Fazekas József - Hunčik Péter (szerk.): Magyarok Szlovákiában II. Dokumentumok, kronológia (1989-2004) - Magyarok Szlovákiában 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2005)

III. Kronológia

388 Kronológia október 27. A szövetségi kormánynak a bősi vízlépcsőről tárgyaló rendkívüli ülésén, miután a kormány öt cseh tagja a Duna elterelési munkálatainak leál­lítása, az öt szlovák a folytatása mellett szavaz, felmerül a kormány lemondásának lehetősége is. október 28. Londonban az Európai Közösség és a visegrádi hármak csúcstalálkozóján Csehszlovákia és Magyarország képviselői megállapodnak, hogy a bősi vitát a hágai Nemzetközi Bíróság elé ter­jesztik.- Prágában Jan Stráský csehszlovák miniszter­­elnök kiosztja a Masaryk-díjakat. A kitüntetet­tek között ezúttal sem szerepel egyetlen ma­gyar sem. október 29. Kassán az MPP helyi csoportjának szervezésé­ben és védnöksége alatt megalakul a Henszl­­mann Imre Helytörténeti Társaság. Célja a kas­sai és Kassa környéki magyar vonatkozású tör­ténelmi emlékhelyek, emlékművek feltérképe­zése és dokumentálása. Elnöke Halász György. október 30. Érsekújváron a város főterén leleplezik Kassák Lajos mellszobrát. november 5. Az új szlovák kormány hivatalba lépése óta el­ső ízben ülésezik a kormány Nemzetiségi Taná­csa. November 3-án kinevezett új elnöke Milan Kňažko miniszterelnök-helyettes. november 7. Dunaszerdahelyen tartja alakuló országos köz­gyűlését a Magyar Asszonyok Ligája. Megala­kulását azzal indokolják, hogy egyetlen magyar párt vagy mozgalom sem vállalta fel a magyar nők problémáinak megoldását. Elnöke Laczkó­­né Erdélyi Margit.- A szeptember 1-jén elszenvedett autóbalese­te következtében Prágában meghal Alexander Dubček.- Az MKDM támogatásával megalakul Ko­vácspatakon a Magyar Ifjú Kereszténydemok­raták Szövetsége. 11 fős vezetőségének elnöke Varga Mária, országos központja Érsekújvár.- Az Együttélés Országos Tanácsának Český Téšín-i ülésén bejelentik, hogy az államszövet­ség szétesése után a mozgalom is kettészakad, s csehországi része Coexistentia néven műkö­dik tovább. Az OT határozatot hoz a magyar vállalkozók országos összejövetelének, vala­mint a magyar nemzetiségű parlamenti képvi­selők és polgármesterek találkozójának meg­szervezéséről. november 10. Alakuló ülését tartja Párkányban a Rákóczi Szövetség támogatásával létrejövő Párkány és Vidéke Alapítvány. november 11. Miután a Dunaszerdahelyi járás községeiben, valamint Szepsi környékén megkezdődött a ma­gyar helységnévtáblák erőszakos eltávolítása, az Együttélés és az MKDM közös állásfoglalásban tiltakozik a lépés ellen. Eltávolításuk elrendelé­sét törvényellenesnek minősítik, s felhívják az érintett önkormányzatokat és az útkarbantartó vállalatok elöljáróit, hogy ne hagyják magukat megfélemlíteni. A két mozgalom parlamenti képviselői egyúttal kihallgatást kémek Ivan Gašparovičtól, a szlovák parlament elnökétől is. november 13. A Szövetségi Gyűlés alkotmánytörvényt fogad el a föderáció vagyonának elosztásáról. A tör­vény értelmében a föderáció közel 650 milliárd korona értékű vagyonát 2:1 arányban osztják szét Csehország és Szlovákia között.- Érsekújvár önkormányzata elutasítja a két­nyelvű utcanévtáblák eltávolítása céljából a Matica slovenská által kezdeményezett nép­­számlálás kiírását. november 14. Losoncon a Polgári Demokrata Unió Közgyű­lése határozatot hoz a párt feloszlatásáról.

Next

/
Thumbnails
Contents