Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása
Mátyusföld 175 A Vág medre széles, árterülete a szabályozás hiánya miatt messze kiballag, ha a Kárpátokból megindul a hóié. Partjain füzesek, gyümölcsösök, néhol nádasok vannak. A víz azonban hamar visszahúzódik és maga mögött hagyja az áldott iszapot, kedvelt ágyát a káposztának, hagymának és zöldségfélének. (Vájlók 1939a, 93) Legjelentősebb folyója, a Vág, a rajta történő faúsztatás révén (ahogy arról a Csallóközről szóló fejezetben már volt szó) évszázadokon keresztül az északi hegyek és a déli Duna mente térségével kapcsolta össze a mátyusföldi magyarokat. 3.3. A népi kultúra A tájegység népi kultúrája korántsem egységes. A legmarkánsabbnak a Szenc-Galánta-Vágsellye köré csoportosuló falvak kultúrája mutatkozik. A peremvidékek igen erős kötődéseket mutatnak a Csallóköz, a Zoborvidék, illetve a Vág és Garam közti terület kultúrájához. Nyugati fele, főleg a Pozsony vonzáskörzetébe tartozó, a polgárosulás igen korai jegyeit mutatja. Mivel északi része szlovák lakosságú, a nyugati német és horvát településekkel tarkított, az interetnikus kapcsolatok szerepe jelentős a térségben. Ezek mélyrehatóbb vizsgálata azonban még nem történt meg. 3.3.1. Anyagi kultúra 3.3.1.1. Település, építkezés A település-néprajzi szempontból Hofer Tamás dolgozata érdemel figyelmet Negyed kertes településszerkezetének a korai adatolásával és a recens anyag bemutatásával (Hofer 1960). Angyal Béla munkája egy, a tanyásodást követő újkori faluképződést mutat be Alsóhatár példáján (Angyal 1998). Az építkezésről inkább csak elszórt adatokkal rendelkezünk (pl. Böszörményi 1983; Böszörményi 1988a; Buday 1978b; Filep 2006), illetve a térség tájházai (Nagyfödémes, Taksonyfalva, Vágsellye) reprezentálják a 19. század végi, 20. század eleji paraszti építkezési gyakorlatot. Településszerkezetileg a nagy határú, sokszor tanyarendszerrel övezett halmazos falvak a jellemzőek e vidékre, annak is elsősorban déli, délkeleti részére. Egyes falvak tartozéktelepülései átnyúlnak a tájegység határvonalaként kijelölt Vág keleti oldalára is (Negyed), máskor meg csallóközi települések (Gúta) tartozéktelepülései, tanyái kerültek a mátyusföldi oldalra. Hofer Tamás 1956-os terepmunkája nyomán született leírásának köszönhetően viszonylag pontosan ismerjük Negyed kertes településszerkezetét. Az 1839-es, Ferenc császár-féle (második) katonai felmérés térképe jól mutatja, hogy a halmazos, zsúfolt település a Vág jobb partján terült el, miközben jól kivehetőek a Vág bal partján a Nyegedi Akok [akiok]. Az 1891-es kataszteri térkép is feltünteti ezt a kettősséget: a Vág jobb partján elterülő lakóegységet és a bal parton található akloskerteket harmincegy gazdasági épülettel. A 20. század közepére is megőrződött lényegében ez a településszerkezet. A falu határa a folyó két partján terült el: a lakóterület, a káposztáskertek és a kaszálók, valamint legelők a jobb — az akiok, továbbá szintén jelentős káposztáskertek, kaszálók és a szántóföld túlnyomó része a bal parton volt található. Az itteni akiok alapvetően gazdasági funkciót töltöttek be: itt tartották a munkához szükséges jószágot (az igázott ökröket és a kocsizott lovakat), s itt végeztek bizonyos gazdasági munkákat is, amelyek a szűk beltelken nem voltak elvégezhetőek (nyomtatás, később masinázás). Az akloknál történő kint tartózkodást illetően megoszlott az adatközlők véleménye. Úgy tűnik, hogy régebben (a 19-20. század fordulóján s a 20. század első évtizedeiben) szívesen maradtak kinn éjszakára is, főleg nagyobb mezőgazdasági munkák esetén, de arra nem volt példa, hogy állandó jelleggel kitelepedtek volna. Amikor megindult a jégzajlás a Vágón (zaj ment a Vágón), akkor - mivel nem közlekedett a komp - több napra, gyakran egész hétre is kinn maradtak a férfiak az akioknál (Hofer 1960, 335-337).
