Fakezas József - Hunčik Péter (szerk.): Magyarok Szlovákiában I. Összefoglaló jelentés (1989-2004). A rendszerváltástól az európai uniós csatlakozásig. 2. kiadás - Magyarok Szlovákiában 1. (Somorja-Dunaszerdahely, 2006)
Sándor Elenoóra: A rendszerváltás magyar szemmel
30 Sándor Eleonóra 1989. november 25-i találkozóján, ahol az FMK a Magyar Diákszövetséggel egyetértésben a Dobos László képviselte Csehszlovákiai Magyarok Fórumával37 szemben átültette azt az elvet, hogy nincs szükség koordinációs szerv létrehozására - minden csoportosulás a maga módján, módszereivel, a saját területén kapcsolódik be az eseményekbe, elkerülendő az elszigetelődést. Az FMK egy másik szóvivője, Gyurovszky László ennél is élesebben fogalmazott: „Kiindulási pontunk a demokrácia, nem pedig a magyar kisebbség helyzete. [...] Az a benyomás alakult ki a közvéleményben, hogy egyedül mi képviseljük a kisebbségi érdekeket, pedig ez nem így van. Nem tudunk, és nem is akarunk felvállalni mindent, ami a magyarokkal kapcsolatos. Társadalmunk pluralizálódik, és érdekképviselete is pluralizálódni fog. [...] Célunk, hogy minden rétegnek legyen érdekképviselete, s ezen belül a magyar kisebbség is pluralizálódjék, tehát érdekei szerint tagolódjon.”38 1968-ból azonban nemcsak azt a tanulságot lehetett levonni, hogy a magyar kisebbségnek részt kell vennie a demokrácia jogintézményeinek létrehozásában, hanem azok keretein belül a demokrácia játékszabályait betartva törekednie kell helyzetének rendezésére, mert ellenkező esetben maga a demokrácia is elbukhat. A másik vélemény szerint, melyet főleg a prágai tavasz eseményeit már felnőttként megélt nemzedék képviselt, a nyomásgyakorlást és a lobbizást kombinálva kell mielőbb előrelépést kicsikarni a kisebbségi jogok terén addig, amíg lehet, amíg a helyzet cseppfolyós. A két elképzelés alapvetésének különbözőségéből szervesen következett, hogy a későbbiekben, a politikai pártok alakulásának időszakában az utóbbi véleményt osztók az Együttélés Politikai Mozgalomban találták meg a helyüket, amely az önerőre támaszkodásban, illetve a nemzetközi közvélemény mozgósításában hitt mint politikai eszköztárban. Az FMK a párttá alakulás után is a hazai országos pártokkal való partneri együttműködést hirdette, azzal próbálva feloldani az önállóság kontra integráció dilemmáját, hogy az együttműködés természetes formája az azonos politikai eszmeáramlatok mentén szerveződő kisebbségi, illetve országos, „többségi” pártok koalíciója, amelyen belül minden fél fenntartja saját szuverenitását. Bár az átalakulás első hetei során sorra alakultak Dél-Szlovákiában is a VPN- és FMK- csoportok, illetve minden már korábban létező szervezet támogatásáról biztosította vagy a VPN-t, vagy az FMK-t, vagy mindkettőt, ez nem a fentebb idézett elvi állásponttal való azonosulást jelentette, hanem csupán a rendszerváltás támogatását. A november utolsó napjaiban felröppent híresztelést arról, hogy Kelet- Szlovákiában aláírásgyűjtés kezdődött a magyar autonómia érdekében, még minden magyar nemzetiségű megszólaló provokációnak minősítette ugyan, és a vidék Csemadok-alapszervezetei is elhatárolódásra szólították fel tagságukat,39 ám nyilvánvaló volt, hogy az FMK véleményével sem a magyarság rétegérdekeinek megjelenítése, sem a jogállamiság alapjai megteremtése elsődlegessének kérdésében nem alakulhat ki általános konszenzus. A szlovákiai magyarság november 17-e után nem csak a politikai történésekbe kapcsolódott be. A forradalom első napjaiban megalakult FMK és Magyar Diákszövetség mellett hamarosan sorra jöttek létre, illetve újultak meg a szakmai, társadalmi szervezetek, klubok (néprajzi társaság, cserkészszövetség, írók társasága, képzőművészek társasága, pedagógusszövetség, újságírók egyesülete stb.), indultak - általában rövid életű - új lapok. A politikum a szigorúan szakmai vagy/és érdekvédelmi társaságok esetében is megnyilvánult abban, hogy ezek hangsúlyozták magyar jellegüket. Ha tagjaik korábban országos szervezettségű, azaz „szlovák” szervezetben tevékenykedtek, akkor abból kiváltak, ha korábban nem ismert szerveződésről volt szó, akkor a hasonló új országos szervezettel párhuzamosan alakultak - formális koordinációra csak akkor törekedve, ha annak pragmatikus indokai voltak. (Ez a pragmatikus indok a legtöbb esetben az állami támogatás arányos részéhez való hozzáférés lehetősége volt.) Bár az új szerveződések alapítóinak nyilatkozataiban és általában a korabeli publicisztikában gyakran felvetődik az új társadalmi viszonyokhoz, a piacgazdasághoz való alkalmaz-
