Csanda Gábor - Tóth Károly (szerk.): Magyarok Szlovákiában III. Kultúra (1989-2006) - Magyarok Szlovákiában 3. (Somorja, 2006)
Duka-Zólyomi Emese: Zenei élet
A szlovákiai magyar zeneélet aktív képviselői 121 kolba című verseskötete alapján készült Igazi gengszter vagy te? című zenés hangjáték zeneszerzője (2006). 1999-ben megalapította a ZstudioR didaktikus hangstúdiót, ahol többek között mindkét mű megjelent CD formájában. Dobi Géza zeneiskolai tanár, különböző komáromi kamaraegyüttesek alapítója és vezetője. A Jókai Színház számára összesen 31 műhöz írt kísérőzenét. 1989 után több gyűjteménye jelent meg (Szélhívogató, 1989; Martost népdalok, 2001 ; Mikor engem besoroztak - katonanóták, 2001), a Magyar zeneszerzők lexikona tanulók számára (2003) szerzője. A Dunaszerdahelyről származó Baán József, a pozsonyi Zene- és Drámaművészeti Főiskola hallgatója (karmesteri és zeneszerzői szak) 1990-től Párizsban tanult, majd zeneszerzést a Hágai Királyi Konzervatóriumban, ezt 1991-1993 között végezte el. Közben 1990-1992-ben elektroakusztikai zeneszerzést tanult Franciaországban, 1998-ban etnomuzikológiára járt. Műveiben szokatlanul nagy teret kap a szaxofon. (Gemini concerto - 2 szaxofonra és zenekarra, 1996; Three Pages from my Atlas - 4 szaxofonra, 1996; Mirrors - saxofonnégyesre, 1997). A fiatalabb generáció első hivatásos magyar karnagya Kovács Kálmán volt. 1975-től máig a Szlovák Nemzeti Színház Operatársulatának segédkarnagya, 1974-től az Ifjú Szivek kórusának feloszlatásáig a kórus vezető karnagya volt. Mint első magyar hivatásos női karnagy, Józsa Mónika amatőr karnagyként kezdte pályáját, az Ifjú Szivekben is dolgozott (1985-1993). A nyitrai Konstantin Egyetem adjunktusa, az egyetem magyar kórusának és a Galántai Kodály Zoltán Daloskörnek ma is aktív karnagya. Hangszeres előadóművészeink és operaénekeseink kivétel nélkül ismertek otthon és külföldön, azonban nem minden esetben az otthoni magyar közönség körében. Ami a hangszereket illeti, a paletta színes és érdekes. Zongora (Slanička-Škuta Eleonóra, Škuta Miklós), csembaló (Ferienčik Ágnes, szül. Zachovay), orgona (Szabó Imre), harmonika (Rácz Tibor), hegedű (Török Ferenc), gitár (Zsapka József), cimbalom (Ginzery Enikő), hárfa (Papp László) - az ő előadó-művészetük öregbíti Szlovákia (a szlovákiai magyarok) hírnevét. A szólójátékon kívül mindnyájan kamarazenészként is tevékenykednek, számos hangversenyt adnak otthon és külföldön, s feljátszásaik jelennek meg. Egyesek mesterkurzusokat vezetnek (Zsapka József, Rácz Tibor, Škuta Miklós). A komáromi Zsapka József a szlovákiai klasszikus gitáriskola megalapítója. Feleségével, Zsapka Dagmárral (fuvola) 1980-tól rendszeresen fellépnek, a világ legjobb duói közé sorolják őket. Zsapka egy személyben előadóművész, tanár (a pozsonyi Zene- és Drámamüvészeti Főiskolán, jelenleg Portugáliában is), kiadó, menedzser, 1995-től tagja a római székhelyű, gitárjáték irodalmával foglalkozó specialisták munkacsoportjának. A Pozsonyi Nemzetközi Gitárfeszivál (1975) és a Joseph Kaspar Mertz Nemzetközi Gitárverseny (1995) alapítója, dramaturgja és igazgatója. Az Érsekújvárról származó Szabó Imre orgonamüvész nevéhez fűződik a Medzinárodný organový festival - Kremnický hradný organ (Körmöcbányái várorgona - Nemzetközi Orgonafesztivál; 2006-ban a X. évfolyama volt) elindítása és a kezdeményezésére megalapított hat hangversenyből álló Organové koncerty pod piramídou (Orgonahangversenyek a piramis alatt; 2006-ban a IX. évfi). Rendszeresen koncertezik, a pozsonyi Konzervatórium és a Zene- és Drámamüvészeti Főiskola elismert tanára. A dunaszerdahelyi születésű Rácz Tibor harmonikaművész a Dunaszerdahelyi Nemzetközi Akkordeonfesztivál alapítója és művészeti vezetője (1992), együttesek alapítója (pl. Trio novo, 1993; Consort Posoniensis, 1996), a Confédération International des Accordéonistes - IMC UNESCO művészeti tanácsának alelnöke (1986-1991). A komáromi Škuta Miklós Szlovákia egyik legjobb Bach-előadóművésze. Műsorában képviselve van a klasszikus zene minden stíluskorszaka és a dzsessz is. Együttesek alapítója (Esh; The Quartet 1992/1993), 2002-ben alapította meg a nemzetközi felállású Miki Skuta Clubot. Kiváló az improvizációban. Feleségével (Slanička-Skuta Eleonóra) duóban is fellépnek.