Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása
190 IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása sarkára egy-egy hosszabb vászoncsíkot, koreai (Nagymácséd, Pered), gurtnii (Tallós) varrtak kötőlék gyanánt. Egy-egy boldogfai gazdaságban 3-4 panyó is volt, mivel a nőkön kívül a férfiak is használták az állatok etetésénél az istállóban. Szabó Ferenc (sz. 1918) elmondása alapján a lányok stafírungjában volt panyó is, meg abrosz is. Utóbbi finomabb vászonból készült, kötőlékkel nem látták el, és inkább piacra menet vagy ételhordásra használták a boldogfai asszonyok. A tallósi Ág Andrásné szül. Pék Rozália (sz. 1920) mesélte, hogy a pozsonyvezekényiek sokat jártak a szomszédos falvak határába bengézni, batyuzni. Ezért panyósoknak csúfolták őket (ott a batyuzólepedő neve ugyanis panyó, a benne hátra kötött teher neve pedig batyu). Azt tartották róluk, hogy amikor megszületik a gyerek, megmutatják neki a panyót és a sarlót, hogy ha felnő, sokat járjon bengézni. A batyuzólepedőben hátra kötött teher neve a Mátyusföldön is (akárcsak a Csallóközben) általában butyor. Az eddigi kutatások alapján a butyor szóföldrajzi elterjedése kelet felé nagyjából a Vág vonaláig tart. A Vágón túl ugyanezt már batyunak mondják.85 Pereden lapos kötélből készített, nagylyukú hálóba, a kantárba kötött cserépedényben hordtak levest az aratóknak. A 20. század második évtizedében viszont ezt kiszorította az üzletben vásárolt, zománcos ebédhordó, a kondér. Boldogfán viszont nem ismerték a kantári. Ott a szenei és modori fazekasoktól vásárolt ikerfazékban hordtak ételt. A két világháború közötti időszakban itt is elterjedt a zománcozott, gyári készítésű ebédhordó. A gazdaságban általában a hántolatlan fűzfavesszőből készült, fordított csonka kúp alakú, két füllel ellátott kosarak használata dominál. Szlovák vándorkereskedők hatására a nyelvhatár körzetében felbukkannak a hasított fából készült, kávás kosarak is. Az állatok itatása során használták Boldogfán a itatósáfot, ami egy kb. 100 literes dongás faedény két kimagasló füllel. Az ezeken átszúrt rúd segítségével vitte az itatósáfot két férfi. A trágyahordó saroglya neve lésza (Negyed, Vágfarkasd), disznóöléskor ezen cipelték a leszúrt hízót a pörzsölés helyszínére. 3.3.2. Szellemi kultúra 3.3.2.1. Szöveges folklór Mátyusföld szöveges folklórjából a legalaposabban a gyermekjátékokat ismerjük. A legkorábbi adataink Kiss Áron országos merítésü gyermekjáték-gyűjteményéből származnak (Kiss 1891). Bakos József nagyjából fél évszázaddal későbbi munkássága szintén megkerülhetetlen a témakör vizsgálata során. (Bakos 1953) Gágyor József pedig az egykori Gálántai járásban (amely 1996- ig magába foglalta a mai Vágsellyei és részben a Szenei járás falvait is) gyűjtött, és három vaskos kötetben adta közre kutatási eredményeit (Gágyor 1982; Gágyor 1999), továbbá egy a (szlovákiai magyar) folklorisztikai kutatás számára korábban nem létezett műfajt, az emlékkönyvversikéket is fölfedezte. (Gágyor 1998) A térség prózai népköltészetét csak szórványosan ismerjük (pl. Mórocz 1979). Az ún. apróműfajok közül a tallósi proverbiumokat (szólásokat, közmondásokat, hasonlatokat) szintén Gágyor József gyűjtötte össze (Gágyor 2007; Gágyor 2008; Gágyor 2009a; Gágyor 2010b). A zenei alapú népköltészetről (líra, ballada) viszont már Kodály Zoltán első népzenegyűjtő útja nyomán lehetnek elképzeléseink (Kodály 1905. Vö. Ág 2009b, 13-20), majd hála Ág Tibor munkásságának és újabb közleményeinek mára viszonylag kiegyensúlyozott képpel rendelkezünk (Ág szerk. 1996; Ág 2009b; Ág-Sima 1979). *** A mátyusfoldi szöveges folklór legaprólékosabban ismert szelete a gyermekkor költésze-85. Mint mindenütt, itt sem húzható azonban éles vonalhatár. Tallóson és Pereden például ismert a butyor és a batyu kifejezés is, mint láthattuk, Pozsonyvezekényben batyu, viszont a Vágtól keletre fekvő Martoson szintén adatolni lehet a butyor előfordulását.
