Fakezas József - Hunčik Péter (szerk.): Magyarok Szlovákiában I. Összefoglaló jelentés (1989-2004). A rendszerváltástól az európai uniós csatlakozásig. 2. kiadás - Magyarok Szlovákiában 1. (Somorja-Dunaszerdahely, 2006)
Hushegyi Gábor: Képzőművészet, fotóművészet és építészet
HUSHEGYI GABOR KÉPZŐMŰVÉSZÉT, FOTÓMŰVÉSZÉT ES ÉPÍTÉSZÉT Kulcsszavak: Képzőművészet, fotóművészet, építészet, alkotók, kiállítások, képzőművészeti eseménynaptár. 1. KÉPZŐMŰVÉSZET A rendszerváltozás évei és az európai uniós csatlakozás közötti másfél évtized a képzőművészet szemszögéből átmeneti időszaknak is nevezhető. A korábbi évtizedek zártságát egy szabad művészeti közeg váltotta fel, amely 2004-től immár határtalanná válik művész és polgár számára egyaránt. Talán ez az utolsó pillanat, hogy a múlt század fogalomhasználatával visszatekintsünk arra, amit egyesek „kisebbségi művészetnek” neveznek. A következő évek történései végérvényesen felszámolják ezt a segédkategóriát, s azoknak adnak igazat, akik már a kommunizmus éveiben, majd a rendszerváltást követően is tudták, hogy művészet csak egy van - az egyetemes művészet. Az országos és nemzetközi művészeti élet 1989 novemberével mindenki számára elérhetővé, nyílttá vált, megszűnt a párt által intézményesített cenzúra. Ebben az új történelmi helyzetben a magyar művészek Csehszlovákiában két stratégiát fogalmaztak meg. Az első az egyetemes kortárs művészeti élet kontextusát vállalta fel, immár megtorlások és az elhallgattatás veszélye nélkül. Ezzel szemben a másik és népesebb művésztábor a művészet küldetését továbbra is szolgálatként értelmezte, a művészeti alkotásokat expanzív küldetéssel ruházta fel. Ez az alkotói magatartás hagyománnyá avanzsálta a realisztikus fonnanyelvet, a klasszikus művészeti műfajokat és technikákat. Ez implikálta a közönség jelentős részének művészet iránti elvárását, amely a létezett szocializmus éveiben kijelölt művészeti ösvények (irodalom, színjátszás, népművészet, műkedvelő művészeti tevékenység) és az akadémikus, realisztikus formanyelv prolongálását eredményezte a következő másfél évtizedben. A Szlovákiában alkotó magyar képzőművészeket ennek következtében bipoláris művészetszemlélet osztja meg, élesen elkülönül egymástól az aktuális művészeti kérdésekre reagáló kortárs és a ma történéseivel, a művészet immanens fejlődésével szemben ambivalens jelenkori művészek tábora. A kétpólusú művészetszemlélet, a kortárs és a jelenkori művészet megkülönböztetés nemcsak az elmúlt másfél évtizedre, hanem az 1918 után következő 70 esztendőre is jellemző volt. A két világháború között a magyar közeg konzervatív elvárása több művészt, művészettörténészt a nemzetiségi közösség elhagyására késztetett. Ezek életműve a cseh (Nemes Endre, Tilkovszky Béla), a szlovák (Flache Gyula), ill. az európai (Szóbél Géza, Reichenthal Ferenc) művészeti életben teljesedett be. A második világháború évei, majd a kommunista diktatúra évtizedei prolongálták a modernizmus- és avantgárdellenes művészetértelmezést. Ám ezen tényező mellett a csehszlovákiai művészeti élet komoly veszteségeket szenvedett mind a világháború alatt, mind az azt követő években, hiszen az elhunytak mellett több magyar művész végleg külföldre távozott, és hiányuk érezhető volt az azt követő másfél évtizedben. Az egyik legnagyobb hiányt Pálffy Péter személye jelentette, aki 1945 tavaszán menekült el Ausztriába, ahol az absztrakt művészet egyik megbecsült személyiségévé vált. E történelmi sorsfordulók következtében a két világháború közötti korszak és az 1945 utáni periódus kontinuitását igen kevesen képviselték országos szinten a képzőművészetben, így pl. a kassai Jaszusch Antal és J akoby Gyula, a losonci Sza-
