Csanda Gábor - Tóth Károly (szerk.): Magyarok Szlovákiában III. Kultúra (1989-2006) - Magyarok Szlovákiában 3. (Somorja, 2006)
Irodalom
24 H. Nagy Péter rájának értékelése. Maximálisan egyetérthetünk tehát Vida Gergely kitűnő recenziójának konklúziójával: „Az Átváltozás megkerülhetetlen könyv, s elsősorban annak okán, hogy új szövegterek felnyitásával reményteljesen hozzáír az arckép ismerős kontúrjaihoz; ami pedig azzal jár, hogy ezzel egy időben kecsegtetően el is satíroz belőlük jó párat, újabb és újabb olvasásokra ösztönözve. De amennyiben így tesz, az irodalom létmódját demonstrálja.” (Vida 2004, 207.) Ha Vida Gergely látens ,jóslata” (újabb olvasatok...) bejön, akkor olyan interpretációk születése várható, melyek nem az alkalmiság szintjén (az Átváltozásban sok ilyen van), hanem a szövegközeli olvasás tapasztalatából kiindulva próbálják elhelyezni Tóth László költészetét a kánonközi térben. Az avantgárd asszociációs technikák és az imitált beszédszituációk összetett alkalmazása után úgy érkezik el Varga Imre lírája az ezredfordulóhoz, hogy őrzi addigi sokrétűségét, nyelvfelfogásában azonban önreflexívebbé válik. A Tanuld a fényt (2000) című válogatás után megjelenő Halj meg, hogy élhess! (2004) című kötet verseiben már feltűnő az a - posztmodern ötletek alapjául szolgáló - játék, melynek folyamán a szöveg tárgya és a szöveg nyelvi világa elválaszthatatlanul, jelzésszerűen öszszekapcsolódik. A könyv vizuális megoldásai és a különféle versfonnák egymásmellettisége sejtetik továbbá, hogy Varga Imre költészete folyamatosan nyitott az interkulturalitás felé. Szintén némi hangsúlyeltolódás ment végbe az utóbbi évek alatt Kulcsár Ferenc lírájában. Bár az Idő hallgatása (1991) elismertsége után a Tündöklő hontalanság (1999) című válogatást nem kísérte egyöntetű pozitív visszhang (Németh 2000, 192-202) a Bálám szamara (2005) talán bonyolíthatja az eddigi költői tennésről kialakult képet. Ebben ugyanis a narratív szerkezetek oly módon kereszteződnek a líraiság elemeivel, hogy a versszerűség alakzatai idézik elő a stílustörésekre jellemző iróniát. Ez a reflektáltabb alkotásmód - ha nem jellemző is a kötet egészére - apró távolodást jelent a Kulcsár-költészet romantikus-modernista szerepkonstrukcióitól is. A kortárs líra egyik legérdekesebb fejleménye, alternatív poétikája fűződik Barak László nevéhez. Erről tanúskodik a kötetei iránti fokozódó érdeklődés, illetve recepciójának felélénkülése is. Az élőnyelv regiszterváltásaira, a pátoszmentes beszéd retorikájára és az alulstilizáltság komponenseire épülő - Petri György költészetével rokonságot mutató - Barak-líra az Inzultusok kora (1992) utáni periódusában - Vida Gergely tanulmányát idézve — Jelentős lépéseket tesz azért, hogy leszámoljon a képviseleti líra kísértéseivel, s talán nem túlzás azt állítani, hogy mindez a szubjektum autoritásának visszaszorításával együtt a nyelvi játékosságnak kedvez. A beszélő attitűdje mindenekelőtt kritikai, így a reprezentációt is állandó reflexió, kétely és irónia kíséri.” (Vida 2004, 211) Valóban, Barak alkotásaiban a történelmi-politikai kontextusra vonatkoztatható referenciális kódok - s ez az És ha mégis ringy’ó? (2002) című kötet verseiben már rendkívül feltűnő - a költői szereptudat viszonylagosítását eredményező párbeszéd-szituációkkal kereszteződnek. Többek között Csehy Zoltán figyelt fel arra, hogy az említett kötet bizonyos darabjai „sajátos rekapitulációi korábbi verseknek és motívumoknak, olyan állapotjelentések, melyek nemcsak a költői-szerzői funkció feladatainak kijelölésében érdekeltek, hanem a szövegvilág reinterpretálhatóságában is”. (Csehy 2002) Mindennek fényében a Barak-líra értelmezhetősége nem redukálható az autobiográfiai olvasás előfeltevéseire (a beszélő őszinte, az írás az életre/valóságra referál, a nyelv áttetsző stb.). Arról, hogy ez a poétikai látásmód összetettebb, mint ahogyan a ’80-as évek irodalomkritikája megkomponálta, és hogy egyáltalán poétikai látásmódról van szó, azt rendre alátámasztják a szerző nemrégiben megjelent kötetei. A Meg volt ám szenvedve minden! és a Miféle szerzet vagy te? című válogatások (mindkettő 2003-as kiadású) az életmű árnyaltabb megközelítését teszik lehetővé. Az utóbbi például nem csak rejtettebb szövegszervező stratégiákat tesz láthatóvá a korpusz szövetében, de be is mutatja azt a folyamatot, melynek részeként a szöveg-világ konstellációt a szöveg-másik szöveg kapcsolat váltja fel. Ennek követ
