Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
III. Település- és népesedéstörténeti folyamatok
100 III. Település- és népesedéstörténeti folyamatok tűén magyar nevű volt, alig egy évszázaddal később, 1770-ben egy akkor kelt urbárium szerint a jobbágyság egyöntetűen szlovák. Ezt azzal magyarázza, hogy ekkorra a Tajnay család egy olyan modem, barokk nagybirtokot alakított ki, amely lehetővé tette az észak felől érkező, munkát kereső szlovákoknak, hogy lábukat megvessék. Hasonló volt a helyzet a szomszédos Néved, Vörösvár és Zsitvaújfalu esetében is, míg az egyházi uradalmak falvaiban (pl. Csiffár, Tild, Felsőaha), ahol a 18. században „régimódi, konzervatív gazdálkodás folyt; ahol a falu egész határa úrbéres földekre volt felosztva”, ott nem változott meg a nemzetiségi helyzet, „mivel a jól szituált magyar jobbágylakosság állandó és szívós volt; az idegeneknek nem sok lehetőség kínálkozott az állandó megtelepedésre” (Révay 1999, 273-274). Ebben az időben, tehát a 18. század környékén Dél-Gömörbe is érkeztek morva, szlovák, lengyel és ruszin telepesek. Ila Bálint kutatásaiból tudjuk, hogy valach-jogú ruszinok (miének) dél-gömöri megtelepítésével a 15. századtól számolhatunk fokozatosan. Pásztorként érkeztek e térségbe és tömegesen a Jólész-Csetnek- Jolsva-Derencsén vonaltól északra éltek (Ila 1957, 116—117). AForgách család gömöri birtokaira a 18. század végén lengyel parasztokat és pásztorokat telepített, akik azonban már a 19. század második felére elszlovákosodtak. Tervszerű gömöri telepítésekről elsősorban a Koháryak, Kubínyiak és Serényiek esetében tudunk. Utóbbiak például Trencsén megyei birtokukról, Csicsmányból telepítették újjá a török harcok alatt elnéptelenedett Máiét. Hasonló kolonizáció eredményeként indult újra az élet Hosszúszón, Kecsőben, Ardón és Mellétén is. B. Kovács István egy településtörténeti áttekintésében megállapítja, hogy a gömöri „református falvak közt található evangélikus és római katolikus közösségek jelentős hányada származására nézve is idegen, mégpedig szlovák. Zömük a 20. századra nyelvében elmagyarosodott és a nyelvváltással együtt műveltségében, életvitelében környezetéhez idomult. Idegen származásuk emlékét neveikben és hagyományaikban is őrzik” (B. Kovács 1999, 121). Keleten, Kassa környékén, valamin Sárosban a 17. század végi pusztításokat (török háborúk, kuruc-labanc harcok stb.) követően figyelhető meg a szlovák és a ruszin56 elem térhódítása (Kniezsa 1941, 54) és részbeni elmagyarosodása (lásd a fentebb már említett Tomahorváti példáját). A ruszinok elsősorban munkavállalással kapcsolatos beszivárgása a most vizsgált terület keleti felére a 19-20. század folyamán is folyatódik. Viga Gyula megállapítása szerint viszont „a ruszinság a 19. század derekán nem csupán a magyarságban oldódott fel, s alkotott »orosz« rítusú, de elmagyarosodott közösségeket (Bodrogszerdahely, Bély, Boly, Kisdobra, Pólyán), hanem a Bodrog és az Ondava mentén előre törő szlovákságban is (Viga 2004, 144. Vö. Bartha 2001, főleg: 309-312). Mindez természetesen azt is jelenti, hogy a 20. században a térségben rögzíthető bizonyos néprajzi jelenségek a magyarok és szlovákok körében azonos, tehát akár ruszin gyökérnek is lehetnek. A 19-20. század fordulóján további lengyel csoportok dél felé történő húzódása (és későbbi elmagyarosodása) figyelhető meg a térségben (Buzita, Jánok). A bolgárkertészek megjelenése is a 19. század utolsó évtizedeire tehető mind a Kisalföldön, mind Nógrádban, Gömörben vagy a Bódva völgyében (vö. Pusko 2009a). A 18. századtól gyakorlatilag az egész most szóban forgó területen jelen vannak a cigányok/romák különböző csoportjai, bár első előfordulásuk jóval korábbra tehető. A történeti források egyértelműen bizonyítják, hogy 1417- ben a mai Dél-Szlovákián átvonult egy jelentős cigánytömeg. A következő évszázadokban 56. Az ukrán-ruszin azonosság vagy különállóság vitájába most nem szükséges belemenni, csak jelezni szeretném, hogy a korábbi források a két népnevet nagyon gyakran egymás szinonimáiként használják (vö. Paládi-Kovács 1973d). A ruszinok etnogeneziséhez lásd: Benedek 2000. A szlovákiai ruszinok és ukránok népi kultúrájához lásd: Botík 2007, 112-123; Sopoliga 2002.
