Fakezas József - Hunčik Péter (szerk.): Magyarok Szlovákiában I. Összefoglaló jelentés (1989-2004). A rendszerváltástól az európai uniós csatlakozásig. 2. kiadás - Magyarok Szlovákiában 1. (Somorja-Dunaszerdahely, 2006)
Hizsnyan Géza: A színházi élet
458 Hizsnyan Géza CaliguLÓ címmel vitte színre Beke. Ez a produkció sok szempontból meghatározó és példa értékű volt. Beke programot hirdetett vele: az erős társadalmi elkötelezettségű, de a banális aktualizálástól mentes, szakmailag igényes előadásokat, az addig egyeduralkodó naturalistarealista stíluson történő túllépést, aktuális, izgalmas, művészileg magas színvonalú színházat ígért. A stiláris kifejezőeszközök gazdagodása, a „megújulás”, az újabb színházi stílusok és a drámairodalom modernebb irányzatainak befogadása, meghonosítása szempontjából talán a CaliguLÓnál is jelentősebb, bár összhatásában kevésbé egységes volt az évad másik Beke-rendezése (Róževicz: Fehér házasság). Közben 1990. június 1-jétől a színház felvette Jókai Mór nevét, és azóta Komáromi Jókai Színház néven működik. Az első negatív mozzanatnak az bizonyult, hogy az 1991-ben végzett és az említett két produkcióban szereplő Varga Szilvia és Rancsó Dezső nem Komáromba, hanem Veszprémbe szerződött. Mindjárt a következő évad jelezte: az induláskor keltett várakozások teljesülése nem lesz egyszerű, a fejlődés nem lesz egyenes vonalú. Nem az évad két bemutatójának (Móricz: Rokonok; Csurka: Deficit) aggasztóan alacsony szakmai színvonala (ilyenek az előző évadba is „becsúsztak”) volt aggasztó, hanem az, hogy a színházvezető és gondolatilag, szakmailag meghatározó művész, Beke Sándor mindhárom rendezése (Háy: Mohács; Ébert: Esterházy; Márai: Kassai polgárok) az aktuálpolitizálás felé hajlott (mondhatnánk: züllött). Az első évad művészi-szellemi izgalmait, pezsgését Bekének már nem sikerült megismételnie, s bár a társulaton belül erősödő konfliktusokról szóló hírek egyre aggasztóbbak voltak, végül a mečiari kultúrpolitika beavatkozása akadályozta meg, hogy kiderüljön, mire lett volna még képes Beke ezzel a társulattal. Az igazgatói megbízatása lejártakor, 1994-ben kiírt új pályázatot ugyanis hiába nyerte meg a szakmai bizottság előtt, a kulturális miniszter nem őt, hanem Holocsy Istvánt nevezte ki igazgatónak. Beke utolsó évadában Beckett: Godot-ra várva című abszurdjának színrevitelével még maradandót alkotott, majd visszatért Magyarországra. Vezetése alatt a már említett jelentős előadások és néhány, a magyar és a szlovák színházi élet viszonylatában is kiemelkedő, de sajnos a Thália Színházéhoz hasonlóan a szakma által szintén méltatlanul kevéssé értékelt kiemelkedő színészi teljesítmény született. A teljesség igénye nélkül ide sorolható Holocsy István Caligulája és Dráfi Mátyás Egnatiusa (CAliguLO), Varga Szilvia Paulinája (Fehér házasság), Dósa Zsuzsa Rozinája és Mokos Attila Figarója (Figaró házassága), Skronka Tibor Jang Sunja (Szecsuáni jóember), valamint Varga Tibor, Mokos Attila, Boldoghy Olivér és Benkő Géza (Godot-ra várva) alakítása. Az elkövetkező néhány évad a dramaturgiai esetlegesség, a szórakoztatás valós és képzelt követelményeinek kielégítésére történő, többnyire görcsös igyekezet jegyében, véletlenszerűen, művészi koncepció nélkül választott magyarországi vendégrendezők jobbrosszabb ténykedésével telt. Született ugyan néhány tisztes színvonalú produkció (Hegedűs a háztetőn Bor József rendezésében, Dráfi Mátyás nagyszerű Tevje alakításával, mellette Németh Ica, Stubendek Katalin, Czajlik József és Holocsy Krisztina színészi remeklésével, Mirandolina Dósa Zsuzsával a címszerepben Benedek Miklós rendezésében, Tóték (rendező Ivan Blahút), hiányzott azonban az átgondolt, hosszú távú dramaturgiai és művészi koncepció. Nem csoda, hogy ebben az időszakban a fiatalok többsége elszerződött (Kovács Ildikó, Boldoghy Olivér, Dósa Zsuzsa, Stubendek Katalin) vagy eleve nem ide szerződött (Bandor Éva, Petrik Szilárd, Tóth Tibor). A kedvező változást az 1999-es év hozta. A színház igazgatói posztjára ekkor pályázat útján Kiss Péntek József került. Az amatőr színjátszó mozgalomban rendezőként igen aktív Kiss Péntektől sokan féltették a színházat, de ő kellemesen meglepte a tamáskodókat. Mindjárt az igazgatása alatti első évadban sikerült jól válogatnia a tapasztalt (Beke Sándor, Gali László, Pinczés István) és a szinte még ismeretlen, ifjú rendezőtehetségek (Kecskés Marika, Tóth Miklós, Honti György) között, színre került értékes klasszikus szöveg (Barta Lajos: Szerelem), színvonalas szórakoztató (Fejes Endre: Jó estét nyár, jó estét szerelem) és ifjúsági szöveg (Szi