Csanda Gábor - Tóth Károly (szerk.): Magyarok Szlovákiában III. Kultúra (1989-2006) - Magyarok Szlovákiában 3. (Somorja, 2006)
Irodalom
A kortárs magyar líra paradigmái 25 keztében Barak alkotásmódja egy olyan jellegű palimpszeszt-költészethez kerül közel, melyben a sokszorozódó referenciaalakzatok a szövegként működő világ képzetét erősítik. Ez azonban másképpen exponálódik, mint ahogyan Tőzsér Árpád (vagy mint Kovács András Ferenc) esetében történik. Itt ugyanis a szövegközi-narratív hang nem rendelkezik eleve az irodalmi interszubjektivitás ismérveivel (sokszor még akkor sem, ha a megszólalást kanonizált fiktív diskurzus jelöli). Ez a közvetlenség lehet az oka annak, hogy Barak költészetét változatlanként érzékelte a kritika mindaddig, amíg maga az életmű, annak újabb fázisa, nem mutatott rá ennek ellenkezőjére.20 A recepciós kihívások - úgy tűnik - a legutóbbi kötet kapcsán is tovább erősödhetnek, hiszen a Retúr a pokolba (2005) explicit tematikája (a dunaszerdahelyi Fontána vendéglőbeli alvilági leszámolás) a versek olyan retorikai megoldásaival találkozik, melyek éppen az egyértelmű és véglegesíthető olvasatokat bizonytalanítják el. Ezzel Barak László költészete az ún. „közéleti lira” jellemzőinek újraértelmezésére is implicit javaslatot tesz. A tüneményes tehetségű Bettes István egyenetlenségekkel tarkított21 pályája 1990-től - a Szétcincált ének idején című kötet megjelenésétől kezdődően - termékeny időszakához érkezik. Ennek köszönhetően a Bettes Uhr (2004) című, a szerző válogatott verseit tartalmazó kiadvány olyan szövegegyüttesre tekint vissza, melyben kirajzolódik néhány, a kortárs líra poétikai térképén elhelyezhető tendencia. Egyrészt vitathatatlan, hogy Bettes költészetét sem hagyta érintetlenül az avantgárd hatása. Erről tanúskodnak azok a versek, melyek vizuális fáziseltolásokkal, a dada „nyelvének” (blődli) megidézésével építkeznek és egyben deszemantizálódnak. Másrészt az élőbeszédszerűség igen sok szegmensét (pl. fonetikus átiratok, deiktikus beékelések, társalgási elemek stb.) felvonultató Bettes-darabok az új szenzibilitás tapasztalatához kerülnek közel. A költő utóbb megjelent, Makulátlan Fehér Barna (2005) című kötetében pedig - ingadozó színvonala ellenére - a napló és a lírai kommentár intertextuális ötvözésének kidolgozása mutat túl az esztéta modernség záróhorizontján. Ideológiai okok miatt (romániai cenzúra) több mint egy évtizedes csúszással kerülhetett a nyilvánosság elé Balázs F. Attila első, Maszkok (1992) című verseskönyve; majd ettől számítva tíz év telt el a következő, az életművet átrendező Meztelen lovagok (2002) című opus megjelenéséig. E két kötet legjavából nyújt válogatást a szerző Szókeresztem (2005) című munkája. Ha abból indulunk ki, hogy a Meztelen lovagok és a Maszkok anyaga között is igen jelentékeny az átfedés, akkor valószínűleg Balázs F. Attila költészetéről mondható el a legkevésbé, hogy parttalan vagy túlírt volna. A Szókeresztem utószavában Kocur László felhívja a figyelmet arra, hogy egyfelől a szerző alkotásainak alapvonása „a transzcendenciával való folyamatos párbeszéd”, másfelől „A Balázs F. Attila-versek maszk(ok) mögé rejtőző alanya a rimbaud-i én-felfogást hangsúlyozza: az én mindig valaki más.” (Kocur 2005, 102-103.) Az aposztrofikusság és a grammatikai én allegorikus szituálása mellett fontos ismérve Balázs F. szabad verseinek a beatköltészet eljárásaira emlékeztető halmozások közbeiktatása; valamint olykor az antropomorfizmusokat ellensúlyozó nyelvi önreferencialitás, mely utób-20 Érdekes módon ezt az átrendeződést Németh Zoltán nemigen érzékelte. Németh 2005, 101-109 Nem pusztán történeti, de a Barak-líra értelmezhetőségére vonatkozóan nagyon is poétikai jelentősége van tehát annak, hogy a hirtelen elhunyt Bohár András egyik utolsó tanulmánya a költői életmű folyamatjcllcgét, megszakításait és körkörösségét tárgyalja. Sajnos a szöveg bizonyos részei kifejletlenül maradtak, de a publikált változatban jól nyomon követhető az említett stratégia, mely a Barak-líra változatlanságának mond ellent. Bohár 2006. 21 A Bcttes-féle „szóbravúrok” automatizmusai kapcsán joggal jegyzi meg Szcbcrényi Zoltán, hogy a költő alulkondicionált teljesítménye „Ilyenkor a »rímhányó« Romhányi Józsefet juttatja az olvasó eszébe pesszimista változatban”. (Szcbcrényi 2001, 115)
