Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása
Csallóköz 145 nyokhoz. És emiatt a parasztok megdühödtek és kivágták a fát, hogy többet ne járjanak a katonák ide. És megátkozta a falut Mátyás király, hogy soha ne legyen köztük békesség. De ez igaz is! Azóta sincs itt, nincsen megértés a faluban. És ezért nincsen semmi, kultúrház se, mer nem tudnak megegyezni. Ehhez a királyi átokhoz kapcsolódik a következő, szintén 1988-ban ugyanattól az adatközlőtől lejegyzett történet: Ahol a JRD-telep van,69 oda Mátyás király, oda királyvárost tervezett. Hogy aztán igaz-e vagy a legendában valahol meg van-e írva, azt nem tudom... Ide akarta a királyokat, királyvárost akart, ahol volt az őrfa, de mivel elátkozta, megharagudott rájuk biztos... A következő történet magját, a bicskakészítésre való szakosodást már Ipolyi Arnold említett cikksorozatában is megtaláljuk, bár ő még nem hozza kapcsolatba Korvin Mátyással: A legolcsóbb s legegyszerűbb bicsakok madi bicsak néven ismeretesek Csallóközben; ez rendes bucsufia pór gyermekek számára, kikkel elhitetik, hogy azok Madban készen teremnek egy nagy körtefán. (Ipolyi 1858, 78) Az Ipolyi által említett jellegzetes helyi kismesterség a madiakra ráhúzott falucsúfoló kiindulási alapjává lett. A teljes történet röviden így foglalható össze: Mátyás király vadászat közben megfáradva, Mad község határában kíséretével lepihent egy hatalmas fa alatt. Bicskáikkal falatozni kezdtek, amikor egy szép szarvast pillantottak meg. A király parancsára üldözőbe vették, s az étkezést abbahagyva a vitézek bicskáikat a földön hagyva vagy a fa törzsébe szúrva többé már nem tértek vissza. Később arra járva két madi atyafi (a madiak szerint inkább pódafaiak vagy padányiak lehettek) azon csodálkozott el, hogy a fán bicska terem: a földön heverő piros nyelűeket érettnek, a fa törzsébe szúrt zöldeket éretlennek vélvén. Azóta a madiakat sikeresen bosszantják, ha megkérdezik tőlük: „Bácsi, érik-e már a bicsak?”70 A 20. század elején ezért még bicsakélre is sor kerülhetett. 1920 táján telepedett meg a faluban egy tanítónő, aki gömöri származású volt, s ez a gömöri, fejlett Mátyás-tradíció miatt lehet figyelemre méltó, Tóthné Prékopa Adél, aki évente elmesélte a történetet tanítványainak, kézimunkaórákon madi bicsakot faragtatott velük, ezzel az amúgy is hagyományos helyi bicsakkészítésnek bizonyos lendületet adva, és a „lelkűkbe véste, hogy ha valaki megkérdezi tőlük, hogy érik-e már a bicsak, ezért ne haragudjanak, mert okos ember ezen csak mosolyog, és mi büszkék vagyunk rá, hogy olyan igazságos nagy király, mint Mátyás, többször meglátogatta községünket”. (Molnár- Kossányi 1966, 10) Manapság valóban nem tapasztalható harag a bicska emlegetése kapcsán a faluban. A történetet, ha töredékesen is, de ismerik. Alább egy, a madi Bartalos István által elmondott változatát adom közre: Itt vót valahol a mocsaras rész, ahova a vadat üldözték, olyan kisebb fák is voltak, erdőrész, a bicskájukat a fába és ügyi azon szaladt egy vad. Üldözőbe vették és többet nem találtak oda vissza, ahová belevágták a bicskát a fába. És aztán így ott maradt. Mentek a parasztok az erdőbe, megtalálták a bicskát, hogy az már biztos érett fa, mer megértek a bicsakok. Egyik piros volt, a másik meg zöld. Hát ennyit a madi bicsakról. 69. JRD = az egységes földműves-szövetkezet szlovák nevének (jednotné roľnícke družstvo) rövidítése. 70. A történetet többen is közzétették. A falucsúfoló egy-cgy töredékét nekem Alistálon és Kisudvamokon sikerült lejegyeznem. A távolabbi mátyusföldi Boldogfán is ismerik a madi bicsak kifejezést, de a történetet már nem tudják hozzá. Búcsról Bakos Józsefnek sikerült az alábbi falucsúfoló versikét lejegyeznie: „Madi bicsak, zöld a nyele, Kiszúrom a szemed vele.” (Bakos 1953, 46). Hogy a madi bicsak szóösszetétel pályafutása még nem zárult le, annak bizonysága Kcszeli Ferenc Szóhancúr című gyermekverskötetének egyik darabja (Keszeli 1991, 41)
