Csanda Gábor - Tóth Károly (szerk.): Magyarok Szlovákiában III. Kultúra (1989-2006) - Magyarok Szlovákiában 3. (Somorja, 2006)

Irodalom

Műfordítás-irodalom 45 és miképpen érintkezik egymással a csehszlo­vákiai magyar irodalom és a szlovák irodalom a mind mennyiségileg, mind minőségileg jelen­tős fordítások által, miközben a folyamatot to­vábbgondolhatjuk mint közvetítést az egyete­mes magyar irodalom felé” (Zeman 1990, 308). Esztétikai szempontból különösen figye­lemreméltóak azok a műfordítások, amelyek az alkotói életművek részeivé váltak, s nem pusz­tán egy kiadói projekt megvalósulásai. Ezek közül elsősorban Tőzsér Árpád Mintha erdei állat volna és angyal (Nap Kiadó, Dunaszerda­­hely, 2002) című műfordítás-antológiáját kell kiemelnünk, mely svéd, lengyel, cseh és szlo­vák költők műveinek fordítását tartalmazza. Tőzsér antológiája nemcsak határozottan meg­szerkesztett versgyűjtemény, mely a közép-eu­rópaiság mint szellemi horizont ötvözetét hoz­ta létre Hamvas Béla ezoterizmusával, hanem saját költészetének integráns része, mely nyel­veken átívelő folyamatos párbeszédet folytat a kiválasztott művekkel, ezért joggal nevezhető „gondolkodói-irodalomteoretikusi lírai mani­­fesztum”-nak (Csehy 2003, 113). A Tőzsér­­életmü meghatározó elemei a költő Holan­­fordításai, különösen az Éjszaka Hamletiéi cí­mű poéma (Kalligram, Pozsony, 2000), mely „a nőben, vagy a lét feminin - halálközeli kö­zegében, az éjszakában utat törő férfiprincípi­umnak” (Polgár 2003, 128), Hamletnek az es­tétől hajnalig tartó versidőben megvalósuló lét­be lépését meséli el. Tőzsér puszta leképezés helyett újrateremti a poéma sokrétegűségét, ké­pes megszólaltatni a szövegbe beledolgozott hatalmas világirodalmi utalásrendszer egymás­tól gyakran radikálisan eltérő szólamait. Ugyanilyen autentikusan sikerült megragadnia „a város nyers szociologikumának és csaknem trágár testiségének” (Tőzsér 2006, 111) hrabali beszédmódját (Bohumil Hrabal: Színnyomatok, Kalligram, 2006). Tóth László költői gyakorla­tának is integráns része a műfordítás, Hár­maskönyv (Kalligram, 1994) című versköte­tének szerkezetei egységébe (a hármas szerke­zetű könyv közepébe) beépítette Ján Ondruš Epeállapotban című poémájának fordítását. Költés és fordítás kölcsönhatását az is igazolja, hogy Tóth „újra és újra felbukkanó mottói és szövegidézetei közé, a versek anyagába teljes természetességgel fonja bele szlovák és cseh költők sorait, Vladimír Holanéit például több­ször is; hogy Az »itt« és az »ott« című költemé­nyében nem lábjegyzetként, hanem a mondan­dó folyamába iktatja Tadeusz Šliwiak krakkói költő tíz lengyel sorát” (Fodor 1994, 96). Tóth László fordítóként és szerkesztőként jelentős mértékben járult hozzá ahhoz, hogy a cseh köl­tészet magyar recepciója kövesse a cseh iroda­lomban zajló rendszerváltás utáni rekanonizá­­ciós folyamatokat. Ezt tanúsítja például az Ak­hilleusz és a teknőc című, Vörös Istvánnal együtt összeállított antológia (JAK-Jelenkor, Bp.-Pécs, 1996), valamint Miroslav Holub vá­logatott verseinek kiadása (Interferon, avagy a színházról, Vörös Istvánnal, Orpheusz Kiadó, 1997). Tóth fordítói leleményét tükrözik a szusszanásnyi esszéknek, lélegzetvételnyi re­gényeknek nevezett Lec-aforizmák átültetései is (Stanislav Jerzy Lee: Fésületlen gondolatok, Ister, Bp., 2000). Csehy Zoltán az antik és hu­manista költészet fordítójaként többek közt Beccadelli, Sztratón, Martialis és Petrarca mü­veit tolmácsolta. Hárman az ágyban című (Kalligram, Pozsony, 2000), görög és latin ero­tikus verseket tartalmazó antológiájáról Pályi András úgy vélekedik, hogy az a keresztény nekrofíliával és a szexualitás sátáni dimenzió­ként való értelmezésével szemben az antik ér­zékiség rejtett értékeinek és a pogány életöröm­nek a felmutatása, sajátunkként való felismeré­se (Pályi, 2000, 14). Kőrizs Imre szerint „Csehy kötetét lapozgatva gyakran érezni úgy, mintha abban az áporodott, homályos odúban, ahol az utóbbi húsz vagy még több évben az antik versek fordításai készültek, valaki felté­pett volna egy ablakot” (Kőrizs, 2004, 1424). Csehy mint műfordító saját nyilatkozata szerint folyamatos szerepzavarodottságban él, egy­szerre akarja belakni mások szövegét, és egy­szerre szenved attól, hogy rendre csak a saját szövegeiben tud életszerűen mozogni. (Németh 2005, 176). Noha jobbára csak alkalmi jelleggel, de ki­magasló esztétikai értéket hordozó műfordítá­sokat jelentetett meg főként folyóiratokban és antológiákban pl. Bettes István (Egon Bondy,

Next

/
Thumbnails
Contents