Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása
174 IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása tájegység keleti határát kisebb-nagyobb távolságban a Vág vonalától keletre húzza meg80. Közülük néprajzi szempontból még Méry Margit álláspontja a legelfogadhatóbb, amikor azt mondja, hogy a Mátyusföld keleti határa a Zsitva folyó völgyében húzódik (Méryová 1988, 62. Vö. Podolák 1957, 534). Másutt úgy fogalmaz, hogy a „Mátyusföld a magyar népviselet szempontjából a Csallóköztől északra: a Szenc-Diószeg-Galánta-Vágsellye-Tardoske dd-Ersekújvár vonalig terjedő területet jelenti” (Méry 2002, 116). Ez a megállapítás elgondolkodtató, és más kulturális jelenségek (gazdálkodás, tárgyalkotó népművészet, gyermekjátékok stb.) szempontjából is elfogadhatónak látszik. Amikor a ma vagy a közelmúlt kulturális határairól beszélünk, elgondolkoztató, hogy az egykori Oszmán Birodalom Dunától északra átnyúló kiterjedésének nyugati határát is ne vegyük-e figyelembe. Ez ugyanis többé-kevésbé egybeesik az általunk ma Mátyusföldnek nevezett tájegység keleti határával. Mindent összevetve, továbbra sem dönthető el egyértelműen a Mátyusföld területi kiterjedése. Történetileg számomra az valószínűsíthető, hogy a Mátyusföld déli határa a Kis-Duna, nyugaton a Kis-Kárpátok, keleten a Vág, magyar szempontból északon pedig a szlovák-magyar nyelvhatár (vö. Liszka 1996c). Maga a tájegység tehát a szlovák területen is tovább húzódik északra, és a szlovák irodalomban Matúšova zem néven szerepel, viszont az ott élő szlovákok e tájmegjelölést nem ismerik és a szlovák néprajztudomány sem használja külön táji fogalomként (Méryová 1988). Nem problémamentes viszont annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy a Mátyusföldön belüli nyelvhatár jelent-e egyszersmind kulturális határt is. Annál is inkább, mivel a nyelvhatár az elmúlt évszázadok alatt változott, s dél felé tolódott, miközben a Kisalföld északi, természetföldrajzi határa ettől északabbra húzódik. A probléma még további kutatásokat igényel, s így csak előzetes feltevésként jelenthetjük ki, hogy a mai nyelvi és a kulturális határ nem esik egybe. A Mátyusföld egészen északi része, függetlenül a nyelvi viszonyoktól viszont már gyökeresen más kultúrájú, lévén természet-földrajzilag nem is a Kisalföldhöz tartozó. A térségen belül ma, a helybeli lakosság tudatában is létező alegységek nem különíthetőek el. Mára kikopott a használatból a Vízköz megnevezés is. Egy 1634-es Canonica Visitatióban bukkan föl először (Püspöki 1989, 181), majd 19. századi adataink szerint a Feketevíz, Dudvág, illetve a Kis-Duna által bezárt területet értették alatta (Magda 1819, 180). Más értelmezés szerint „a Kis-Duna, a Dudvág és a Vág közti területet Vízköznek is nevezi a népi tájszemlélet. Mátyusföldnek ezen az északnyugati81 részén található községek nyelvjárása már palóc jegyeket hordoz, ezért szokás ezt a területet a kiterjedt palócság legnyugatibb csücskének tekinteni” (Danter-Gudmon-Csík 1995, 55. Vö. Danajka 1993, 13). 3.2. Természeti környezet Alapvetően síkvidéki jellegű terület azzal, hogy északi, északnyugati része lankás, dombos. Déli részei hasonlatosak a Csallóköz kapcsán leíróttakkal: a Kis-Duna, a Vág, a Feketevíz és a Dudvág kanyargó folyómedrei, elmocsarasodott holtágai jellemezték. Ez a térség a zsákmányoló gazdálkodásnak, a külterjes állattartásnak kedvezett. A Vág alsó folyása mentének homokos talaja a zöldségtermesztésre alkalmas terepet biztosít az ott lakók számára, gabonatermesztésre éppen csak a saját szükséglet kielégítésére volt megfelelő. Északabbra a gabona- és szőlőtermesztést biztosító lankák, dombok húzódnak. 80. Martin György és Takács András például a Mátyusföldi népi táncok című kötetében tardoskeddi. martosi és kéméndi táncokkal foglalkozik. A történeti adatok alapján körvonalazható Mátyusföld határain mindhárom település kívül esik (Martin-Takács 1981). 81. Nyilvánvaló félreírás: délkeletire gondoltak a szerzők.
