László Béla et al. (szerk.): Magyarok szlovákiában IV. Oktatásügy (1989-2006) - Magyarok Szlovákiában 4. (Somorja, 2006)
László Béla: Az iskolai művelődés a statisztikák tükrében
126 László Béla nyok. A műszaki irányzatokon tanuló magyar hallgatók az összes magyar nemzetiségű hallgatók 32,43%-át alkották 1990-ben, s ez 9,75%-kal alacsonyabb volt az országos aránynál, és az országos csökkenést nem követve 1998-ig 35,19%-ra emelkedett, vagyis 4,39%kal már az országos arányszám fölé emelkedett. Ennek okaira már az előzőekben kitértünk. Az ezt követő öt évben aztán újból meredeken lefelé ívelt a magyar műszaki hallgatók részesedése, és 2004-ben már csak 23,28%-át alkották, és újból az országos arányok alá kerül 4,38%-kal. Feltételezhető, hogy a műszaki irányzatoktól a komáromi egyetem vonja el a legtöbb hallgatót. Mindvégig látható (lásd a 36. táblázatot), hogy a műszaki, közgazdasági, mezőgazdasági szakok magyar hallgatói kisebb arányban járulnak hozzá az összes magyar hallgatók számához, mint az az országos adatokhoz mérten kívánatos lenne. 3.4.3. A hallgatók megoszlása városok, egyetemek, karok között A magyar nemzetiség felsőfokú művelődésének ösztönzése, segítése, támogatása szempontjából azt is meg kell vizsgálni, hogy mely egyetemeken, mely karokon tanul a legtöbb magyar hallgató, hiszen ezzel a magyar nyelvű felsőoktatás fejlesztésének lehetőségei, feltételei is felszínre kerülhetnek. A magyarok által lakott területekhez közeli városok (Pozsony, Nyitra, Kassa) egyetemein tanult 2004-ben a magyar fiatalok közel 90%-a (lásd a 37. táblázatot). E három városban gyakorlatilag valamennyi tanulmányi szakot lehet tanulni. Az elmúlt 15 évben azonban voltak olyan változási tendenciák, amelyekkel a magyar nemzetiség szempontjából érdemes foglalkozni. 1990 óta magasan a legnagyobb diákszám-növekedés Nyitrán volt, ahol a hallgatók száma 662-ről 2004-ben 1518-ra, tehát 856-tal, azaz 129,31 %-kal nőtt. Nyitrától lényegesen lemaradva következik Pozsony 372 hallgatóval (26,07%-os növekedéssel), Kassa, ahol a hallgatók száma 437-tel, vagyis 107,90%-al nőtt a jelzett időben. E városok közé belépett egyetemi városként Komárom, ahol 386 nappali hallgató tanult 2004-ben. Ismeretes, hogy a pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Karának magyar nyelv és irodalom szakos képzésén kívül Szlovákiában csak a nyitrai Konstantin Egyetemen (UKF) folyt 2004-ig magyar nyelvű felsőfokú képzés. Ez teszi a nyitrai felsőoktatást vonzóvá a magyar nemzetiségű fiatalok számára. A magyar nyelvű oktatás külső hatalmi eszközökkel való befolyásolásától, korlátozásától függően változik a nyitrai magyar hallgatók száma is. Ezzel magyarázható a hallgatói létszámnövekedés a Konstantin Egyetemen 1995- ig. Az ezt követő hároméves időszakban a Pedagógiai és a Bölcsészettudományi Karon megszüntették a magyar nyelvű tanárképzést a magyar iskolák részére, a hallgatók számának növekedése megállt, sőt csökkent is, holott ebben az időszakban szinte minden egyetemen, egyetemi városban fokozatosan nőtt a magyar hallgatók száma. Az 1999-es rektorváltást követő időszakban a lényegesen megváltozott egyetemi politika újból gyors, jelentős magyar hallgatói számnövekedést eredményezett a Konstantin Egyetemen, s ezzel Nyitrán is. Ez tehát azzal magyarázható, hogy az egyetemen megszűntek a magyar tanító- és tanárképzést korlátozó intézkedések és körülmények. A magyar alap- és középiskolák részére gyakorlatilag valamennyi tantárgy oktatására meghirdeti az egyetem a felvételit. Ezenkívül a Konstantin Egyetemen lényegesen kibővültek a nem tanári szakok választásának lehetőségei is. Azt, hogy a nyitrai, illetve nyitrai magyar nyelvű felsőoktatás szakmai, tudományos bázisát a szlovákiai magyarság hogyan tudja kihasználni saját felsőfokú képzésének fejlesztésére, most már - és 2004. május 1-jétől még inkább - csak tőle függ. A magyar nemzetiségű hallgatók számát és részükre a tanulmányi programok választási lehetőségét tekintetve Szlovákiában a legdinamikusabban fejlődő egyetem a Nyitrai Konstantin Egyetem. Pozsony az egyetemi oktatás, a tudományos, kutatói kondíció tekintetében főváros jellegéből adódóan is magasan felülmúlja a többi várost.