Angyal Béla: Kisalföldi tanyák. Gúta és vonzáskörzetének településnéprajza - Lokális és regionális monográfiák 7. (Somorja-Komárom, 2012)

Aklok, szállások, tanyák

tartotta a házát Gútán, onnan járt ki gazdálkodni, és csak akkorra építette föl a tanyáját. Olyan gazda is akadt, aki nem adta el a házát, megtartotta a gyerekeinek, ők laktak benne. Jó földek voltak Kingyesen, Szigetben, Káván, az új gútai gazdák mind megerősödtek, aki kölcsönből vet földet, az is vissza tudta azt fizetni néhány éven belül. Elsősorban gabonát termeltek, de többen foglalkoztak fokhagymatermesztéssel is. Az egyik család korai rózsakrumplit termelt, május 10-e körül már vitték a piacra. Néhány kamocsai család is költözött később Kingyesre, Kavára, ők az otthon megszokott zöldségtermesztést folytatták. Az ideköltözött gútaiak telepítették be gyümölcsössel a közelben a Vág árterét, amely korábban rét, legelő volt. Többnyire már újabb fajta, faiskolákból vásárolt gyümölcsfákkal ültették be a hullámtereket.

Az újonnan parcellázott területek mellett a községek belső határában, elsősorban Gútán, tovább folytatódott a tanyásodás. A külterületekre történő kitelepülés folyamata, a tanyai lakosság létszáma a harmincas évek végén, a negyvenes évek elején érte el a csúcspontját. Az egykori csoportos szállások helyén, Seregakolban és Örtényben már mindenütt tanyák sorakoztak, állandóan lakott épületek álltak, ahol többnyire az egykori akiok tulajdonosainak leszármazottai gazdálkodtak. Csupán néhány nagygazda tartott a tanyáján lakót. A két háború közötti aktoknál, amelyekről az adatközlők beszámoltak, csak nyáron voltak az állatok, elsősorban szarvasmarhák. A nagyobb gazdák tartották ott azokat az állataikat, amelyeket nem adtak csordára. Ezek az épületek hasonlóak voltak, mint a korábbi, téli szállásnak szolgáló akiok.

Bevett szokás lett a községben, hogy a fiatal házasok, amint tudtak egy kis földet venni, vagy örököltek, tanyát építettek rajta, és ott kezdték kialakítani gazdaságukat. Az állatállományuk alapját többnyire a feleség hozományaként kapott borjú, hasas tehén alapozta meg. A gútai gazdák igyekeztek a lányaiknak férjhezmenetelükkor egy fiatal szarvasmarhát adni. Az új gazdaságban elsősorban az önellátás, a család élelmének és ruházatának biztosítása volt a cél. Haszonbéres földeket vállaltak, az első időkben többnyire a család, a rokonok gazdasági felszerelésével, igaerejével művelték azokat. Az első nagy kiadás a ház felépítése volt, emellett folyamatosan el kellett tartani az egyre szaporodó családot. A két világháború között is még magas volt a születésszám, nem volt ritka a parasztcsaládokban a 8-10 gyerek. Nagyobb bevételre csak az állatok szaporulatából tudtak szert tenni, általánossá vált a kisgazdák körében a lépcsőzetes ökörtartás. Fiatal pár ökröt tanítottak be, 1-2 évig tartották, végezték velük az igás munkát, majd kifejlett állapotban eladták. Az értük kapott pénzből újból tinókat vettek, az árkülönbözetet gazdasági felszerelésre, vagy földvásárlásra fordították. A tanyákon sok baromfit is tartottak, ez az asszonyok bevételének számított, ebből tudták nagyrészt a háztartás fenntartani.

A legszegényebbek is húzódtak ki a községből a könnyebb megélhetés reményében, elsősorban az ártéri gyümölcsöskertekbe. Itt a töltések közé szorított hullámtereken hozták létre a Gútára jellemző gazdaság nélküli ártéri tanyákat.469 A legtöbb ilyen tanya a Kikeletben, Belső-Köveslágyban és a Pacsérokon volt, a Kis-Duna és a Vág árterében. A szomszédos Keszegfalva határában is voltak hasonló tanyák. Ezeknek a tanyáknak a leg469 Ártéri tanya kifejezés alatt olyan állandóan lakott külterületi lakóházat értek, amely folyó árterében épült fel. Az ártéri tanya kifejezést használtam egy korábbi munkámban is (Angyal Béla: A gútai ártéri tanyák és az ártéri gazdálkodás. Ethnographia 1994, 37-60. p.) ezekre a sajátos szórványtelepülésekre. Erdei Ferenc ártéri tanyák alatt a Csallóközben, Sárközben a folyók árterének peremén megülő települések határában, az ártérben létrejött állatteleltető szállásokat értette. A téli szállások a vízszabályozások után néhol megszűntek, néhol állandóan lakott szántóföldi tanyákká váltak. Erdei Ferenc: Magyar tanyák. Budapest, é. n. (1942), 136-137. p.

121