Lázár Péter (szerk.): Nagytárkány. II. Nagytárkányi népköltési gyűjtemény (1913-1914) - Lokális és regionális monográfiák 8. (Somorja-Komárom, 2017)

Az 1913-as gyűjtés

Áldjon meg az Isten, Kedves feleségem, Akivel legfeljebb Kilenc hétig éltem! Ismerik és dalolják még: „Megöltek egy legényt 60 forintjáért", de ezt nem írom le, mert azt hiszem, nagyon közönséges. VII. Legendafélék 45. (1.) 55. (193) Május elsejére virradóra a legények virággal telt faágakat visznek a lányos ház­hoz, és ott az udvarra ássák, vagy a kapura szegezik, és földíszítik mindenféle pántlikával. Némelyik lány többet is kap. Ezt hívják „májusfának”. Némelyek szerint ennek eredete ez volna: Fülöp és Jakab apostolt utazásuk alkalmával fel­ismerték a pogányok és űzőbe vették. Ezér ők egy házba menekültek. Oda mán nem mertek bemenni az üldözők, hanem elhatározták, hogy reggel ismét to­vább fogják üldözni az apostolokat. Hogy pedig megismerjék a házat, amelyben az apostolok meghúzódtak, a ház kapuja elé egy virágos faágat szúrtak le a földbe, hogy erről ráismerjenek a házra. De megjárták, mert reggelre minden kapu elé ugyanolyan virágos faág volt leszúrva. így aztán az apostolok megsza­badultak. Ennek emlékére van a májusfa. 46. (2.) Miért reszket a nyárfalevél? 56. (194) Mikor Jézus egyszer Jeruzsálembe ment, minden fa meghajlott előtte, csak a nyár­fa nem. Ezért Jézus megátkozta és azt kívánta, hogy örökké reszkessen. 47. (3.) 56. (194) Egyszer Szent Péter azt mondta Jézusnak, hogy ő jobban tudná az emberek sorsát intézni, és felettök ítéletet mondani. Ezért Jézus megparancsolta neki, hogy a kirajzott méheket fogja be. Ő ezt meg is tette, de mikor már rendbe lett volna mindennel, egy méhecske megcsípte a kezét s ezért az egész kast földhöz csapta. Ezt látván Jézus így szólt hozzá: Lásd, Péter, így tudnád te az emberek sorsát intézni: ha egyre megharagudnál, az egészet elpusztítanád. És Péter be­látta, hogy az csakugyan nem neki való. 51

Next

/
Thumbnails
Contents