Angyal Béla: Kisalföldi tanyák. Gúta és vonzáskörzetének településnéprajza - Lokális és regionális monográfiák 7. (Somorja-Komárom, 2012)
Aklok, szállások, tanyák
hogy árra a Jobbágy gazda épületet tesz vagy azon Takarmánnyát bérakja, úrbéri természetét nem változtatná... mind ezekhez képpest az akolhelyek egy harmadrészében Ns Hyross Ferencz külömben is a fél Telek mivelésére [mint] elkerülhetetlenül szükségessek oda itélődnek.”340 Amint az idézetből is kitűnik, nem mindenkinek volt akla, de állata, legalább 5-10 darab, minden gútai gazdának volt, és ezek teleltetéséről is gondoskodni kellett. Ennek legegyszerűbb és bizonyára régi hagyományokra utaló módja volt, hogy az állatokat szabadon engedték az ártéri erdőkben, gyümölcsöskertekben, nádasokban, ahol maguknak kellett gondoskodniuk téli élelmükről. A tanácsi jegyzőkönyvek tiltó rendelkezései bizonyítják ennek a teleltetésnek a továbbélését a 19. század első felében. Jelentetik hogy a’ Lovak mindenütt szijjel kobollanak... A Templom előtt ki hirdetettni rendeltetett, hogy a' kertek tilalmassak, és a’ kinek a’ vizeken túl aklaik nintsenek azok Lovaikat haza hozzák.”341 A teleltetés részben az ártéri erdőkben, gyümölcsösökben történt. Az ártéri erdőkben, kertekben az állatok némi védelmet találtak a szél és a csapadék ellen. A fák alján nőtt füvet, gazt legelték, de lerágták a fák, bokrok ágát, levelét is. Ez ellen az erdőpusztítás ellen lépett föl a tanács a rendeletéivel. Tavasz felé a nád sarjadt ki elsőként, ezt is lelegelték az állatok. A nádat takarmányként is használták. A zöld nádat júniusban lekaszálták, és megszárítva eltették télire, mert a jószág csak ekkor ette meg. A lekaszált nád még az éven újra kihajtott, ezt, az adatközlőm szerint, miután megfagyott, a télen újra lekaszálták, ha nem volt más takarmány. Ezt nevezték csillanádnak. Régebben nem kellett lekaszálni, telente bizonyára lelegelték a szabadon járó állatok a csillanádat. Gúta éghajlati viszonyai kedvező feltételeket biztosítottak a gyümölcstermesztésre. A folyók mentét a 18-19. században ártéri erdőkkel, füzesekkel vegyes gyümölcsöskertek szegélyezték. Irtással gyümölcsöskerteket alakítottak ki, amelyeket az úrbérrendezés értelmében nem vehettek el a jobbágyoktól földesuraik, és szabadon ad hatták-vehették őket. Az 1820-ban hozott földesúri rendeletben is a következőket olvashatjuk: „Sessióhoz nem tartozandó gyümölcsös kertekre, és Szilvásokra nézvést továbbá-is rendeltetik, hogy az ültetett Fákra nézvést a Tulajdonosok azokat eladhattyák, mindazonáltal az el-adás egyedül ezen el-adásokra tartandó Prothocolumba bé-iraitassanak és a' vévőnek róla Bizonyság levél adassék...”342 Az idősebb adatközlőim ezeket az ártéri gyümölcsöskerteket általában csak kerteknek nevezik. A kertek elsősorban Kis-sziget, Pacsérok, Újszegés, Vágszeg, Kikelet, Belső- és Külső-Köveslágy dűlőkben, a Kis-Duna és a Vág mentén voltak. Az ártéri gyümölcsöskertek megtalálhatók voltak a Vág mentén Gútától északra, de nagy kertek voltak a várostól lefelé Naszvad és Keszegfalva határában is. Ezeket az öreg kerteket azonban nem úgy kell elképzelni, mint a mai telepített gyümölcsösöket. Az ártéri erdőt és a gyümölcsöskerteket nem is lehetett egymástól elválasztani, a múlt század eleji összeírásokban „erdő és kertek”(Sylvae et Hortis)343 címszó alatt együtt vannak feltüntetve. Az ártér dombosabb, gyűrösebb részein inkább a gyümölcsfák voltak többségben, a laposabb részen, a huvalban a fűzfák, nyárfák, erdős részek. 1829- ben jegyezték fel a következő eladást az erre felállított könyvbe: „Német Istvány kikeleti 340 EPL Úriszéki iratok és jegyzőkönyvek 1801-1848. 374. kötet 1. sz. b. (1840) 341 GVH 1811. tjkv. 645. sz. b. (december 8.) 342 EPL GUI. Vegyes iratok. 1820. 343 EPL Uradalmi 23ik számú Földkönyv a Gúttai határ térképéhez 84
