Csanda Gábor - Tóth Károly (szerk.): Magyarok Szlovákiában III. Kultúra (1989-2006) - Magyarok Szlovákiában 3. (Somorja, 2006)
Irodalom
Műfordítás-irodalom 45 és miképpen érintkezik egymással a csehszlovákiai magyar irodalom és a szlovák irodalom a mind mennyiségileg, mind minőségileg jelentős fordítások által, miközben a folyamatot továbbgondolhatjuk mint közvetítést az egyetemes magyar irodalom felé” (Zeman 1990, 308). Esztétikai szempontból különösen figyelemreméltóak azok a műfordítások, amelyek az alkotói életművek részeivé váltak, s nem pusztán egy kiadói projekt megvalósulásai. Ezek közül elsősorban Tőzsér Árpád Mintha erdei állat volna és angyal (Nap Kiadó, Dunaszerdahely, 2002) című műfordítás-antológiáját kell kiemelnünk, mely svéd, lengyel, cseh és szlovák költők műveinek fordítását tartalmazza. Tőzsér antológiája nemcsak határozottan megszerkesztett versgyűjtemény, mely a közép-európaiság mint szellemi horizont ötvözetét hozta létre Hamvas Béla ezoterizmusával, hanem saját költészetének integráns része, mely nyelveken átívelő folyamatos párbeszédet folytat a kiválasztott művekkel, ezért joggal nevezhető „gondolkodói-irodalomteoretikusi lírai manifesztum”-nak (Csehy 2003, 113). A Tőzséréletmü meghatározó elemei a költő Holanfordításai, különösen az Éjszaka Hamletiéi című poéma (Kalligram, Pozsony, 2000), mely „a nőben, vagy a lét feminin - halálközeli közegében, az éjszakában utat törő férfiprincípiumnak” (Polgár 2003, 128), Hamletnek az estétől hajnalig tartó versidőben megvalósuló létbe lépését meséli el. Tőzsér puszta leképezés helyett újrateremti a poéma sokrétegűségét, képes megszólaltatni a szövegbe beledolgozott hatalmas világirodalmi utalásrendszer egymástól gyakran radikálisan eltérő szólamait. Ugyanilyen autentikusan sikerült megragadnia „a város nyers szociologikumának és csaknem trágár testiségének” (Tőzsér 2006, 111) hrabali beszédmódját (Bohumil Hrabal: Színnyomatok, Kalligram, 2006). Tóth László költői gyakorlatának is integráns része a műfordítás, Hármaskönyv (Kalligram, 1994) című verskötetének szerkezetei egységébe (a hármas szerkezetű könyv közepébe) beépítette Ján Ondruš Epeállapotban című poémájának fordítását. Költés és fordítás kölcsönhatását az is igazolja, hogy Tóth „újra és újra felbukkanó mottói és szövegidézetei közé, a versek anyagába teljes természetességgel fonja bele szlovák és cseh költők sorait, Vladimír Holanéit például többször is; hogy Az »itt« és az »ott« című költeményében nem lábjegyzetként, hanem a mondandó folyamába iktatja Tadeusz Šliwiak krakkói költő tíz lengyel sorát” (Fodor 1994, 96). Tóth László fordítóként és szerkesztőként jelentős mértékben járult hozzá ahhoz, hogy a cseh költészet magyar recepciója kövesse a cseh irodalomban zajló rendszerváltás utáni rekanonizációs folyamatokat. Ezt tanúsítja például az Akhilleusz és a teknőc című, Vörös Istvánnal együtt összeállított antológia (JAK-Jelenkor, Bp.-Pécs, 1996), valamint Miroslav Holub válogatott verseinek kiadása (Interferon, avagy a színházról, Vörös Istvánnal, Orpheusz Kiadó, 1997). Tóth fordítói leleményét tükrözik a szusszanásnyi esszéknek, lélegzetvételnyi regényeknek nevezett Lec-aforizmák átültetései is (Stanislav Jerzy Lee: Fésületlen gondolatok, Ister, Bp., 2000). Csehy Zoltán az antik és humanista költészet fordítójaként többek közt Beccadelli, Sztratón, Martialis és Petrarca müveit tolmácsolta. Hárman az ágyban című (Kalligram, Pozsony, 2000), görög és latin erotikus verseket tartalmazó antológiájáról Pályi András úgy vélekedik, hogy az a keresztény nekrofíliával és a szexualitás sátáni dimenzióként való értelmezésével szemben az antik érzékiség rejtett értékeinek és a pogány életörömnek a felmutatása, sajátunkként való felismerése (Pályi, 2000, 14). Kőrizs Imre szerint „Csehy kötetét lapozgatva gyakran érezni úgy, mintha abban az áporodott, homályos odúban, ahol az utóbbi húsz vagy még több évben az antik versek fordításai készültek, valaki feltépett volna egy ablakot” (Kőrizs, 2004, 1424). Csehy mint műfordító saját nyilatkozata szerint folyamatos szerepzavarodottságban él, egyszerre akarja belakni mások szövegét, és egyszerre szenved attól, hogy rendre csak a saját szövegeiben tud életszerűen mozogni. (Németh 2005, 176). Noha jobbára csak alkalmi jelleggel, de kimagasló esztétikai értéket hordozó műfordításokat jelentetett meg főként folyóiratokban és antológiákban pl. Bettes István (Egon Bondy,
