Lelkes Gábor: Magyarok Szlovákiában V. Régiók és gazdaság - Magyarok Szlovákiában 5. (Somorja, 2008)
Függelék
244 Lampl Zsuzsanna A vállalkozói szubjektumok többsége nem privatizáció útján jött létre, hanem elsődleges cégek, később pedig szatellitek, nyúlványcégek alapításával (ezekről később szólok). Ám a privatizáció következtében átalakultak vagy megszűntek a korábbi állami vállalatok és szövetkezetek (abban az időben az alkalmazottak többségének kenyéradói), s ezzel együtt megváltozott az alkalmazotti struktúra. Ez a folyamat sokkal több emberre volt kihatással, mint az elsődleges cégek alapítása, ezért először ezzel foglalkozom. A privatizáció által a vállalati struktúrában bekövetkezett változások két szinten mentek végbe: 1. a tulajdonviszonyok szintjén - csökkent az állami vállalatok és nőtt a magánvállalatok részaránya; 2. a vállalatok nagyságának szintjén - csökkent a nagyvállalatok és nőtt a kisebb vállalatok részaránya. Ez a két folyamat kölcsönösen hatott egymásra. A tulajdonviszonyok változása minden esetben együtt járt a vállalatok nagyságának változásával. A kevesebb nagyvállalat helyett több kisvállalat jött létre. Ezt követően a kisebb vállalatok „kényszerfogyókúrán” mentek keresztül, s ez többek között az alkalmazotti állomány csökkenését eredményezte, főleg az iskolázatlanabb, szakképesítetlen munkaerő elbocsátását (vagyis az ún. szociális foglalkoztatottság megszüntetését). A privatizált vállalatok racionális cégpolitikájának részét képező alkalmazotti struktúraváltoztatás azt jelentette, hogy a vállalatok előnyben részesítették a kevesebb, de szakképzettebb alkalmazotti állomány modelljét. A többieket elbocsátották. Leszámítva azokat, akik nyugdíjba mentek vagy a problémás időszakot áthidalandó gyermekszülésre vállalkoztak, az elbocsátottaknak nagyjából három lehetőségük volt: (1) álláskeresés valamelyik elsődleges cégben; (2) álláskeresés egy másik privatizált vállalatban; (3) munkanélkülivé válás. Az elsődleges, vagyis az újonnan létrehozott cégek fő jellemzője, hogy a privatizációtól függetlenül keletkeztek. Alapításuk még 1990-ben kezdődött (vagyis megelőzte a privatizációt), és két szakaszban ment végbe:- a privatizáció kezdete előtt és — a privatizáció alatt. Általánosságban elmondható, hogy az első szakaszban az emberek azért kezdtek vállalkozni, mert végre lehetett, s ki akarták próbálni, mit is jelent a vállalkozás. A vállalkozói függetlenség s talán még inkább a saját vállalkozás birtoklásának vonzereje miatt a sok „teljes állású” vállalkozó mellett rengetegen alapítottak egyéni vállalkozást, miközben megőrizték alkalmazotti státusukat is, s igazából sosem váltak aktív vállalkozóvá.10 Az elsődleges cégek alapításának második szakasza a privatizáció beindulásával kezdődött. Az első szakaszból ismert folyamat tovább folytatódik, de a privatizáció említett következményei miatt a kezdeti elsődleges cégek alapítói, a vállalkozás hőskorának úttörői mellett (nevezzük őket eredeti alapítóknak) megjelennek a privatizált vállalatokból elbocsátottak. Nekik is új értelmet kell találniuk és adniuk az életüknek, s ennek egyik lehetősége a vállalkozás. Vagy olyan saját céget hoznak létre, amely független az előző munkahelyüktől — tehát elsődleges cég -, vagy a korábbi munkaadó beszállítójává válnak, s ezáltal nem elsődleges céget hoznak létre, hanem szatellitcéget, nyúlványcéget. Persze ez is saját vállalkozás, nem privatizált cég, de nem is elsődleges cég. S épp ez az a pont, amikor nemcsak hogy találkozik a vállalkozói szféra keletkezésének két kútforrása, hanem a vizük is összekeveredik. 10 Ennek kapcsán szokás aktív, alvó és halott vállalkozásokról beszélni. 1995-ben Szlovákiában az összes nyilvántartott vállalkozói szubjektum 64 százaléka volt aktív, azaz működő; alvó, vagyis még nem működő 10%; halott, vagyis már nem működő 26% (Licskovský-Papaj 2000). Jelenleg a posztszocialista országokban az aktív vállalkozások részaránya kb. 80-85%.
