László Béla et al. (szerk.): Magyarok szlovákiában IV. Oktatásügy (1989-2006) - Magyarok Szlovákiában 4. (Somorja, 2006)
Horváth Géza: A szlovákiai magyar tehetséggondozás
266 Horváth Géza senyek lényegét: „Új évezredünk elején gyakran éri bírálat régiónk oktatási eredményeit. Állítólag sok tekintetben a sor végén kullogunk. Az elemzéseket hallgatva-olvasva feltűnően gyakran hangzik el egy - korábban alig hallott — érvelés: »tovább nyílik az olló«, azaz: egyre nagyobb lesz a teljesitménybeli különbség a legjobb és az ún. leszakadó tanulók között. Félek, a hibát orvoslandó ezúttal is a kisebb ellenállás irányában próbálunk majd haladni: a tehetséggondozás rovására csökkentjük a szemlátomást növekvő differenciát, miközben a gyengék ugyanolyan gyengék maradnak, mint eddig voltak. Minden gyereknek alanyi joga van arra, hogy az iskolától megkapja az őt megillető tudásmennyiséget. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy minden gyereknek ugyanolyan képességekkel kell befejeznie a tanulmányait; ami az egyiknek már megterhelő, az egy másiknak esetleg kevés lehet. A tehetséggondozást tehát sohasem tarthatjuk »úri huncutságnak«: a tehetséges gyereknek joga van átlagon felüli ismereteket, képességeket szereznie. Sokan átkozzák a versenyeket, a versenyszellemet, ugyanakkor szidják az iskolát azért, mert »életszerűden«, önmagának való. Micsoda ellentmondás! Az élet minden pillanata állandó (és olykor könyörtelen) verseny. Azzal ártanánk legtöbbet, ha hagynánk, hogy tanítványaink csupán az iskolapadot elhagyva szembesülnének versenyhelyzetekkel. A kellő körültekintés nélkül szervezett verseny azonban káros is lehet. A levelező verseny minden kétséget kizáróan a hasznosak közé tartozik: rendszeres, önálló munkát igényel, önfegyelemre nevel, és ami egy kicsit sem mellékes: a tanuló ezt az igényes tevékenységet a lehető legnyugodtabb körülmények között végezheti: saját gyermekszobájában.”
