Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása
132 IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása Harangoznak, de nem tizenkettőre, Farkas Julcsát most viszik temetőbe. Sírja körül rózsa, szekfü, rózsaszál, Közepibe Farkas Julcsa nyugszik már. (Nyárasd: Ág 1999b, 304) A gabona tárolásának Csallóköz-szerte domináns módja a vermelés volt. Általában körte alakú vermeket készítettek. Pozsonypüspökiben az udvarban, a bejárati ajtóval szemben ásták a vermeket újszászi szlovák veremásók, majd zsúppal bélelték. Ekelen viszont kétféle vermet készítettek: a körte alakút, amelyet itt szájas veremnek mondtak, és az utcára, a ház elé ásták, valamint a sírvermet, amelyet röjtökveremnek neveztek, és a pelyvásba ásták. Mindkét típust zsúppal bélelték (Füzes 1984, 101). Az utcára ásott vermek helyét a 19. század végén már országos és megyei rendeletekkel igyekeztek szabályozni, illetve az utcákról a telekre szorítani őket. Az 1906. március 6-án életbe lépett Komárom vármegyei Építkezési szabályrendelet kimondja például, hogy Az utcában levő gabona-vermek használata ezennel eltiltatik, s ehhez képest a már meglévők úgy az elhagyottak, mint az eddig használatban voltak is a tulajdonos, esetleg az által, kinek háza előtti téren vannak, egészen behordandók, újak készítése pedig egyáltalán nem engedélyezhető. (Witausek 1908,250) Gyümölcs- és zöldségtermesztés Noha a Csallóköz már az egészen korai híradások szerint is híres volt (elsősorban uradalmi) gyümölcsöseiről, gyümölcsfáiról, a néprajzkutatás mind ez ideig csak érintőlegesen foglalkozott a témával. Ez talán azzal is magyarázható, hogy nem tekintették klasszikus néprajzi témának a főleg az uradalmakban gyakorolt gyümölcstermesztést. Kivételt képez Gaál Ida dolgozata a gútaiak gyümölcs- és zöldségtermesztési gyakorlatáról (Gaál 1992). *** Vályi András Pozsony vármegye ismertetése kapcsán Írja: „Gyümölts is sok terem e’ szép Vármegyében; úgyhogy noha szoross értelemben a’ Tsalóközt nevezték a’ régiek Arany Kertnek, de e’ szép nevezetet az egész Vármegye még inkább meg érdemelhetné.” (Vályi 1796-99, III: 124) Holéczy Mihály 1837-ben a következőket írja a térség gyümölcstermesztésével kapcsolatban: A'gyümölcsfa szaporodik, főleg a Dunaparti helyeken, Félen, Eberhardon, Vereknyén, Szunyogdin, Püspökin, Somorján, Nagy Bodágon, Süllyön, Szapon, Komáromban, Keszegfalván, Gúlán kivált, és egyebütt; az uraságoknál pedig nem csak hazai, hanem külföldi ritkább gyümölcsöket is láthatni. Sőt a’ Csalóközi korunkbeli Noé, miután kiszabadult az özönvízből, még szőlőt is kezdett plántálni Majorházán, Hékmányon, Ekelen, Őrsön, Nagy Lélen, Nemes Olcsón, ’stb. minek utána ivott volna annak borában, igen savanyúnak és ollyan silánynak találá, hogy attól ugyan meg nem részegedék, sem az ő sátorának közepette le nem hányta ruhájit magáról, hogy jó kedvében teljes erejéből tomboljon. Idővel ez is jobban lehet! (Holéczy 1837, 16) Ezeknek voltaképpen nem mond ellent Ortvay Tivadar 19. század végi, Felső-Csallóközre vonatkozó leírása sem: „A Csallóköznek kevés a gyümölcse, mert a lakosok nem kedvelik a gyümölcsfákat; pedig hogy ott mindenféle gyümölcs kitünően megterem, azt az egyes urasági kertek eléggé bizonyítják. Olgyán, de másutt is a füge a legízletesebb és leghúsosabb délvidéki fügével vetekedik jóság és édesség tekintetében. Alma, baraczk, körte, cseresznye, szilva szintén kiváló itt. Sárga és görög dinnyéiről meg épen híres a Csallóköz” (Ortvay 1898, 183). A továbbiakban azt is leírja, hogy többek között az Esterházyak tallósi birtokain „gyönyörű gyümölcsfajokat tenyésztenek”, valamint hogy „Vásárút, [CsallóközjKürt, Vámosfalu, [DunajTőkés, [PozsonyjEperjes, Kis- és Nagy-Udvamok hasonlag kivitelre termesztenek nemes fajú almát és körtét” (Ortvay 1899, 187).
