Fakezas József - Hunčik Péter (szerk.): Magyarok Szlovákiában I. Összefoglaló jelentés (1989-2004). A rendszerváltástól az európai uniós csatlakozásig. 2. kiadás - Magyarok Szlovákiában 1. (Somorja-Dunaszerdahely, 2006)
Hizsnyan Géza: A színházi élet
A színházi élet 457 hölgy), Bocsárszky Attila (Petrucchio - A makrancos hölgy), Fabó Tibor (Trissotin - Tudós nők', Sganarelle - Don Juan), Tóth Tibor (Miska - Mágnás Miska; Csulánó - Országalma, McMurphy - Kakukkfészek), Petrik Szilárd (Honvéd - Halhatatlan háború; Baracs - Mágnás Miska), Kassai Csongor (Etienne - Bolha a fülbe), Czajlik József (Peti - Don Juan) alakítása. A fentiekben szándékosan csupán az egyébként összhatásukban erősen vitatható, problematikus előadásokból válogattunk. 1995- től azonban született néhány nagyszerű előadás; ezek a magyar és szlovák (mert a hazai magyar színházat meggyőződésünk szerint mindig az egyetemes magyar és szlovák színházművészet kontextusában is értékelni kell) színházi élet jelentős eseményei voltak annak ellenére, hogy a kritika többségüket nem méltatta kellőképpen. Sorokin: Semmi és végtelen című meglehetősen bulvárgyanús darabjával indult, amely Verebes István első kassai rendezése volt. Ebben Verebes megteremtette azt a stiláris egységet, belső koherenciát, színészi fegyelmet, amely az előadást jelentős színházi eseménnyé emelte. A produkció valódi jelentőségét mégis Verebes és a társulat „egymásra találása” jelentette. Ennek az egymásra találásnak az eredménye volt a következő évadban a Bánk bán megítélésünk szerint színháztörténeti jelentőségű bemutatója, melyben Verebes forradalmian új értelmezésben vitte színre nemzeti drámánkat. A közönség ambivalens fogadtatása és a kritikai visszhangtalanság ellenére Kassa az 1833-as ősbemutató után másodszor is beírta nevét a dráma színpadi történetének aranykönyvébe. Ebben az évadban a harmadik Mečiar-kormány kulturális vezetése az anyagi ellehetetlenülés szélére sodorta a színházat, a társulatnak azonban ez - legalábbis időlegesen - mintha valamiféle erőtöbbletet, a „dacból is jó színházat csinálni” erejét adta volna. Az évad végén született még egy nagyon jó előadás (Ratkó: Segítsd a királyt!, rendező Beke Sándor) közben pedig két, hibáival is vállalható, sőt kiemelkedő egyéni teljesítmények miatt művészileg is fontos produkció (Kárpáti: Halhatatlan háború, rendező Salamon Suba László és Bakonyi-Szirmai: Mágnás Miska, rendező Bodolay Géza). A társulat az elkövetkező két évadban (1996/1997 és 1997/1998) egyre nehezebb körülmények között dolgozott. A színház elveszítette jogalanyiságát, a társulat azonban bizonyította művészi erejét, igazolta, hogy a pénz, az anyagi körülmények nagyon fontosak, de korántsem jelentenek mindent a művészi alkotásban. Vidnyánszky Attila Molière (Don Juan) és Štefan Korenči Gombrowicz (Yvonne, burgundi hercegnő) rendezése elsősorban a már említett kiemelkedő színészi teljesítmények miatt emlékezetes, Verebes újabb kassai munkája (Csehov tréfái - Medve, Leánykérés, Jubileum, Lakodalom) és Vidnyánszky Attila legjobb kassai rendezése (John Ford: Kár, hogy ká) viszont teljes egészében a fönt említett nagyszerű előadások, jelentős színházművészeti teljesítmények közé sorolható. Paradox módon a kormányváltás, a külső körülmények remélt (és részben megvalósult) pozitív változása után következett be az ígéretesen fejlődő társulat széthullása. Mindenekelőtt a koncepciózus szakmai, művészi vezetés hiánya, a dramaturgiai és művészi igényesség csökkenése okozta azt a válságot, melynek eredményeként a legtehetségesebb színészek többsége (köztük Boldoghy Olivér, Kovács Ildikó, Tóth Tibor, Bandor Éva, Fabó Tibor) otthagyta a kassai színházat, ahol a szakmai színvonal riasztó csökkenését a közönségszórakoztatásra való hivatkozással próbálták elfedni, sajnos a szórakoztatásnak sokszor a legalpáribb formáitól sem visszariadva. A már nagyon szükséges és remélt változást Beke Sándor színházhoz való szerződése hozhatja meg (Beke 2003 őszén lett a Thália Színház főrendezője). A Tháliával csaknem ellentétes pályát járt be a komáromi Jókai Színház. A bevezetőben említett jobb kiindulási helyzetet kezdetben sikerült maximálisan kihasználnia. A színház igazgatói posztjára kiírt pályázatot 1990 márciusában Beke Sándor nyerte, s a pozsonyi Színművészeti Főiskolán tehetséges fiatalok egész sora tanult. A karizmatikus vezető és az amúgy is jó erőkből álló, a fiatalokkal megerősödő társulat találkozását nagy várakozás előzte meg. Az indulás minden elvárást teljesített, sőt talán felül is múlt. Háy Gyula: A ló című színművét
