Lelkes Gábor: Magyarok Szlovákiában V. Régiók és gazdaság - Magyarok Szlovákiában 5. (Somorja, 2008)
Függelék
252 Lampl Zsuzsanna 2. a volt kommunista elit azon tagjai, akik 1989 után is hatalomhoz jutottak; 3. különböző politikai és érdekcsoportok képviselői, akik épp a legmagasabb politikai körökkel való kapcsolatuknak köszönhetően privatizálhattak; 4. a korábbi nagyvállalatok azon vezetői, akik ugyan az egyik előző csoportba sem tartoztak, de mivel az előbbiek közül egyik sem érdeklődött a vállalat iránt, alkalmuk nyílt az általuk igazgatott és jól ismert vállalat privatizálására. Az elsődleges cégek alapítóinak társadalmi eredete és rétegződése ennél sokkal összetettebb. Az ő helyzetüket már az is bonyolítja, hogy két csoportra, az eredeti alapítókra és a privatizáció áldozataira oszlanak. Ha ehhez még hozzávesszük a vállalkozás beindításának rejtett okait, akkor az elsődleges alapítók 6 típusból álló vállalkozótipológiáját kapjuk: 1. elsődleges alapítók - lehetőség-vállalkozók; 2. elsődleges alapítók - cél-vállalkozók; 3. elsődleges alapítók - divat-vállalkozók; 4. elsődleges alapítók - eszköz-vállalkozók; 5. elsődleges alapítók - kényszervállalkozók; 6. a privatizáció áldozatai — kényszervállalkozók. Vizsgáljuk meg, mi a közös és mi az eltérő a hat típus társadalmi eredetében és rétegződésében! Közös jegy a nem és a korábbi alkalmazotti státus. A vállalkozói szféra kialakulásának kezdetekor valamennyi vállalkozótípus többségét az alkalmazottak képezték. Hiszen az épp inaktívak is korábban alkalmazottak voltak (a gyermekgondozási szabadságon levő nőknek és a tényleges katonai szolgálatukat töltő férfiaknak a munkaadó fenntartotta az alkalmazotti viszonyát). Ez csupán a diákokra és a nyugdíjasokra nem érvényes, de abban az időben aránylag ritkán fordult elő, hogy egy diák tanulmányai idején vagy azokat befejezve rögtön vállalkozni kezdett volna, vagy egy nyugdíjas céget alapitson. A korábban inaktívak mind a hat vállalkozótípusban felbukkannak, de általánosabb érvényű megállapítások nem vonhatók le a jelenlétükből.22 Nemi megoszlás szempontjából sem különbözik egymástól a hat vállalkozótípus, mivel általános a férfidominancia. Ez érthető, hiszen már a vállalkozásra nyitottak között is több a férfi, mint a nő. A férfiak közül tehát nemcsak hogy többen akarnak vállalkozni, mint a nők közül, hanem ténylegesen többen is vállalkoznak. Ez viszont korántsem azt jelenti, hogy a nők kiszorulnak a vállalkozás területéről. S itt nem csak az eddig hagyományosan női területnek tartott tevékenységekre gondolok (gyermekfelügyelet, könyvelés, catering, szépséggel kapcsolatos szolgáltatások, stb.), amelyekben valóban magasabb a vállalkozónők aránya. Arról sem szabad elfeledkezni, hogy a nők sokszor együttműködő családtagként vagy alkalmazottként vesznek részt a férj vagy a család vállalkozásában. Továbbá a kényszervállalkozók között is gyakoribbak a nők. Nemcsak a munkahely elveszítése lehet számukra kényszerítő tényező, hanem a válás, a férj/élettárs elhalálozása is. Sok esetben épp az ő vállalkozását folytatják. Mindez hozzájárul ahhoz, hogy a nők közül sokan érettebb korban kezdenek el vállalkozni. Ami az életkort illeti, általános érvényű, hogy leginkább a 30—55 évesek alapítanak vállalkozást. Ugyanakkor az életkor szorosan összefügg a vállalkozás beindításának rejtett okaival. A divat-vállalkozók között feltűnően sok a 30 éven aluli. Az eszköz-vállalkozók és a kényszervállalkozók között - mindegy, 22 Például egy gyesen levő nő elveszítette az állását, mert időközben megszűnt a munkahelye. Mivel nem tudott elhelyezkedni, vállalkozni kezdett. Egy másik már a gyes alatt beindította a vállalkozását, mert mindig arra vágyott, hogy legyen egy kis cukrászdája. Ezért a gyes letelte után felmondott, és felvirágoztatta az időközben a ház alagsorában megnyílt cukrászdát. Tehát az inaktivitás ugyanazon formája az egyik esetben kényszervállalkozást, a másik esetben cél-vállalkozást szült.
