Fakezas József - Hunčik Péter (szerk.): Magyarok Szlovákiában I. Összefoglaló jelentés (1989-2004). A rendszerváltástól az európai uniós csatlakozásig. 2. kiadás - Magyarok Szlovákiában 1. (Somorja-Dunaszerdahely, 2006)

Fazekas József - Hunčik Péter: Előszó

20 Fazekas József-Hunčík Péter megújulásban jóval előttük tartó szlovák tan­nyelvű intézetekkel. Ráadásul köztudott, hogy a nemzeti identitás végső kialakulása és rögzü­lése épp a középiskolai évek alatt megy végbe. Az adatokból úgy tűnik, hogy az alapfokú képzéssel nincs komolyabb probléma, a diákok létszáma, az iskolák felszereltsége és vonzereje megfelelő. A magyar nemzetiségű diákok vala­hol az alap- és a középfokú képzés között „vesznek el”. A kilencedik osztály elvégzése után a szülők sokszor a praktikus szempontokat figyelembe véve mérlegelnek. És ha ilyenkor kiderül, hogy a szomszéd utcában (településen) található szlovák tannyelvű iskola „programkí­nálata”, eredményei egyértelműen jobbak, mint magyar társáé, akkor oda íratják be a gyerme­küket. A komáromi Selye János Egyetem megala­kításával az MKP egyik választási ígéretét tel­jesítette. A magyarnyelvű felsőoktatás fejlesz­tését, bővítését az MKP 1998-as kormányba lé­pése óta szorgalmazza. A 2001. január 21-én elfogadott kormányhatározat egy önálló ma­gyar kar létrehozását javasolja a nyitrai Kons­tantin Egyetemnek pedagógusok, kulturális és népművelő szakemberek képzésére, a 2000- ben a magyar Oktatási Minisztérium megbízá­sából elkészített tervezet a közgazdaság-tudo­mányokra és az informatikára épülő egyetem létrehozását javasolja. Ennek eredményeként Nyitrán 2003. november 11-én megalakul a Konstantin Egyetem Közép-Európai Tanulmá­nyok Kara, 2004. január 17-én pedig megtart­ják Komáromban a Selye János Egyetem alapí­tó ünnepségét. A Selye János Egyetem 2004 szeptemberétől három karon (a Tanárképző, a Gazdaságtudományi és a Református Teológiai Karon) indít magyar nyelvű képzést. A Selye János Egyetem alapítása mindvé­gig a politika irányítása alatt zajlott, ami a meg­alapítás anyagi bázisának megteremtését illető­en el is fogadható. Azt viszont a szlovákiai ma­gyar értelmiségi elit és a magyar nemzetiségű egyetemi oktatók népes tábora értetlenül szem­lélte, hogy az egyetem profiljának kialakítását, a magyar nyelvű felsőoktatásban részt vevő in­tézmények közös stratégiájának összehangolá­sát, az egyetemi oktatók kiválasztását nem előzte meg egy tágabb alapon nyugvó, az okta­tás szerkezeti kialakítását, szakmai színvonalát hosszú távon garantálni képes szakmai kon­szenzus. A református és a katolikus egyházak hely­zetéről feltétlenül szólnunk kell. Miközben a szlovákiai magyarok létszáma az elmúlt évti­zedben 47 ezer fővel csökkent, a magyar hívők száma mintegy 25 ezerrel nőtt. Az egyház nem­zetmegtartó szerepe, a magyar nemzetiségű papságnak a magyar kisebbség sorsáért érzett felelőssége egyértelműen igazolódott. A hagyományosan magyar jellegű reformá­tus egyház gyorsan visszaszerezte tekintélyét és befolyását a hívők között, és valóban auto­nóm szervezetként működik, társadalomformá­ló szerepe vitathatatlan. A római katolikus egyház helyzete és szer­kezeti felépítése viszont diametrálisan eltér a reformátusétól. A szlovák egyházmegyék re­formjának kérdése már hosszú évek óta napi­renden van, de naivság lenne azt feltételezni, hogy ez a folyamat egy ún. magyar püspökség létrehozásával fog végződni. Akárhogyan is nézzük a dolgot, erre még sem itthon, sem Va­tikánban nincs meg a kellő akarat. Az viszont már tényleg érthetetlen, hogy többéves tárgyalások, egyezkedések és valóban keresztény alázatot mutató imanapok hatására sem kaptak mindeddig a magyar hívők egy olyan magyar római katolikus segédpüspököt, akinek a magyar hívők gondozása és a magyar papság vezetése lenne a feladata. A pár hónap­ja született döntés csak félmegoldást jelent. Egy magyarul is beszélő, nyugdíjba vonult se­gédpüspök helyébe egy másik, magyarul is be­szélő segédpüspököt nevezett ki az érsek speci­ális jogkörök és feladatok nélkül. Falvainkban és városainkban egyre több a nyugdíjkorhatárt elért magyar és magyarul nem vagy alig beszé­lő fiatal szlovák katolikus pap. Az agilis, isko­lákat, intézményeket létrehozó, közéleti szere­pet is vállaló magyar katolikus papokat pedig minden látható indok nélkül áthelyezi egyházi elöljárójuk. A katolikus papság körében érez­hető a feszültség, nő az elkeseredettség. Bizonyos egyházpolitikai döntéseknél vilá­gosan kitapintható a püspök személyes őrien-

Next

/
Thumbnails
Contents