Angyal Béla: Kisalföldi tanyák. Gúta és vonzáskörzetének településnéprajza - Lokális és regionális monográfiák 7. (Somorja-Komárom, 2012)
Táj és népesség
diale) és a munkával teljesített servitium-ot. A cenzust, amelynek aránya a feudális járadékon belül a legnagyobb volt, a falvak különböző időpontokban (Szent Mihály, Szent György, Szent Márton napja, pünkösd, karácsony) és különböző nagyságú összegekben fizették. Az urbáriumok alapján a cenzus összege településenként igen nagy ingadozást mutatott. A fizetés alapja a jobbágytelek volt, a falusi bíró, az esküdtek, esetleg más jobbágy kapott felmentést, a megmaradt számú telket beszorozták az urbárium által előírt cenzus összegével, és megkapták a falu által fizetendő összeget. A cenzust az eredeti rendezés jobbágytelkenként határozta meg, a későbbi századokban azonban többször találkozunk a cenzusnak egy átalányösszegben való megváltásával. A kódexek alapján két falu, Anyala és Bálványszakállas fizetett évi átalányban 1488-1490-ben 2 fi (florén= forint) és 18 fi összeget.124 A munera a cenzushoz hasonlóan a jobbágytelek után járt a földesúrnak, és általában aprójószágból, sajtból, tojásból állt. Többször írtak elő a falu által közösen beszolgáltatandó hízott sertést vagy húsvéti bárányt. Ez gyakorlatilag azt a célt szolgálta, hogy a nagyobb ünnepen a földesurat élelmiszerrel lássa el, ezért a beszolgáltatás határideje is leginkább karácsonyra és húsvétra esett. Az urbáriumok servitiumra, munkára vonatkozó rendelkezéseiből világos, hogy a robot még a 16. század derekán sem volt olyan nyomasztó teher, mint amilyenné a 16. század végén vált. A legtöbb esetben évi 1-2 nap kaszálással, a malomgát vagy malomárok rendben tartásával és fuvarozással találkozunk. A 15. század derekán elvben bevezetett földesúri kilencedet az esztergomi érsek a Hipolit-kódexek tanúsága szerint a 15. század végén, illetve az urbáriumok alapján a 16. század elején nem követelte meg, és nem is szedte rendszeresen. A „kisebb királyi haszonvételek” (regalia) elnevezés alá sorolták a bor-, sör- és pálinkamérés előjoga mellett az urasági malom- és mészárszéktartás, valamint vámszedés kiváltságát. A három esztendőben (1488-1490) Gúta és Naszvad125 vám- és révjövedelme a következő volt: 37,95; 32 és 36,50 fi. Az érsekség a 15. század végén még nem folytatott olyan mértékű és jellegű majorsági gazdálkodást, mint a 19-20. században. A majorságokban nem folyt árutermelés, azok az önellátás céljait szolgáló mezőgazdasági üzemek voltak. Az volt a feladatuk, hogy az érsek kíséretének lovait takarmánnyal lássák el. A Gútán és környékén található hatalmas rétekről a szénát nem fordították még állattenyésztésre sem, hanem hajókon szállították Esztergomba és Budára. Az érsekségnek jelentős jövedelme származott a gútai és a naszvadi vizafogásból is, amelynek 2/3 része a gútai és a naszvadi jobbágyokat, 1/3 része azonban földesúri jogon az érseket illette. Ezen a címen 1488-ban 186,64 fi, 1490-ben 74,24 fi folyt be. Az ingadozást és az 1489-es év hiányzó adatát az magyarázza, hogy az uradalom ezt a jövedelmet nemegyszer természetben szedte be. A vizák egy részét Naszvadon besózták és így szállították. A főúri asztalok kedvenc eledele volt a viza, Beatrix királyné konyhájára 1488-124 Az összegek valódi értékének megállapításához némi támpontot ad, hogy ebben az időszakban egy ökör ára négyévi átlagban 1,92 fi volt. Fügedi: Az esztergomi... 135. p. 125 Gutát és Naszvadot a révekkel, valamint a vizahalászattal kapcsolatban is gyakran együtt említik a 15. és a 16 században. Ennek oka, hogy az akkori két jelentős érseki település egymás közelében feküdt - Naszvad a Nyitra bal partján, ahol most is található, Gúta pedig a Nyitra jobb partján, a Nyitra és a Vág között. Gúta legrégibb helyére utal Ógúta puszta neve, amely ma a naszvadi határban található a Nyitra jobb partján, Naszvadtól 2 kilométerre. 32
