Lelkes Gábor: Magyarok Szlovákiában V. Régiók és gazdaság - Magyarok Szlovákiában 5. (Somorja, 2008)
Függelék
A kis- és középvállalkozói szféra kialakulása és fejlődése 1989-tól napjainkig 251 ték a vállalkozókról szóló véleményükbe, s ezáltal a vállalkozók két homlokegyenest ellenkező csoportpárját különböztették meg. Voltak a privatizőrök-nem privatizálok, a nagyvállalkozók-kisvállalkozók, a csalók-becsületes vállalkozók. Ezeket a megnevezéseket szinonimaként használták, mégpedig az iin. vállalkozó szinonimájaként az egyik oldalon, s az igazi vállalkozó szinonimájaként a másik oldalon. A következő három csoportból az első kettőt tartották ún. vállalkozónak, s csak az utolsót igazi vállalkozónak: 1. privatizőr-nagyvállalkozó-csaló2'; 2. faktúrázó-csaló; 3. nem privatizőr-kisvállalkozó-becsületes vállalkozó. Azért mondták az interjúalanyok, hogy bárkiből lehet vállalkozó, mert szerintük csaló mindenki lehetett - akár privatizőr, akár faktúrázó - ehhez nem kellett tudás, nem kellettek a felsorolt speciális képességek. Annál inkább jól jöttek a felsorolt negatív tulajdonságok, hiszen épp ezeknek köszönhetően tudtak az ún. vállalkozók gyorsan és könnyen meggazdagodni. Az ilyenekkel szinte mindegyiküknek volt tapasztalata, sőt sokuknak a privatizőrökkel is, a faktúrázókkal is. Abban reménykedtek, hogy majdcsak megszűnik a ,,szlovákiai Vadnyugat”, s olyan vállalkozásbarát légkör fog kialakulni, amelyben a csalók élettere leszűkül. Az interjúalanyok igazi vállalkozónak magukat és a hozzájuk hasonlókat tartották. 3. A VÁLLALKOZÓK TÁRSADALMI EREDETE, RÉTEGZŐDÉSE ÉS KORÁBBI ÉLETÚTJA A vállalkozók társadalmi eredetének és rétegződésének feltérképezését nagyban hátráltatja, hogy hiányoznak az ehhez szükséges statisztikai adatok. S az a kevés is, ami van, nagyon 21 általános. Pedig a vállalkozói réteg sokrétű, így joggal feltételezhetjük, hogy az egyes vállalkozói csoportok különböző társadalmi szegmensekből származnak. írásom utolsó részében ezért inkább az empirikus adatok alapján próbálom meg rekonstruálni a vállalkozók eredetét, rétegződését és karrierjét, a teljesség igénye nélkül, hiszen ezek az adatok is csak bizonyos területekre vonatkoznak. A vállalkozókat többféle szempontból csoportosíthatjuk, attól függően, hogy milyen differenciáló tényezőt alkalmazunk. Az eddig elmondottak alapján a következő szempontokból indultam ki: 1. a vállalkozás megalapításának módja: a) privatizőrök', b) elsődleges cégalapítók, ezen belül eredeti cégalapítók (akik a privatizációtól függetlenül kezdtek vállalkozni) és a privatizáció áldozatai (akik elsődleges céget vagy nyúlványcéget hoztak létre); 2. a vállalkozás beindításának rejtett-latens okai — lehetőség, életcél, divat, eszköz, kényszer. A privatizőrök nem képezték kutatásaink tárgyát, mivel nem a kisvállalkozók közé tartoztak. Persze nem kizárt, sőt nagyon is valószínű, hogy többükből később, a privatizált vállalat sikertelen „kormányzása” vagy más körülmények következtében elsődleges cégalapítók váltak, de ezekről a változásokról nincsenek adataink. A privatizőrökkel tehát csak röviden foglalkozom. A posztszocialista vállalkozók társadalmi eredetéről szóló elméletekből kiindulva épp a privatizőrök származása tűnik a legkevésbé komplikáltnak. A nagyprivatizációt taglaló politológiai és szociológiai elemzésekből kitűnik, hogy kik is voltak ők: 1. a volt kommunista elit tagjai, akik szorosan összefonódtak a vállalatvezetéssel, gyakran pedig azonosak voltak vele; 21 Az elsődleges cégek alapítói, akik zömében kis- és középvállalkozók voltak, a többi posztszocialista országban is elzárkóztak a privatizőröktől. Ez nem elsősorban érzelmi dolog volt, nem is irigység, hanem a privatizőrök és a többi vállalkozó objektív helyzetének különbözőségéből fakadó ellentét (Laki 1998).
