Kiss Áron, Bakos József és Gágyor József által feltárt hagyománnyal jellemezhető játékanyagot, illetve az arra szervesen épülő újabb elemeket már nem birtokolják, „önmaguktól” nem ezt választják szórakozásuk tárgyául, hanem az internetes játékok kötik le figyelmüket. Jó esetben az óvoda vagy iskola megpróbálja a hagyományokban gyökerező játékok alternatíváját felajánlani, ám ez (még, ha elfogadják is a gyerekek) legfeljebb a szervezett, organizált folklór kategóriájának megfelelő aktivitás lehet. A fentebb bemutatotthoz képest a térség prózai népköltészetét csak rendkívül hézagosán, mondhatni alig ismerjük. Néhány mese- és mondaközlés az, ami alapján egy egykor virágzó mesélőkultúra meglétét feltételezhetjük a Mátyusföldön. Alsószeliben például az 1940-es évek elején még élt annak hagyománya, hogy az 1848/49-es szabadságharc ideje alatt nagy
