Fakezas József - Hunčik Péter (szerk.): Magyarok Szlovákiában I. Összefoglaló jelentés (1989-2004). A rendszerváltástól az európai uniós csatlakozásig. 2. kiadás - Magyarok Szlovákiában 1. (Somorja-Dunaszerdahely, 2006)
László Béla: A magyar oktatásügy
A magyar oktatásügy 239 4. A magyar nyelvű oktatás negyedik kateóriájába sorolható a Budapesti Közgazdaságídományi és Államigazgatási Egyetem Gazálkodástudományi Karának Királyhelmecen ihelyezett, 1993-tól működő nappali tagozata, mely Be. szintű képzést nyújt, valamint a 001-ben Komáromban ugyanazon egyetem Ital a Selye János Egyetemért Alapítvány szerezésében indított egyetemi szintű közgazdászépzés. Komáromban a gazdasági szakon inult nappali tagozatos képzés gazdasági inforratika, kommunikáció, pénzügy specializácikban folyik. A budapesti Műszaki és Gazdaágtudományi Egyetem 2002-ben szintén a lelye János Egyetemért Alapítvány szervezőében műszaki informatikus szakon indított appali tagozatos képzést. Komáromban a képesek infrastruktúrával, külön adminisztrációral ellátott kihelyezett egyetemi központban ölynak.98 Ezeket azért választottuk el az előzőktől, mert a képzés nappali tagozaton folyik, érítésmentes, ösztöndíjazott, és teljes mértékjén Magyarország finanszírozza. A kihelyezett képzési központokban 2001- >en összesen 942 hallgató, 2002-ben pedig 211 hallgató tanult. Ezek közül 2001-ben a lappali tagozatos képzésben végezte tanulmáíyait 350 hallgató (gazdasági szakokon), 2002- len pedig 548 hallgató gazdasági, 48 pedig nüszaki irányzaton. Ezeket a számadatok beépítettük a 29. táblázatba. 5.5.3. Magyar nyelven oktató felsőoktatási ntézmények \ felsőoktatási intézmények közé soroljuk az ilábbiakban - a hagyományos értelmezéstől el:érően - az olyan szervezeti egységeket is, amelyek nem jogi személyek, tehát a tanszéket, tagozatot, kart. A második világháború után e tekintetben az első ilyen felsőoktatási intézmény az 1951- ben alapított pozsonyi Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék volt. Magyar tagozatról beszélhetünk a pozsonyi kétéves felső tagozatos tanárképzés esetében is, mivel itt már külön tanulmányi csoportokban folyt a magyar nyelvű felsőoktatás, jóllehet nem rendelkezett sem döntéshozó, sem végrehajtó szervekkel. Ez a modell kielégítően működhetett mindaddig, amíg a mindenkori döntéshozó és végrehajtó szervek egyenrangúan kezelték a magyar és szlovák képzést egy oktatási intézményen belül. Ilyen értelemben a tagozatos modell minden tekintetben megfelelően működött az 1960-ban Pozsonyból Nyitrára áthelyezett tanító- és felső tagozatos tanárképzésben 1970-ig. Ez a modell azonban nem tudott kiteljesülni, tartóssá válni, mert az adott politikai környezetben nem volt arra lehetőség, hogy statútumokban legyen e modell részleteiben rögzítve, és még ha aszimmetrikusan is, de legalább minimális jogkörökkel a tagozatnak legyenek irányító szervei. A kilencvenes évek elején a szlovákiai magyar nyelvű felsőoktatás számára új lehetőségek nyíltak az intézményesülés terén. A komáromi Jókai Egyetem, valamint a nyitrai Nemzetiségi Kultúrák Karának tervezetei azonban 1990-ben, ill. 1992-1994 között az akkori politikai, társadalmi környezetben nem jutottak, nem juthattak el a megvalósítás stádiumába. A tagozatos modell azonban a Konstantin Egyetemen és jogelődjein minden korábbi hiányosságával együtt tovább működött, a tanárok és hallgatók számát illetően pedig lényegesen bővült. Jogállása tekintetében 1999-ben és 2000-ben lényegesen előrelépett azáltal, hogy a magyar szekció (a tagozat új megnevezése) választott szerveit, ezek kompetenciáit tekintve az egyetem és karok szervezeti egységévé vált. Az 1998 utáni kedvezőbb társadalmi és politikai légkörben két, a régebbiek folytatásaként is felfogható tervezet készült el a magyar nyelvű felsőfokú képzésre. A nyitrai Konstantin Egyetem keretén belül létrehozandó, az ott levő magyar tanító- és tanárképzésre épülő kar tervezetét 2000-ben követte a magyar Oktatási Minisztérium megbízásából készült Selye János Egyetem alapítását célzó tanulmány." Az 1998-ban hatalomra került kormánykoalíció tagja lett a Magyar Koalíció Pártja (MKP) is. A kormányprogram szerint „a kormány megoldásokat keres a pedagógusok képzésére a kisebbségi nyelvű iskolák részére, teológusok, kulturális és népművelő szakemberek képzésére