Lázár Péter (szerk.): Nagytárkány. II. Nagytárkányi népköltési gyűjtemény (1913-1914) - Lokális és regionális monográfiák 8. (Somorja-Komárom, 2017)
Az 1913-as gyűjtés
48. (4.) 57. (195) Egyszer Szent Péter azt kérte Jézustól, hogy engedje meg neki, hogy legalább egy napig ő legyen az Isten. Jézus meg is engedte ezt neki. Éppen egy falu mellett haladtak, ahol már a csordás rég kihajtotta a gulyát, és egy kislány két tehenet hajt utána. De csak a falu végéig ment velők s aztán ott hagyta magokra. Kérdik a kislánytól: ki fog vigyázni ezekre a tehenekre? Mire a kislány azt feleli, hogy: a jó Isten. Mivel pedig ezen a napon Péter volt az Isten, neki kellett a tehenekre vigyáznia. No, de meg is unta, és többé nem kívánkozott Isten lenni. 49. (5.) 58. (196) Egyszer Krisztus, Péter és a zsidó együtt utaztak. Jézus ki akarta próbálni a zsidó furfangját, azért fölszólította, hogy ő vigye az élelmiszert a tarisnyával. Útközben a zsidó elmaradt, és megette az egészet, és így utaztak tovább. Majd megállnak, hogy egyenek, és akkor látják, hogy üres a tarisnya. Kérdőre vonják a zsidót, de az esküdözik égre-földre, hogy nem tudja, hogy hová lett. Amint tovább mennek, találnak egy nagy rakás pénzt. Ezt Jézus négy részre osztja: egy a Jézusé, másik Péteré, harmadik a zsidóé. A negyedik fentmaradt. De a zsidónak ez nagyon fúrta az oldalát, azért megkérdezte, hogy kié lesz hát a negyedik rész? Krisztus Urunk erre azt mondta, hogy azé, aki megette az élelmiszert. Most a zsidó ismét elkezdett esküdözni, hogy bizony azt ő ette meg. Ekkor azt mondta neki Krisztus Urunk: No hát, ha te etted meg, legyen a tiéd a negyedik, de ezután csalással éljed világodat! 50. (6.) 59. (197) Miért olyan kicsiny a búzakalász? Mikor Krisztus Urunk Szent Péterrel utazgatott, betértek egy zsidónál,50 ahol a zsidó asszony éppen kenyérsütéssel foglalkozott, s megtette azt a hálátlanságot, hogy a piszkos gyermeket a sütött lángossal törülte meg, melyért Jézus nagyon megharagudott. A mezőn utazván keresztül megfogta a búzaszálat, és felfelé végighúzta rajta a kezét, hogy minden kalászt megsemmisítsen. De Péter könyörgött, hogy legalább már a legfelső kalászt hagyja meg a kutyák és macskák számára. Jézus ezt meg is hagyta. Meghagyta a legfelső kalászt. Innét van, hogy csak egy kis kalász van a búzaszáron, míg azelőtt annyi volt, mint ahány görcs van a szalmaszálon. 50 Lázár Péter magyarázata: így mondják azon a vidéken: a -nál, -nél, és a -hoz, -hez ragot rendesen fölcserélik. 52