Csanda Gábor - Tóth Károly (szerk.): Magyarok Szlovákiában III. Kultúra (1989-2006) - Magyarok Szlovákiában 3. (Somorja, 2006)
Hushegyi Gábor: Kortárs és jelenkori magyar képzőművészek
HUSHEGYI GABOR KORTÁRS ÉS JELENKORI MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZEK Tanulmányom célja a csehszlovákiai rendszerváltozás és Szlovákia Európai Unióhoz való csatlakozása közötti másfél évtized magyar képzőművészeti teljesítményeinek értékelése.46 Ez a periódus mind országos szinten, mind a (cseh)szlovákiai magyar képzőművészek szemszögéből átmeneti időszaknak nevezhető. A korábbi évtizedek zártságát, ideológiai és politikai megkötöttségét egy szabad társadalmi és művészeti közeg váltotta fel, amely az egyén és művész mozgását illetően már 2004-et megelőzően is fokozatosan határtalanná vált. A szabad utazás, költözés, a külföldi művészeti tanulmányok és ösztöndíjak, kiállítások lehetősége, a nemzetközi művészeti hálózatok megerősödése stb., pár év alatt újrateremtették azt a miliőt, ami a közép-európai régió sajátja volt, pl. a két világháború közötti korszakban. Elemzésem és művészetszemléletem meghatározó eleme az egyetemes művészeti kontextus, amely lehetőséget nyújt arra, hogy a paradigmák és mainstreamek szemszögből tárgyaljam az egyetemes és nemzeti/provinciális, a központ és periféria, az epigonizmus és eredetiség, a nyitottság és bezárkózás kérdéseit egy olyan téma keretében, amelyre ez eddig nem volt jellemző. Ugyanakkor nem kerülik el figyelmemet a tagadhatatlan regionális sajátosságok sem, valamint a létező posztmodern művészeti diskurzus, illetve a kulturális antropológiában érvényesített olvasatok sem, amelyek kitűnő alkalmat nyújtanak olyan válaszok keresésére, mint a (cseh)szlovákiai magyar művészet önálló művészeti kategóriaként való tárgyalhatósága, illetve annak vizsgálatára, hogy érvényesíthető-e az irodalmi „minor irodalmak” diskurzusa ezen képzőművészeti anyag tárgyalásában. Meglehet ugyanis, hogy éppen a művészeti élet globalizációja, a szabad mozgás és utazás lehetősége, valamint az uniós állampolgárságból eredő lehetőségek miatt ez az utolsó pillanat, hogy visszatekintsünk arra, amit egyesek „kisebbségi művészetnek” neveznek. A következő évek feltételezhetően felszámolják ezt a segédkategóriát, s azoknak adnak igazat, akik már a kommunizmus éveiben, majd a rendszerváltást követően is tudták, hogy művészet csak egy van - az egyetemes művészet. Ám az sem kizárt, hogy a „kisebbségi művészet” és „kisebbségi kultúra” fogalmak jelentése megváltozik, s az amatőr művészeti tevékenység és teljesítmény szinonimájává válnak a következő években. Ez a fogalomhasználat is jelzi, hogy az országos és egyetemes művészettől eltérő kontextusban és hierarchiában létezett és létezik a magyar képzőművész(et) (Cseh)szlovákiában. E kettősség jellemezte az 1989 előtti hét évtizedet, majd az új történelmi helyzetben, a bársonyos forradalmat követően is két stratégiát fogalmaztak meg a (cseh)szlovákiai magyar művészek. Az első az egyetemes kortárs művészeti élet kontextusát vállalta fel, a másik, egyben népesebb művésztábor, a művészet küldetését továbbra is expanzív társadalmi, illetve társadalomformáló küldetéssel ruházta fel. Ez utóbbi a létezett szocializmus éveiben kijelölt művészeti ösvények, az akadémikus, realisztikus formanyelv prolongálását, valamint a klasszi-46 A szerző a tanulmány írásakor a Lyka Károly Müvészcttörténészi cs Müvészctkritikusi Ösztöndíjban részesült. Illyés Közalapítvány - Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, Budapest (2006)
