Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
III. Település- és népesedéstörténeti folyamatok
Településtörténeti vázlat 105 tette, de tudunk mátyusföldi kitelepedési hullámról is (Gál 2001). Nyugat-Európa is vonzó lehetett a nincstelenek számára, hiszen tudomásunk van Franciaországba irányuló munka utáni kitelepedésekről is Esztergom és Hont megyéből, valamint gömöri bányászok kitelepedéséről Belgiumba. Témánk szempontjából ezek a jelenségek persze csak akkor lehetnek igazán érdekesek, ha adott idő múltán a kivándoroltak hazatértek, s a hazahozott tőkéjükkel bizonyos modernizációs folyamatok elindítóivá váltak, külföldi tapasztalataikat idehaza is hasznosították stb. Mohay Tamás Ipoly menti kutatásai során felderítette, hogy a vidékről (főleg Ipolybalog, Ipolyvisk, Százd és Damásd községekből) a két világháború között vendégmunkások jelentős száma dolgozott néhány esztendőn át Franciaországban (franciások), akik „eleven kapcsolatot tartottak hazájukkal, és keresetüket már kinti tartózkodásuk alatt részben az otthoniak megsegítésére” fordították (Mohay 1997; Mohay 1998). Szilicén is sok volt az „amerikás” magyar. Az 1940-es években szinte nem volt család (főleg a módosabb gazdák körében), akinek legalább egy tagja ne járta volna meg Amerikát. Ezért aztán a faluban kutatásokat végző Márkus Mihály néhány angol-amerikai műszót is talált a szilicei magyarok nyelvében (főleg szerszámmegnevezések), továbbá az eszközkészletben tengerentúli tárgyakat (amerikai fényképtartó, mosdótál, hamutartó, varrógép, edények, poharak stb.). A történeti Magyarország legfontosabb „amerikás” területei közé tartozik az Ung-vidék és a Bodrogköz is (Rácz 1980, 110-111). Az itteni nagybirtokok szorításában élő, zsebkendőnyi földterületen gazdálkodók más munkalehetőség hiányában a 19. század harmadik harmadától tömegesen hagyták el szülőföldjüket (vö. Legenyey 1903). Voltak olyanok, akik többször is megjárták Amerikát, az ott keresett pénzt lakóépületekbe, modem mezőgazdasági eszközök vásárlására fordították. A tengerentúlról hazaérkezettek közben bizonyos fokú sznobizmus kialakulását is elősegítették, ami visszatetszést keltett az otthon maradottak szemében. Ezt a szájhagyományban fennmaradt élmény elbeszélések, korabeli versek is bizonyítják. A módi Nem divatos már a gatya, Annyok váltig mondogatja: »Végy nadrágot, gubán kát, Gubánkat, Oszt'a tengert ugord át«! Próbáljuk az úri módit Amérika úgy elhódít... Hozd hát azt a gubánkát, Gubánkát, A tengert hadd ugróm át. Arckép jön Amérikábul, Egész falu ámul-bámul; »De derék lett a János, A János, Jaj! de úri lett mán most«! Hej! de az a Lappancs Pista, Klevelandbul hogy jött vissza, Mit beszélget, mit susog, Mit susog? Furcsaságos egy dolog! Mi szép ruha van Jánoson...- Nem bírja azt örök jusson, - Költsön adták reája, Reája, Míg a gép lepingálja. Úrhatnámság, új nyavalya Lett a világ módis baja; Nem ér ez egy kanál sót, Kanál sót: » Vakúlj magyar, ne láss tót«! (Berecz 1901, 18-19)
