László Béla et al. (szerk.): Magyarok szlovákiában IV. Oktatásügy (1989-2006) - Magyarok Szlovákiában 4. (Somorja, 2006)
László Béla: Az iskolai művelődés a statisztikák tükrében
A rendszerváltás utáni szlovákiai magyar oktatásügy 87 yagy etnikai csoportok nyelvükön történő műveltséghez való jogát) a törvény által szabályozott feltételek mellett.64 A választási időszak végén, 1998 tavaszán már valójában az esedékes parlamenti választások kampányának előszele fújdogált. A kormánykoalíció tagjait egyre kevésbé tartotta össze a koalíciós megállapodás. Kormánykoalíciós összhang híján a Szlovák Nemzeti Párt még egy próbálkozást tett az alternatív oktatás bevezetésére, melyet az oktatási törvény módosításával szeretett volna elérni. Valószínűleg azzal számolt, hogy a választások közeledtével a szlovák pártok a nacionalista szavazatok megszerzése érdekében engedékenyebbnek mutatkoznak ebben a kérdésben. Szerették volna módosítani az alap- és középiskolák rendszeréről szóló 1984. évi 29. számú hatályos törvényt, amely a 3. § (1) bekezdésében kimondja: „A nevelés és oktatás szlovák nyelven történik. A cseh, magyar, német, lengyel, ukrán (ruszin) nemzetiségű polgároknak nemzeti fejlődésük érdekében joguk van a saját nyelvükön való művelődésre.”65 A beterjesztett törvénymódosítás az említett paragrafus szövege helyett ezt javasolja: (1) E törvény szerinti iskolákban a tanítási nyelv a Szlovák Köztársaság államnyelve. (2) A nemzeti kisebbségekhez és etnikai csoportokhoz tartozó polgároknak biztosítva van az államnyelv elsajátításának joga mellett a saját nyelvükön való művelődés joga igényeik szerint iskolák vagy osztályok alapításával a) saját tanítási nyelvükön, miközben kötelezően államnyelven van oktatva a szlovák nyelv és irodalom, a történelem, a földrajz vagy geográfia tantárgy, b) amelyekben az óraterv által megszabott terjedelemben és a tanterv által kijelölt tartalom szerint némely tantárgyat saját nyelvükön és némely tantárgyat államnyelven oktatnak, miközben a (2) szakasz a) betű alatt felsorolt tantárgyakat, ha benne vannak az óratervben, államnyelven oktatják, c) amelyekben saját nyelvüket oktatják. Ez a törvényjavaslat még az 1993-as javaslatnál is rosszabb, mivel nem engedélyezi a teljesen anyanyelvű iskolákat a nemzeti kisebbségek számára, ami ellentétes az alkotmány 34. cikk (2) a) bekezdésével, amely kimondja a nemzeti kisebbségekhez és etnikai csoportokhoz tartozó állampolgárok nyelvükön történő műveltséghez való jogát. Valójában a javasolt iskolák mindhárom formája alternatív, csak a b) alatt meghatározott iskola alternatívabb az a)-nál, a c) pedig a b)-nél. Addig az alternatív iskolák minisztériumi rendelettel történő bevezetésének a tiltakozások mellett még volt alkotmányos és törvényes akadálya is. A törvényjavaslat elfogadásával viszont megteremtődtek volna a törvényes feltételek a csak alternatív iskolák létrehozására. A törvénymódosítást végül is a parlament nem fogadta el. A szlovákiai magyarság egész története során iskoláiban kétnyelvű bizonyítványokat kaptak a tanulók. Az 1995-ben elfogadott államnyelvről szóló törvény 4. § (3) bekezdése szerint „a teljes pedagógiai dokumentáció vezetése államnyelven történik”.66 Erre hivatkozva a minisztérium 1997-ben betiltotta a kétnyelvű bizonyítványokat, amely újabb tiltakozásokat váltott ki, hiszen ugyanezen törvény 1. § (4) bekezdése szerint „Jelen törvény nem szabályozza a nemzetiségi kisebbségek és az etnikai csoportok nyelvének használatát. E nyelvek használatát külön törvények szabályozzák.” Ebben az esetben azonban a szlovákiai magyar ellenállás már nem volt olyan egységes, mint korábban. A magyar tannyelvű iskolák többségében kiadták az egynyelvű bizonyítványokat. Az egynyelvű bizonyítványok kiadását megtagadó igazgatók közül többet leváltottak. A leváltott igazgatók mellett csak két helyen, 64. Dokumentumok gyűjteménykötete. 1. rész. Bratislava, Hlas ľudu, 1995, 111. p. 65. Dokumentumok gyűjteménykötete. 2. rész. Bratislava, Hlas ľudu, 1995, 176. p. 66. Dokumentumok gyűjteménykötete. 2. rész. Bratislava, Hlas ľudu, 1995, 258. p.
