Csanda Gábor - Tóth Károly (szerk.): Magyarok Szlovákiában III. Kultúra (1989-2006) - Magyarok Szlovákiában 3. (Somorja, 2006)

Hushegyi Gábor: Kortárs és jelenkori magyar képzőművészek

76 Hushegyi Gábor legrangosabb hazai és külföldi (pl. Esslingen, Krems, Novara) csoportos kiállításokon. Bartusz György gyűjteményes kiállítását a Szlovák Nem­zeti Galéria rendezte meg 1991-ben. Rónai Péter a videoplasztikák, videoperformanszok, számító­­gépes művészet képzőművészeti felhasználásá­ban, a posztfotográfia és a neokonceptulaizmus területén nemzetközi rangot vívott ki magának, ennek köszönhetően állított ki a cseh és szlováki­ai művészet müncheni (1992), aacheni (1993) és karlsruhei (1993) tárlatán, majd a berlini Der Riss im Raum (1994) és a sheffieldi Admission of Identity ( 1998) kiállításokon. Müveivel jelen le­hetett a korszak két meghatározó nemzetközi ki­állításán is a bécsi Museum Modemen Kunst Stiftung Ludwig Aspekten & Positionen ( 1999) és a stockholmi Moderna Museet After the Wall ( 1999) kurátori tárlatán. Az 1987-ben alapított Studio érté is megta­lálta helyét az új körülmények között, az 1990- es évek folyamán nem csak (Cseh)szlovákia, hanem a közép-európai térség egyik legjelentő­sebb alternatív, experimentális, intermediális fesztiváljává vált. Juhász R. József és Mészáros Ottó, az érsekújvári fesztiválok szervezői és ak­tív performerei, az országos és nemzetközi mű­vészeti körforgásba kerültek, Bartusszal és Ró­naival együtt jelen voltak a komáromi VI. bás­tyában és a budapesti Műcsarnokban megrende­zetett Oszcilláció kiállításon (1991), majd Mé­szárost kivéve mindnyájan lehetőséghez jutot­tak a prágai Mánesben, illetve a zsolnai Vág Menti Galériában (PGU) bemutatott Akciómű­vészet kiállításon (1991). Nem csak ezek a fel­kérések jelezték a kortárs magyar művészek színvonalát a hajdan volt Csehszlovákiában, ha­nem a műtörténetírás denacionalizálása követ­keztében mind a 19. és 20. század fordulójának, mind a háborúk közötti és az 1945 utáni perió­dus hazai magyar művészei is az országos mo­dem művészettörténeti kánon részévé váltak. 3.1.1. Bartusz György (1933): Konstrukti­vizmus - koncept - expresszivitás - elkötele­zettség Bartusz György szobrászművész és egyetemi tanár immár négy és fél évtizede van jelen há­rom nemzet - a magyar, a szlovák és a cseh - művészeti életben. A dél-szlovákiai születésű magyar művész az egykori Csehszlovákia fő­városában, Prágában részesült 1950-1961 kö­zött közép- és felsőfokú művészeti képzésben. Pályájának kezdete az expresszív absztrakció­tól a dinamikus konkrétizmuson át a minimal és land artig (1962/64-1969/72) haladt, de köz­ben konceptualista megvalósíthatatlan projek­teket készített, valamint a mozgás (a tudomány és technika) vonzásában - a minimal áritól a téridő-plasztikákig jutott 1970/72 és 1979/80 között. Annak ellenére, hogy a minimalizmus révén vált már pályája kezdetén országosan és a nemzetközi porondon is ismertté, művészeté­ben az expresszivitás mindig is tetten érhető volt egy-egy szoliter alkotásban, illetve a szub­jektív művészeti előadásmód az akcióművésze­ti aktivitásaiban nyilvánulhatott meg. Ennek jó­voltából volt képes kilépni a neoavantgárd zárt köréből és a posztmodern tendenciák és straté­giák felé közelíteni még a pártállam idejében. Az 1980-as évtized első felében már kapcsolat­ba kerül az új eklektika, radikális eklektika, új szenzibilitás magyarországi képviselőivel, s a magyar szakirodalom, valamint Hegyi Lóránd előadásai révén idejekorán megismerkedett az olasz transavanguardia, a német heftige maierei, stb. stratégiájával, 1987-ben pedig résztvevője a Dialógus IV. című kiállításnak a budapesti Fészek Galériában. Húsz év távlatá­ból már kimondható, hogy a prágai Tvrdohlaví csoport 1987-es és a pozsonyi fiatal transza­vantgardisták 1987/88-as fellépést megelőzően éppen Bartusz György volt az első tudatos új szubjektivitást felvállaló és hirdető képzőmű­vész a hajdani Csehszlovákiában. Már a buda­pesti látogatásai előtt megalkotta azt az egyedi plasztika-sorozatát (A száradó gipszbe dobott tégla, 1980), amelyben a téridő-plasztikák mozgás tanulmányozását az idő és a pillanat fi­zikális megragadása, valamint a művészi kéz­jegy újfent megjelenése jellemezte. A Buda­pesttel kialakult szorosabb kapcsolattartás éve­iben pedig elkezdte másodperces ecsetrajzait (1982-től) és három relief erejéig az idő kifeje­zését gipszben is megörökítette erős gesztusok formájában (Időintervallum: 1, 5, 9 sec., 1983).

Next

/
Thumbnails
Contents