Csanda Gábor - Tóth Károly (szerk.): Magyarok Szlovákiában III. Kultúra (1989-2006) - Magyarok Szlovákiában 3. (Somorja, 2006)
Irodalom
52 Kocúr László olvasót. Zöldike igazából nem fontos szüleinek, ezért úgy dönt, hogy elhagyja a civilizációt. A vadszamár rétjén új (mese)világba csöppen, annak sajátszerü élményeivel, miközben fejezetenként egy-egy társadalmi szinten általánosítható negatív jelenséget bírál ebben a valóságtól eltávolított világban. Az idillinek nem mindig nevezhető, a fájdalom, az elhagyottság, a meg nem értettség bemutatását is vállaló történet végén a mesevilág felszámolja önmagát, Zöldike a való világban kénytelen maradni. így azonban nem fejezhető be a mese, a történet elején megbomlottként bemutatott kohéziónak helyre kell állnia. A szerző következő, Titokzatos tücsökzene (1999) című kötetében csupán két mese kapott helyet. A mese alapállapota - mint egyébként oly sokszor - a vándorút, az úton levés. Ami azonban megkülönbözteti a hasonló típusú meséktől: a kezdetén már úton vannak a szereplők, s csak később tudjuk meg, hogy a vándor mindenféle különösebb cél nélkül indult útnak, s csak utólag kapunk magyarázatot mindenre, tehát a mese a végkifejlet felől nézve nyer igazi értelmet. A későbbiekben is csak azt tudjuk meg, hogy az álmában látott virág keresésére indul, így a voltaképpeni cél - a világ megmentése a gonosz hatalmától - nem devalválódik, nem válik túlhangsúlyozottá, s így nem fordítja át a szöveget heroikus nyelvi modalitásába. A jellemek határozott kontúrokkal vannak kidolgozva, de a jellemábrázolás mindig is erős oldala volt a szerzőnek. Legfeljebb azt róhatjuk fel, hogy túlságosan is ragaszkodik hozzájuk, sem a tücsköt, sem a szalmabábut nem akarja elengedni, de ez a mese még ezt is elbírja. Tizenhat mesét tartalmaz Kozsár Zsuzsanna Tél király cinkéje (1999) című mesekönyve. Úgy gondoljuk, Kozsár meséinek kulcsszava a szeretet és az önfeláldozás lehetne. A mesehősök, legyen az a Télapó vagy a barátjáért életét áldozó címadó szereplő, akiket többnyire valamilyen közösség szolgálata vezérel, általában állatok segítségével küzdenek a jóért. Kötetének sikere talán annak tudható be, hogy történeteinek témáit a hétköznapi életből meríti, olyan témákat dolgoz fel, melyek a gyerekeknek ezáltal is ismerősek lehetnek. A negatív pólus jól exponált, a gonosz szereplők eszén azonban összefogással vagy furfanggal túljárnak. A szereplőknek csaknem minden esetben meg kell küzdeniük az eredményért, az előrejutás fejlődés eredményeként valósul meg. Sajnos, az írónő az itt elért eredményeket mintha figyelmen kívül hagyta volna következő kötetében. Tökfilkó és Picinké (2000) című könyve perverzitással határos párkapcsolat esettanulmánya, néhány logikai bukfenccel súlyosbítva. Adott a két főszereplő, saját közössége mindkettejüket kivetette. A rendkívül kisszerű entrée eleve kizárja, hogy a mesében bármi heroikus történjék, s elzárja a jellemfejlődés útját is, mert azon, hogy valaki jószívű, nem biztos, hogy kell változtatni. A szerzői szándék mintha egy intellektuális nő és egy „kevéssé intellektuális” férfi kapcsolatának megragadására irányult volna, megtűzdelve némi anyáskodó attitűddel, azonban kettejük közül Tökfilkó - akinek butasága éppen Picinké által hangsúlyozódik folyamatosan - az, aki önzetlen, segítőkész, átérzi mások gondjait. Már-már mazochisztikus, hogy Tökfilkó minden egyebet félretéve lesi, hogy kielégíthesse Picinké vágyait, s jutalmul azt kapja, hogy Picinké saját igényeit erőlteti rá. A mesékben mindenkinek minden vágya teljesül, mindenki elégedett és boldog, s közben remekül szórakoznak. Meglehetősen problémamentesek e meseregény fejezetei. E sorok írója szerint az a legnagyobb gond a Tökfilkó és Picinké című meseregénynyel, hogy a hősökkel tulajdonképpen nem történik semmi, és semmi mesei. Az ilyesfajta idealizáltság a didaktikussá válás melegágya. Kövesdi Károly Muskátlitündérét (1993) olvasva az embert a déjà vu érzése keríti hatalmába, a szerző meséi ugyanis rokonságot mutatnak a magyar népmesék és a világirodalom nagy gyűjtői/meseírói meséinek szüzséivel. A tizennégy mesét magába foglaló kötet talán legnagyobb hibája a Feliinger Károly kötete kapcsán is felrótt túlzott tömörítés, meg a következetlenség. Kövesdi meséi az emberi gyarlóságokat figurázzák ki: a kapzsiságot, a nagyravágyást, az irigységet, a korlátoltságot. A cél nemes, de a megvalósulás szerkezeti elemei elmaradnak ettől. A kötet két legjobban szerkesz
