Fakezas József - Hunčik Péter (szerk.): Magyarok Szlovákiában I. (1989-2004) Összefoglaló jelentés. A rendszerváltástól az európai uniós csatlakozásig - Magyarok Szlovákiában 1. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
Szarka László: Kisebbségi többpártrendszer és közösségépítés (A szlovákiai magyar politikai pártok működése 1989 - 1998)
90 Szarka László vagy a VMSZ autonómiatervezeteihez képest kétségkívül egyfajta végiggondolatlanságot mutat. Ha ugyanis csupán az 1991. évi népszámlálási adatok alapján kimutatható 435 magyar többségű települést vesszük alapul, ezek a községek és társulásaik (vagy esetleg csupán egy részük) kétségkívül beletartozhattak volna a helyi és regionális kisebbségi tanácsok által irányított önkormányzati régióba, illetve községi körbe, nem is beszélve az oktatási és kulturális autonómia ugyancsak ezen községekkel, régiókkal azonos területi bázisáról. A nyelvi jogokra szűkített különleges státus az eleve szűkre szabott kulturális és oktatási, illetve regionális és helyi kisebbségi önkormányzati jogkörök további gyengítését, az állami felügyelet erősítését jelentette volna. Az MKDM tervezete magán viselte az önállósult Szlovákia első heteinek minden feszültségét, s valójában nem volt képes elszakítani a képzeletbeli köldökzsinórt a pártállami pszeudokonszociációs gyakorlattól. 3.3. Az Együttélés autonómiatervezete Az MKDM és az Együttélés egyaránt a csehszlovák kettéválási folyamatban ismerte fel az autonómiamodell valódi tétjét. Az Együttélés elnöke, Duray Miklós 1991 januárjától több ízben is sürgette a magyar parlamenti képviselet közös fellépését a kisebbségi magyar önrendelkezés programjának megfogalmazása és politikai képviselete ügyében. 1992. február 27-én az Együttélés Országos Tanácsa nyilatkozatot fogadott el a nemzeti önrendelkezés értelmezéséről. A dokumentum azzal vádolta meg a cseh és a szlovák politikusokat, hogy saját nemzeti önrendelkezési törekvéseik érvényesítése során „az önrendelkezést nem a mindenkit megillető alapvető szabadságjogként értelmezik, nem az egyén alapvető jogából származtatják, hanem a nemzet lényegéből eredeztetik. Holott a nemzetek önrendelkezési joga sem más, mint az azonos identitású személyek csoportjoga.”26 A kisebbségi csoportok önrendelkezési jogát bejelentő dokumentum szerzői mindazonáltal pontosan tisztában voltak a kisebbségi magyar politikai mozgástérrel, s a csehszlovák szövetségi állam fennmaradása érdekében eleve a belső önrendelkezésben jelölték meg követelésük maximumát. Az önrendelkezési jog kiterjesztése a kisebbségi népcsoportokra és „nemzetrészekre” a dokumentum szerint hozzájárulhatott volna a cseh-szlovák alkotmányjogi válság kezeléséhez és a kisebbségek egyenjogúsításához. Az 1992. évi parlamenti választások, majd a csehszlovák kettéválás folyamata kétségkívül az Együttélés politikai programját radikalizálta a legnagyobb mértékben. Az MKDM-mel közös alkotmánytörvény-j avaslatot az Együttélés valóban csupán kiindulópontnak tekintette, s az MKDM-től eltérően igen gyakorlatias problémaként kezelte. A mozgalom 1993. februári komáromi IV. kongresszusán felszólítást intézett „a magyar nemzet Szlovákiában élő részéhez” mint „a magyar nemzet szlovákiai nemzeti közösségéhez” annak érdekében, hogy a közösség minden tagja járuljon hozzá tevékenységével ahhoz, hogy beteljesülhessen a nemzeti közösség alapvető joga, hogy „önrendelkezését érvényesíthesse a helyi, valamint a területi önkormányzat formájában és a személyi elvű autonómia keretei között”.27 A területi önkormányzat és a személyi autonómia alapelvei című Együttélés-dokumentum rövid történeti összefoglalás után az önkormányzati megoldás célszerűségének érvrendszerében a destabilizálódás, illetve a jugoszláv és szovjet típusú etnikai konfliktusok megelőzése, a többségi polgárok megnyugtatása, a népcsoportok egyenjogúságának intézményi biztosítása kapott kiemelt hangsúlyt. A megoldás elméleti alapját annak a társnemzeti státusnak a kialakítása jelentette volna, amelynek érvrendszerét Duray Miklós egyebek közt Kende Péter és Bíró Gáspár elméleti munkásságára támaszkodva építette ki. A kisebbségek a többségiekkel egyenrangú társnemzeti viszonyba kerülve nemzeti közösségként illeszkednének be az etnikailag plurális államba, ami lehetővé tenné kulturális fejlődésüket, politikai emancipációjukat és integrációjukat. Az Együttélés kongresszusi dokumentuma az identitáshoz, a szülőföldhöz és az önkormányzatisághoz való jog hármas alapvetéséből
