Csanda Gábor - Tóth Károly (szerk.): Magyarok Szlovákiában III. Kultúra (1989-2006) - Magyarok Szlovákiában 3. (Somorja, 2006)
Szabómihály Gizella: A szlovákiai magyarság nyelvi helyzete
A szlovákiai magyarság nyelvi helyzete 275 Bonbon feliratú dunaszerdahelyi szállodával is. Szállodák esetében Magyarországon is megszokott, hogy az egyéb intézménynevektől eltérően a típusnév a szálló neve előtt szerepel, akárcsak az indoeurópai nyelvekben (pl. Hotel Benczúr), a Hotel Bonbon elnevezést inkább szlováknak minősíthetjük, ugyanis a magyarban a bonbon írásmód honosodott meg. 6. A NYELVI NORMA ÉS A NYELVI MENEDZSELÉS A SZLOVÁKIAI MAGYARSÁG KÖRÉBEN A norma többféle éltelemben használatos szakszóként is, tanulmányomban abban az értelemben használom, ahogyan azt Heltai Pál megfogalmazta: „a norma olyan szokásos nyelvhasználatot jelent, amely a normatív erő révén orientáló mintaként működve előírja, illetve szankcionálja a kívánatos, illetve nemkívánatos nyelvhasználatot“ (Heltai 2004-2005, 413). A fent leírt esetek már jelezték, mi a „szokásos nyelvhasználat” Dél-Szlovákiában olyankor, amikor a szöveg címzettje ismeretlen vagy bárki lehet, az ilyen esetekben a „normális” a szlovák nyelvű szöveg - még akkor is, ha jogszabály nem tiltja a más nyelvű szöveget433. E tekintetben az 1989 előtti és utáni helyzet között alig van különbség. A magyarok közötti kommunikációban érthetően elsődleges a magyar nyelv választása, de a szlovák is szóba jöhet, például ha a társaságban szlovák egynyelvű beszélők is vannak. Külön figyelmet érdemelnek a kódváltás esetei, azaz amikor a beszélők „keverik” a szlovák és a magyar nyelvet. A vizsgálatok szerint homogén magyar csoportokra nem nagyon jellemző, a beszélők a szlovák és a magyar nyelv különválasztására törekednek. A kódváltás oka leginkább a szlovákul hallott vagy mondott szöveg idézése, de ide tartoznak azok az esetek is, amikor például szlovák nyelvű iratra, dokumentumra vagy egyéb hasonló dologra utalunk (ilyen a 2. pontban említett posudok). A nyelvi hiány is okozhatja a kódváltást, a szlovákiai magyarok esetében tipikusnak mondható a szaknyelvi regiszterekben jelentkező nyelvi hiány: mivel döntő többségük szlovák nyelven végezte tanulmányait, nem ismerik a magyar szakkifejezéseket, helyettük a szlovák terminust választják (a kódváltásról bővebben Lanstyák-Szabómihály 1996, Lanstyák 2000b; a nyelvi hiányról Lanstyák 2000/2002a). A kódváltást, kódváltogatást nyelvművelőink (és a nyelvileg tudatos nyelvhasználók, pl. a pedagógusok) rendkívül elítélik, normasértésként értékelik434 435, az ilyen beszédaktusok megfigyelése azonban azt mutatja, hogy a kommunikáció résztvevői nem is figyelnek fel rá, különösen akkor, ha például egy munkahelyen dolgoznak, és megszokták az ilyen típusú kommunikációt. A szóbeliségben tehát a kódváltás mint a kommunikációt megkönnyítő stratégia elfogadott vagy legalábbis a beszélők nagy része tolerálja, a nyilvános írásbeli közlésekben azonban nem. A sajtóban például csak néhány jól körülhatárolt esetben fordul elő, jelöletlenül elsősorban tulajdonnevekben: pl. szlovák településnevek (Huncovce), intézménynevek (pl. AUTO V.A.S.), sportegyesületek neve (Štart, 433 A szolgáltatótól elvileg kaphatnánk kétnyelvű gáz-, villany- vagy mobilszámlát is, illetve ezek a szolgáltatók magyarul is kommunikálhatnának velünk. 434 Esetükben a nyelvi menedzselési folyamat érdekesen jelentkezik: általában olyan kommunikációs helyzetet értékelnek, amelynek nem részesei; közvetlenül nem avatkoznak bele a beszélgetésbe, a menedzselési folyamat kivitelezési fázisát rendszerint valamilyen bíráló hangú újságcikk képviseli. Ennek az eljárásnak a célja a konkrét beszédaktusban észlelt normasértés (szlovák elem használata magyar szövegben) elítélése, s ezáltal a beszélők „elriasztása“ attól, hogy a jövőben ilyet tegyenek. Az alapvető nyelvi probléma (pl. a nyelvi hiány) megoldására ez az eljárás nem alkalmas. 435 Ez esetben a településnév egyben a labdarúgócsapat neve is. A példa az Új Szóból származik, és érdekes példája annak, hogyan kezeli a lap a településneveket: a sportrovatban (csapatnévként) csak a szlovák név szerepel. Folyó szövegben (pl. hírekben a településre utalva) a magyarlakta települések és a szlovák többségű városok nevét csak magyarul tünteti fel a lap, a kisebb szlovák településekét pedig először magyarul, majd pedig zárójelben szlovákul, pl. Hunjaivá (Huncovce). A rendszerváltozás előtt a hatóságok sokszor még a sajtóban is tiltották a magyar településnevek használatát, ezért korábban inkább csak szlovák helynevekkel találkozhatott az olvasó, ennek a következménye az volt, hogy a régi magyar nevek feledésbe merültek.
