Fakezas József - Hunčik Péter (szerk.): Magyarok Szlovákiában I. Összefoglaló jelentés (1989-2004). A rendszerváltástól az európai uniós csatlakozásig. 2. kiadás - Magyarok Szlovákiában 1. (Somorja-Dunaszerdahely, 2006)
Sándor Elenoóra: A rendszerváltás magyar szemmel
26 Sándor Eleonóra nem kísérelte meg a köztársaság történelmi ellentmondásainak az elemzését. Tévedés ne essék, nem azzal nem értek egyet, ami szerepel a Charta dokumentumában, hanem azt hiányolom, ami nincs benne.”11 Ezt, a mai olvasó számára talán megdöbbentő kijelentést a lelkiismereti problémákról feltehetően az 1978-ban alakult Jogvédő Bizottság12 és a Charta közötti első kapcsolatfelvétel kudarcának keserűsége váltotta ki, hiszen később maga Duray Miklós is árnyaltabban ír erről a viszonyról.13 Ugyanakkor tény, hogy a Charta első aláírói és szóvivői által 1978-ban lefolytatott belső vitában, amelynek tárgya a Charta által közreadott dokumentumok jellege és tartalma volt, egy jelentős csoport a feldolgozandó legfontosabb témakörök között megemlítette a cigányok, illetve általában a nemzeti kisebbségek helyzetét.14 Az első években ennek ellenére csak a cigány kisebbség helyzetéről adott közre vitairat formájában a Charta egy dokumentumot. A Charta első kisebbségi vonatkozású dokumentuma az 1982-ben, Duray Miklós első letartóztatása idején az ország legfőbb ügyészéhez intézett levél volt „a büntető törvénykönyv néhány rendelkezésének helytelen alkalmazásáról”. Egy közös nyilatkozat kiadásáról 1985-1986-ban folyó tárgyalások (amelyeket megelőzött Duray Miklós második letartóztatása, részéről a Charta aláírása15, ill. Ján Čamogurskýnak, Miroslav Kusýnak, Milan Simečkának és Jozef Jablonickýnak a letartóztatása ügyében Peter Colotka szlovák kormányfőhöz és Jozef Lenárt szlovák első titkárhoz intézett tiltakozó levele) zátonyra futottak. A közzétett szövegváltozatok azt bizonyítják, hogy ennek oka nem annyira a felvállalandó kisebbségi jogok listája volt, hanem sokkal inkább a történelmi múlt eltérő értékelése és az ebből fakadó tenninológiai viták, illetve a szintén történelmi tapasztalatokra épülő bizalmatlanság. Duray számára a dualizmus kori Magyarország, Čarnogurský számára Csehszlovákia vonatkozásában volt fontos az árnyaltabb fogalmazás, illetve az, hogy a nemzetiségi politika bűneiért ne az államot magát, hanem az uralkodó rendszert érje bírálat. Nem sikerült megállapodásra jutni abban sem, hogy történjen-e említés a magyarországi szlovákokról és a határok sérthetetlenségéről.16 A csehszlovák emigráció Tudományos és Művészeti Társaságának bostoni kongresszusára készült írások, ahol a megállapodás szerint mindenki saját nevében mondta el véleményét a csehszlovák nemzetiségi politikáról, jól illusztrálják azokat a bizalmatlansági tényezőket, amelyek a kudarcot előidézték.17 Ján Čarnogurský írásában a müncheni döntés előtti helyzetre utalva tette fel a kérdést, hogy az, ahogy a magyar emigráció kezeli Csehszlovákiát, megkérdőjelezi annak létjogosultságát, vajon az egész magyar társadalom véleményét tükrözi-e. Már maga a kérdésfeltevés magában rejti az igenlő válasz lehetőségét. (Čarnogurský hozzátette ugyanakkor, hogy még ha ez lenne is a helyzet, „...nem szabad hagyni eltéríteni magunkat elvi álláspontunktól. A szlovákiai magyar kisebbséget megilletik mindazok a jogok, amelyekre szüksége van normális nemzeti és szociális fejlődéséhez.”18) Duray Miklós is hasonló általánosítást tett a csehszlovák társadalom vonatkozásában, tényként kezelve, hogy a „hivatalos államnacionalista szemléletnek hódol a csehszlovák közvélemény mind otthon, mind az emigrációban”. 10 Tanulmányából egyértelmű, hogy továbbra is fenntartotta véleményét, miszerint a kisebbségi kérdésről nem lehet megállapodásra jutni anélkül, hogy a felek azonos történelemszemléletet fogadnának el: „A mai nemzetiségi politika bírálata, ha nem csupán megállapító, hanem okfejtő is, nem térhet ki a folyamat, tehát az előzmények elemzése elől. Ilyen analízis nélkül a jelenlegi helyzet érthetetlen vagy félremagyarázható, mert fedve maradnak a folyamat tendenciái. A tendenciák feltárása viszont olyan érzékeny csehszlovák nemzeti-hatalmi érdekeket is érintene, amelyeknek objektív kritikai elemzésére kis kivétellel felkészületlen a mai nemhivatalos csehszlovák nyilvánosság.”20 Tulajdonképpen mindkét szerzővel vitatkozva Miroslav Kusý volt az, aki a kommunista hatalom természetét elemezve nem vitatta, hogy létezik specifikusan nemzetiségi elnyomás is - különösen akkor, ha a kisebbségek tevékenysé
