Angyal Béla: Kisalföldi tanyák. Gúta és vonzáskörzetének településnéprajza - Lokális és regionális monográfiák 7. (Somorja-Komárom, 2012)

Aklok, szállások, tanyák

ismétlődő áradások befolyásoltak.292 Tavasz közeledtével, amint kisarjadt a fű, kihajtották a télen leromlott állatokat. Ilyenkor megtilalmazták a baromélőket, hogy a későbbiekben jó legelőjük legyen a csordáknak. A rétekre és az ezek közötti árvízmentes szinteken fekvő rétföldi vetésekre verték az állatokat. Szent György-nap táján megtilalmazták a réteket, és a legelőkre, valamint az ugarföldekre hajtották a csordákat. Kaszálás után a réteket továbbra is tilalmazták, mivel többnyire sarjút is kaszáltak, csupán néhány kijelölt helyen engedték föl a csordákat a sarjára. A gabona betakarításának befejeztével az egész határ­ban szabadon járhattak a csordák. A legeltetésnek ezt a rendjét nagyban befolyásolta a vizek járása. Szárazabb esztendőkben volt elég legelő, Gután még a környékbeli falvakból is fogadtak nyaranta a legelőre állatokat. Gyakran előfordult azonban, hogy az árvizek miatt kiszorultak a csordák a vízzel borított határból, és ilyenkor, hogy éhen ne pusztulja­nak az állatok, a csordák egy részét távolabbi falvakba, elsősorban Udvardra, Perbetére, Mocsára, Érsekújvárba hajtották fűbéres legelőkre. Ezek a helységek szintén az esztergo­mi érsekség birtokához tartoztak. Külön figyelmet érdemelnek az esztergomi érsekség egyes falvainak, mezővárosainak egymást kölcsönösen segítő gazdasági kapcsolatai. Mint a feljegyzésekből kitűnik, a csordák szinte állandóan mozgásban voltak, elsősorban az áradások idején, legelők után kutatva. Magán a gútai határon belül is nagyok voltak a távolságok, de áradások idején a több száz állatot számláló csordák, gyakran napok alatt, 35-40 km-es utakat tettek meg útban a fűbéres legelőkre folyókon, réveken, árvizes terü­leteken keresztül. Ez mindenképpen ügyes pásztorokat és edzett állatokat kívánt, csak így őrizhették meg az óriási értéket jelentő állatállományt. Az állatok mozgásának megköny­­nyítésére az ártérben föltöltött utak, mesterségesen kialakított úsztatóhelyek voltak, ame­lyek az állatok kihajtására szolgáltak az árvizek esetén.293 A csordák szétverésére Szent Márton-nap táján került sor. Meg keli említeni azonban, hogy sok családban nem adták csordára az állatokat, hanem a család tagjai őrizték, kisebb fókákban legeltették állataikat. Sőt, az egyéni legel­tetés mellett még az őrizetlen legeltetésre, az állatok szabadon engedésére is volt példa. Ez ellen szinte minden évben határozatot hozott a gútai tanács, többször kihirdette, „hogy a marháknak széjjel való eresztése kemény büntetés alatt tilalmas.’’294 A tilalom ellenére az ártéri erdőkben, gyümölcsösökben gyakran szabadon kóboroltak az állatok kis cso­portjai. Az igás állatok esetében gyakori volt az éjszakai legeltetés. A rendelkezésemre álló adatokból nem sikerült megállapítanom, mikor hozták létre Gútán - valószínűleg felsőbb utasításra - a csordákat, és rendelték el a pásztorok általi 292 A Gútai Városi Hivatalban őriznek öt tanácsi jegyzőkönyvet a 19. század első feléből (1811-es, az 1828/29-es, 1829/30-as, 1841/42-es és az 1844/45-ös esztendőkből), amelyekből tanulmányozhattam az akkori városvezetés gazdaságszervező tevékenységét, így a legeltetéssel kapcsolatos döntéseit is. Munkámban az alábbiakban elsősorban az ezekből szerzett adatok alapján vázolom a legeltetés rendjét. Található továbbá egy kéziratos könyv a gútai városházán, amelybe az ingatlaneladásokat jegyezték a 19. század első felében (1800. január-1850. november). Fedőlapja hiányzik, a könyvben többször Feli Vallások Jegyző Könyvének nevezik. (A továbbiakban GVH Feli Vallások Jegyző Könyve formában jelölöm a jegyzetekben.) 293 „Az ökör Csorda Udvardra, Perbetére a Menes a Tinó Csorda Mocsára rendeltetett hajtani, - Minekutanna pedig a Marhák el hajtását rendkívül ki áradott vizek veszedelmessé tévén, azért a Váras bírája bizattatik, hogy az ki hajtásra szolgálandó utakat és hellyeket meg vizsgáltassa, és a marhák elszálletásárúl gon­doskodjon." GVH 1828/29. tjkv. 144. sz. b. 294 GVH 1811. tjkv 314. sz. b. (június 23.) 71

Next

/
Thumbnails
Contents