Angyal Béla: Kisalföldi tanyák. Gúta és vonzáskörzetének településnéprajza - Lokális és regionális monográfiák 7. (Somorja-Komárom, 2012)
Táj és népesség
Az eddig felsorolt természetes vízfolyások mellett számos mesterséges, ember által készített meder, vízfolyás, halastó is létezett a középkor óta ezen a tájon. Takács Károly évtizedekig tartó régészeti kutatómunkája és az oklevelek elemzése nyomán kimutatta, hogy az Árpád-korban a Kárpát-medence alföldi, áradmányos területein sűrű mesterséges csatornahálózat létezett. A csatornák összeköttetésben álltak a folyókkal, és képesek voltak azok vizét szétvezetni az ártérbe, halutánpótlást és tápanyagot szállítva a rájuk kapcsolódó tavakba. Ez a bonyolult vízügyi rendszer magyarázatot nyújt a középkori Magyarország csodálatos víz- és halbőségére.54 Takáts Sándor elsősorban 16. és 17. századi levéltári anyagra támaszkodva kimutatta, hogy a Csallóközben az Árpád- és Anjou-kori oklevelekben felsorolt halastavak közül Komárom környékén sok még a 18. század első felében is megtalálható volt. Herman Ottóval vitatkozva állítja, és számos felhozott példával bizonyítja, hogy a középkori oklevelekben gyakran említett piscina alatt mesterséges halastavat kell érteni. „Hermán Ottó különösnek tartja, hogy a sok piscina-t jobbára a folyóvizek mentén találjuk. Ő ebből a körülményből azt következteti, hogy valószínűleg a folyóvizekben lévő rekeszeket nevezték piscina-knak. A fentebbi körülménynek azonban egészen más, és Herman Ottóénál természetesebb magyarázatát adhatjuk. Folyók mellett voltak a halastavak, mivel a friss vizet árkok segítségével a folyókból vezették a tavakba és a tavakon keresztül. A vízvezető árkok készítőit a XVI. században vízvevőknek hítták; a folyóból kiömlő vizet pedig fok-nak”.55 Andrásfalvy Bertalan elsősorban 18-19. századi levéltári források és saját Tolna, valamint Baranya megyei gyűjtése alapján írta meg az ártéri gazdálkodásról vagy fokgazdálkodásról szóló munkáját. Véleménye szerint az ember tudatos, évszázadokon át gyakorolt vízgazdálkodásáról beszélhetünk a Duna mentén. Ennek a vízgazdálkodásnak a lényege az áradó víznek a folyók árterületén való szétterítése volt. A folyókat keskeny sávban kísérő magasabb partoldalakat mesterséges árkokkal, ún. fokokkal átvágták, vízkapukat nyitottak, ezáltal az áradó víz kijutott az alacsony ártérre, majd apadáskor ugyanezeken a medreken keresztül folyt vissza. A szétterülő víz nagyobb pusztítást nem végzett, ehelyett megöntözte az ártéri legelőket, továbbá megfelelő helyet biztosított az ívni készülő halak számára, amely azután növelte a halászat eredményességét.56 Deák Antal András az Andrásfalvy Bertalannal folytatott vitában57 tagadja, hogy a fokok mesterségesen kialakított medrek lennének, azokat a természet alkotásainak tartja. Véleménye szerint „a fok az áradás után az ártér mély vonulataiban az apadó folyóba viszszahúzódó vizek által vájt és használt időszakos meder.” Ugyanakkor elismeri az ártérben lakó emberek tudatos munkáját, amellyel alakították, tisztogatták a természet alkotta medreket, hogy minél kevesebb víz rekedjen a rétjeiken. „Ugyanezen célból beléjük csat54 Takács Károly: Árpádkori csatornarendszerek kutatása a Rábaközben és a Kárpát-medence egyéb területein. Korall 2000/1, 27-61. p„ 2. rész Korall 2001/1-2, 297-313. p. 55 Takáts Sándor: A bécsi halkereskedők kiváltságai Magyarországban 1328-tól 1714-ig. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle. 1902, 49-72. p. 56 Andrásfalvy: i. m. 57 Deák Antal András: Fokok és délibábok. Hidrológiai Közlöny 2001/1. 39-41. p. Andrásfalvy Bertalan: A fokok szerepe az ártér haszonvételében. Adatok a fokok készítéséről. Hidrológiai Közlöny 2002/2. 55-57. p. és Deák András Antal: Válasz Andrásfalvy Bertalan: „Adatok a fokok készítéséről” mondolatára. Hidrológiai Közlöny 2002/2. 57-59. p. 20
